Forrás: Ezüst híd

Neda Gavrić költő

1980-ban született Banja Lukában.
Három verseskötete jelent meg: “Lányok álma”, “A gyengédség hatalmassága” és a “Szeretet temploma”. Nyomtatásban jelenik meg a negyedik verseskötet, a „Szomjas lélek ősz”, amelyhez Boro Kapetanović recenziót írt.
Tagja a Szerb Köztársaság Írószövetségének, ahol idén bekerült a Szerb Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma által meghirdetett hivatalos művészlajstromba.
Párizsban él, dolgozik és alkot, ahol a közelmúltban a “Párizsi kerület költői” tagja volt.

***

Fehér Illés életrajza

Tudományos – szakmai munkásságom
1941. október 29.-én születtem Kasztavban (Horvátország). 1960.-ban a Zentai Gimnáziumban érettségiztem. Orvosi biokémikusi oklevelet a Zágrábi Tudományegyetem Gyógyszerészeti – biokémiai egyetem Orvosi biokémiai karán 1964.-ben szereztem. Ugyanitt 1966-ban magisztráltam. 1979-ben avattak a kémiai tudományok doktorává a Zágrábi Tudományegyetemen.
1967–ben kezdtem dolgozni. Rövid zentai és pakraci tartózkodás után 1970.-ben a boszanszka-gradiskai Egészségügyi Központ laboratóriumának vezetését vettem át ahol 1976.-ban az intézet igazgatójává is kineveztek. 1979.-ben átvettem a banyalukai Egyetemi Klinikán a Duagnosztikai Központ igazgatói kinevezését. 1984.-ben az addigi tudományos munkásságom alapján a Banyalukai Tudományegyetem Institut Zastite kutatóintézetében tudományos munkatárssá neveztek ki. Ebben az intézetben 1986-tól dolgoztam főállásban, ahol 1988-ban tudományos főmunkatársnak neveztek ki. 1989-től a zentai Egészségügyi Központ Laboratóriumát vezettem 2010 májusáig. 69 évesen 43 szolgálati év után mentem nyugdíjba.
A budapesti Kertészeti Egyetem zentai kihelyezett részlegén az oktatásban, mint a biokémiai tantárgy konzulens tanára, az alapítástól kezdve részt vettem. A harmadik évfolyamtól kezdve a kémia tantárgy előadását is vállaltam. Ezt a tevékenységet a mai napig is folytatom. A zentai Egészségügyi középiskolában, szintén az alapítástól kezdve (1996), a biokémia tantárgy előadásával bíztak meg. 2007-ben fejeztem be középiskolai tanári pályafutásomat.
Elért eredményeim közül kiemelem:
– A magiszteri munkám alatt a 17 – ketoszteroidok kromatográfiás szétválasztására kidolgozott módszert a Jugoszláv Endokrinológusok Társasága standard metódusként ismerte el,
– A doktori disszertációm keretein belül a vizelet 17 – hidroxiszteroidok meghatározására kidolgozott eljárást a belgrádi Katonai Akadémiai Klinikán is alkalmazták,
– Tagja voltam a Bosznia – Hercegovinai Biokémikusok Társasága által kinevezett bizottságnak, mely a klinikai laboratóriumi eljárásokat standardizálta,
– Tagja voltam a Jugoszláv Biokémikusok Társasága által kinevezett öttagú bizottságnak, mely a gyógyszerek hatását vizsgálta a klinikai biokémiai paraméterekre,
– A Bosznia – Hercegovinai Gyógyszerészek Társaságában éveken keresztül elnökségi tag voltam,
– A Boszanszka Krajinai Gyógyszerészek és Biokémikusok Társaságában a Biokémikusok szekciójában elnöki tisztséget töltöttem be,
– Elnökségi tag voltam, egy mandátumban pedig elnök a Banyalukai Kémikusok és Tehnológusok Társaságában,
– A számos szakmai, polgári és katonai kitüntetések közül az 1974.-ben kapott Népért tett szolgálatokért emlékérmet említem,
– A Zaštita i unapređenje čovjekove sredine tudományos szaklap recenzense voltam,
– Három tudományos csoportos kutatást vezettem, melyekből kettőt a MTA „Arany János Alapítványa” finanszírozott (2001. – és 2003.-ban), valamint hét csoportos kutatómunkában részt vettem, melyekből hatot a Vajdasági Végrehajtó Tanács Tudományos Titkársága támogatott anyagilag (2005. – 2010. periódusban),
– Tagja vagyok a MTA köztestületi tagságának valamint a Vajdasági Magyar Tudományos Társaságnak,
– A Vajdasági Végrahajtó Tanács Tudományos Titkársága, mint kutatómunkást APVNT1748 szám alatt tart nyilván.

Nyomtatásban több mint 70 tudományos és szakmunkám jelent meg. Ezek küzül a 10 legfontosabb:
Feher, I.: Kromatografsko razdvajanje neutralnih 17-ketosteroida u urinu. (Magiszteri értekezés, Zágrábi Tudományegyetem Gyógyszerészeti – biokémiai egyetem, 1966).
Fehér I., Tajic, M.: ( 1975) Kromatografsko razdvajanje 17-ketosteroida Diabetologia Croatica, Suppl. I. 66-67.
Feher,I.(1979):Jednokratni i kronični utjecaj alkohola na sekretorni aktivitet kore nadbubrežne žlijezde. (Doktori értekezés – Zágrábi Tudományegyetem)
Feher,I. i Borčić,N. (1983):Određivanje dehidroepiandrosterona u krvi, Jugosl. med. biok. 3: 55-57.
Feher I., Kotur,N. i Borčić,N. (1985): Ispitivanje uslova fluorometrijskog određivanja ukupnih 11- hidroksikortikosteroda u plazmi, Jug. med. biok., 4: 11-14.
Feher I i sar (1989): Ispitivanje radne i životne sredine u tvornici Rudi Čajavec (A munka- és környezeti viszonyok elmzése és megoldása a Rudi Cajavec gyárban.) Védett tudományos munka. Institut Zaštite Banja Luka.
Feher,I. (1991): Jednokratni, kontinuirani uticaj stresora (alkohola) na sekretornu aktivnost zone glomeruloza i fascikulata kore nadbubrežne žlezde, Med. pregl. 44: 296-302.
Stefanovitsné Bányai É., Duducz, Gy., Fehér,I.(1996): Biokémia – Biokémiai alapismeretek a távoktatásban képzett hallgatók számára, Szerk.: Stefafanovitsné Bányai, É.: Kertészeti és Élelmiszeripari egyetem, Budapest.
Feher,I. (1999): Secretory function of adrenal cortex in chronic alcoholics, Med. pregl. 52: 221-225.
Fehér I. és mts (2002): A Becsei Gát és időjárási tényezők hatása a tisza ökológiai rendszerére. A MTA Arany János Alapítványa által támogatott csoportos kutatómunka.
Fehér, I. és mts (2004): A Tisza ökorendszerének folyamatos ellenőrzése, a hullámtér nehézfémtartalmának felmérése valamint a természetes ívóhelyek lehetséges revitalizációja a folyó Kanizsa – Becsei gát szakaszán. A MTA Arany János Alapítványa által támogatott csoportos kutatómunka.
Fehér Illés (2008): Kertészeti kémia I. Általános kémia. Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Határon Túli Levelező Tagozat – Zenta

Magamról, emlékeimről
Tehát Kasztavban születtem, valahol Isztriában, az „Isten háta mögött”. Életemre születésem helye nyomta rá bélyegét? Születésemkor Olaszország volt, a háború után Jugoszlávia lett, most éppen Horvátország fennhatósága alatt áll.
Életemet a kirívó kettősségek jellemzik. Voltam kikiáltott zseni és elátkozott sarlatán, megbecsült szakember és közönséges kocsmatöltelék, a tenisz és a box egész szépen megfértek egymás mellett, míg egy korai sérülés véget nem vetett sportolói pályafutásomnak. Apám gyógyszerész volt, de tősgyökeres temerini paraszt család ivadéka, anyámon keresztül pedig a halászokkal kerültem természetes kapcsolatba. Tehát gyermekkoromban nem a tengerparti üdülőket látogattam, hanem vagy „Lajos bátyámnál” egy temerini tanyán legeltettem az állatokat vagy a halászokkal hajnalok hajnalán „lapátoltam” Adorjánig, ahonnan kezdődött a háló-vontatás.
Sokszor kérdezem magamtól, ki kapott többet a sorstól, szüleitől? Én, aki hat éves koromtól kezdve belenőttem a munkába, a tengerre 14 évesen jutottam el, vagy fiam, aki már 4 évesen az ovisokkal lubickolt a sós kékségben, de, hogy mi a küzdelem… Szerencsésnek tartom magamat és szívesen gondolok gyerekkoromra. Négy éves koromban a legnagyobb élvezettel szorítottam össze a kiskacsák nyakát. Hogy templom helyett unokaöcsémmel együtt a barára mentünk fürödni és mert belepottyantunk a sárba a vasárnapi szerelésben, az „örömkéket” jól elpáholta Lajos bátya – Istenem. Hogy az éjféli misén én voltam az, aki a parasztasszonyok szoknyáit egymáshoz varrta, az nem derült ki. Szóval, kifejezetten „mintagyerek” voltam. Viszont egy dolog sosem volt kérdéses – tanulni akartam. Nyolc évesen anyám elé álltam és megkérdeztem: „Parasztnak lehet-e tanulni az egyetemen?” Visszakérdezett: „Csak nem akarsz paraszt lenni!?” „Az lenne az igazi” – így én. „És miért?” „Mert jókat lehet káromkodni”. Anyám hüledezett, apámnak meg felvillantak a szemei, de egy szót sem szólt. Különben tőle hallottam egy nagy igazságot: ”Fiam, ne vitatkozz az asszonnyal, úgy is neki lesz igaza?!”
Az 1948-as év mély nyomot hagyott bennem. Télvíz idején megbetegedtem: sarlah. Csak éppen nem akart elmúlni. Mikor már mindenki lemondott rólam, apám beszerezte a penicillint – úgy is meg fog halni, nem veszíthet semmit alapon – teleszurkálták a fenekemet. Megmaradtam. Utólag derült ki a sarlah mellett kifogtam a tífuszt is. Három hónapig nyomtam az ágyat, naphosszat az ablakban lógtam és bámultam a világot. A zsidók kitelepítése akkor zajlott és az állomásra vezető út utcánkon keresztül vezetett. Bámultam a világot és a „stráfkocsis” menetelést. Nem tudtam megmagyarázni, a látványtól miért szorul össze a szívem. Azóta tudom.
17.-ik születésnapom ajándéka: 15 éves kishúgom halála. Sokáig hallani sem akartam erről a napról.
Hálásan gondolok gimnáziumi tanáraimra – így, többesszámban. A maga módján mindenki külön egyéniség volt. Közös vonásuk – szinte kivétel nélkül mindenki, a lexikális tudásmellett, saját gondolataink megfogalmazására késztetett bennünket. Még a „csínytevéseinket” is megfelelő módon tudták kezelni. Itt jegyzem meg, hogy hosszú tanári pályafutásom alatt nem voltak gondjaim a gyerekekkel, még azokkal sem, akikkel eleve riogattak. Mélyen tiszteltem mindenkit és ezt meg is követeltem. Megkaptam.
Egyetemista éveimről valamit: Akkoriban – hála a jó égnek – nem volt divat a hétvégi hazajárás. Nyári és téli szünet, május elseje, esetleg Karácsony és a hazamenetelek lajstroma ezzel ki is merült. Önállóan döntöttünk mindenről. Szüleimnek mindég hajlandó voltam megmutatni indexemet, de nem szerettem anyám mellékkérdéseit – Fiam, hogyan telnek napjaid? Apámnak efféle kérdései nem voltak – ő is Zágrábban tanult. Fűtetlen, albérleti szobában laktunk, ahonnan kora reggel az egyetemi, kellemesen meleg, alagsori tanulóterembe menekültem. Mire a többiek megtöltötték a termet, úgy kilenc körül kezdtek szállingózni, addigra befejeztem a tudományokkal való fejtágítást és maradéktalanul részt vettem a végeérhetetlen asztalitenisz csatákban, no meg a preferánszpartikban. Mert preferánsz-tudás nélkül nem illett diplomálni. Időre diplomáltam – mai fejemmel biztosan húztam volna az időt, hisz olyan szabadon soha többé nem élhettem – társaim pedig nem értették, hogyan lehet ezt megcsinálni tanulás nélkül. Csak a reggeli „imaórákat” nem vették figyelembe.
Abban az időben (a hatvanas évek elején) az „Ady Endre” Magyar Kultúrkörben is mindennapos volt a délutáni – esti magyar egyetemisták találkozója. Azt sem lehetett kihagyni. Természetesen „tiszteletben tartottuk” a házitanács által meghatározott tíz órai zárórát. Bezárkóztunk. És mert ma született báránykák voltunk, a házitanács csendháborítás ürügyén beperelt bennünket. Lett is cirkusz belőle, meg mea culpa, fogadkozás,… Maradhattunk, de a cécó úgy félévenként kezdődött elölről. Azután elmaradtak a feljelentések. A hatvanas évek második felében, a vajdasági magyar diákok számára Zágráb elveszítette varázserejét, elsősorban az Újvidéki Tudományegyetem fejlődésének köszönhetően, csappant a számunk. Hatvanban, a gólya avatáson 64 gólyát, köztük engem is, avattak, 66-ban, mikor elhagytam az azóta is egyik kedvenc városomat, mindössze 22-őt. A napi találkozások helyett maradt az ímmel–ámmal összetartott szerda és a hétvégék.
Következett egy sötétebb periódus életemben – az ivászat. Ezt a periódust sem sajnálom, mert a társadalomból kirekesztettek között tanultam meg igazán becsülni az életet. Szerencsémre minden gond, megerőltetés nélkül abba tudtam hagyni a sehová nem vezető életmódot. De keveset tudok olyant, aki szintén ki tudott mászni a gödörből.
Zentán kezdtem pályafutásomat, de kurtán – furcsán kirúgtak. Utólagosan megköszöntem „jóakaróimnak” az útilaput. Pakracon sem maradhattam soká, onnan is menesztettek – hosszú a mese -. Boszanszka Gradiskára kerültem, ahol otthonra leltem. Segítőkész, nyitott környezetbe csöppentem. Munkámhoz minden támogatást megkaptam, amit egy kisváros adhatott. Elismert szakember lettem, vezető állásba kerültem és doktorálásom után mint kiemelt „kádert” – ennek a szónak, valószínű nem csak számomra, kesernyés íze van – vittek Banya Lukára az Egyetemi Klinikára.
Apropó doktorátus. Azóta sem tudom elfeledni Stevan Milkovic professzor urat, mentoromat. Egyébként is igényes voltam/ vagyok, de az igazi igényességre, a saját magam által kidolgozott munkám felülbírálására Ő (nagybetűvel) tanított meg.
Banya Lukán, egy nem teljesen véletlen folytán, ismerkedtem meg Irfan Horozovićal és rajta keresztül az ottani írótársadalommal. Befogadtak, mint műfordítót, valószínű a konkurencia hiányában. Egyetlen kivételtől eltekintve – Stevan Martinovic-Pista – magyarra vagy magyarról környezetemben senki sem fordított. Fordításaim az ottani „Putevi” és a mosztari „Most” folyóiratokban, valamint a Magyar Szó-ban, Hét Nap-ban, Üzenet-ben jelentek meg.
Bosznia – kitörölhetetlen emlékezetemből. Csodálatos környezet (volt?). Emberekkel, égbenyúló hegyeivel, kacskaringós útjaival, kegyetlen teleivel, egyedülálló hegyi folyóival, tengerszemeivel, valódi multikulturális mivoltával együtt.
Amikor szégyelltem magamat. Alig kerültem Boszniába, az egyik muzulmán technikusnőm nagybátyja meghalt. Mi sem természetesebb, mint elmentem a temetésre. A mecset udvarában, félreeső sarokba elrejtett „ravatalozóban” volt a halott. Jó keresztény szokás szerint, a halott koporsója előtt elmotyogtam egy „Üdvözlégyet” és kiléptem az udvarra. Nem kívánom senkinek azt az érzést, amit a megvető tekintetek sokasága ébresztettem bennem. Ilyenkor mondják, elsüllyedtem szégyenemben. A szertartásos temetés után, nem felindultan, nem rosszallóan, megmagyarázták, hogy a halott nyugalmát nem szabad megzavarni. Magunkban gyászoljuk. Megértettem. Egyúttal azt is, hogy a muzulmán világ más világ. Tiszteletben tartottam. Befogadtak.
Még egy kis történet az ottani emberek mentalitásáról. 1972. május elseje. Magyarországi rokonaimat vezettem a Pliva folyó eredetéhez. Kb egy kilométert, az út legvégét, gyalogszerrel kellett/ kell megtenni a végcélig, a számtalan vízimalommal ékesített patak mentén. Az egyik dolgozott. Nagybátyám megkérdezte, be lehetne-e kukkantani. Bementem, megkérdeztem – örömmel fogadtak bennünket. Nagybátyám, lévén volt belgrádi diák, nagyon jól elbeszélgetett a vízimolnárral. Ma sem tudom hogyan, de negyed órán belül a rögtönzött terítéken báránysülttel, friss tejjel, túróval, hagymával, kenyérrel és az elmaradhatatlan szilvóriummal vendégelték meg a kilenc tagú csapatot. Előtte se, utána se láttam vendéglátóimat. De üzenetük, szívélyességük most is kísér. Ezt a hangulatot éreztem folyamatosan a majdnem húsz éves ott tartózkodásom alatt – végig. Viszont voltak baljós jelek is, melyeket az akkori hatalom a szőnyeg alá tudott söpörni, mint utóbb kiderült, sikertelenül.
Jugoszlávia szétesésével azt az országot veszítettem el, ahol mindenütt egy kicsit otthon voltam, amit tényleg szerettem. Hisz Kasztavban születtem, Zentán nőttem fel, Zágrábban diplomáltam, magisztráltam és doktoráltam, húsz évet Boszniában dolgoztam, a világ helyett bejártam az egész országot Horvát Zagorje és Crna Gora kivételével.
Családi okok miatt hagytam el Boszniát, 1989-ben visszatértem Zentára, ahol szeretettel fogadtak. Talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy az idők folyamán a megbecsülést is megszereztem.
Családomról nem szívesen beszélek. Három vakvágányra futott házasság után, életem alkonyán, úgy érzem, egy csodálatos asszony oldalán, negyedik házasságomban, megtaláltam azt, amiről fital koromban álmodtam. A mesékben is három vagy hét próbáról beszélnek. Ha a mesevilág a valóságot tükrözi, akkor én azt az utat, töretlen hittel, makacsul kitartva jártam végig. Megérte.
Tudományos munkásságom mellett imádom gyümölcsösömet. Nagyon jól esik, mikor pálinkámat dicsérik. Mert jó pálinkát főzni – mesterség, a szó legnemesebb értelmében. Az egyetemen külön előadás keretében foglalkozom a pálinkafőzéssel. Foglalkoztam bélyeggyűjtéssel. Azon kevesek közé tartozom, akiket a Szerbiai Bélyeggyűjtő Szövetség arany-jelvénnyel tüntetett ki. Egy időben a Családi kör-ben a grafológiai rovatot vezettem. Nagyon népszerű rovattá vált, de azóta, hogy a szerkesztőséggel egyetértve fizetéses alapra helyeztük a dolgot, megszűnt. Ezúttal is érvényesült a tétel: legszebb magyar szó a potya.
Műfordítói tevékenységemről. Egyetemista koromban kezdtem, mert Radnóti nélkül udvarolni sem tudtam. Banja Lukán kerültem szoros összeköttetésbe az igen erős banjalukai irókörrel és az ismeretlenség homályából kikerültem. Első ordításaim a banyalukai „Putevi” folyóiratban jelentek meg, következett a mosztari „Most” folyóirat, a Magyar Szó, Hét nap, Üzenet, Orbis, Lipar… Nagy László verseinek fordításairól két szélsőséges vélemény, neveket nem említve. Az egyik: ”Što se mene tiče, đžabe si se trudio“(Ami engem illet, hiába törekedtél). A másik: “Vaši prevodi su izvanredni, nedostatke u originalu treba tražiti“ (A fordítások kiválóak, az eredeti szövegben kell keresni a hiányosságokat). Minden kommentár felesleges.

Végezetül kitüntetéseimről. Nem aggasztom tele a falakat kitüntetésekkel, de büszke vagyok az 1972.-ben kapott Népért tett szolgálatok érdeméremre, a Gradiskai Egészségügyi Központ tíz éves fennállásának alkalmából kapott aranyjelvényére, melyet a dolgozók titkos szavazással ítéltek a 10 általuk kiválasztottnak, a Corvinus Tudományegyetem Kertészmérnöki Karától kapott kitüntetésre,… a „Who is who” Magyarországi Enciklopédia méltónak tartotta munkásságom ismertetését, valamint a Magyar Tudományos Akadémia is megemlít a Külföldi Magyar Kutatók kiadványában.

Eddig hat kétnyelvű fordításkötet tulajdonosa vagyok:
Ezüst híd – Srebrni most, Családi kör Novi Sad 2011.
Válogatás a XX. századi magyar költpk szerelemes verseiből. 66 költő 77 verse.
Banjalučki rukopisi – Banya Luka-i kéziratok, „Kuća poezije” Udruženje književnika Srpske – podružnica Banja Luke, Solymosy könyvesház Bačka Topola te Pillangó kiadó Monor, 2017.
Banya Luka-i költők antológiája.
Kassák Lajos – Lajoš Kašak: Harc az angyallal – Borba sa anđelom, Litera Túra Művészeti kiadó, Pécs, 2017. Kassák Lajos válogatott versei.
Petrőczi Éva – Eva Petreci: Metafora, Katica – Könyv – Műhely, Pécel, 2018. Petrőczi Éva válogatott versei.
Mostarske kiše – Mosztári esők, Fondacija Sloboda štampe – Családi kör Zenta i Lijepa Riječ Tuzla, 2019. Válogatás a jelenkori délszláv költők szerelmes verseiből. 77 költő 88 verse.
Faiz Softić: Okamenjeni dani – Kővé vált napok, Fondacija Sloboda štampe – Családi kör Zenta, 2020. Faiz Softić válogatott versei.

Az „Atlas Evropske Lirike” (2013) és a „Darovi Evropske priče” (2016) köteteben a „Kuća poezije” Udruženje književnika Srpske – podružnica Banja Luke kiadásában a magyar költészet illetve elbeszélések rész szerkesztője és fordítója vagyok.

Mint fordító az elektromos közegben is jelen vagyok.

Fordításaimat az: Ezüst híd – Srebrni most blogban teszem közzé.
https://feherilles.blogspot.com

Az Erdélyi Magyar Írók Káfé Főnix irodalmi és fotóművészeti lapjában a „Kiemelt – Fehér Illés műfordításaiból“ rovatban jelennek meg  fordításaim a délszláv költők verseiből a főszerkesztő válogatásában.
https://ujkafe.website/?s=Feh%C3%A9r+Ill%C3%A9s+m%C5%B1ford%C3%ADt%C3%A1saib%C3%B3l

Fordításaim olvashatók a „Magyarul Bábelben“ Műfordítók és műfordítások portálján is, ahol 2015-ben és 2019-ben az „Év fordítója“ is voltam, de 2020-ban az együttműködés megszakadt.
https://www.magyarulbabelben.net/index.php?page=authorPage&interfaceLang=hu&literatureLang=en&translationLang=hu&auth_id=5714&doc_id=0&doc_lang=en&official=1&bio=true

http://hodis.vmmi.org/delivegeken/KiKi/Fab-Feh.htm
http://zenta.uni-corvinus.hu/index.php?id=26745
http://www.vmtt.org.rs/tagsag.html
http://mta.hu/koztestuleti_tagok?PersonId=20022
http://hetnap.rs/cikk/-13686.html

https://sites.google.com/site/urszuketto/koelcsoensorok/ezuest-hidon-mindket-iranyban
http://www.eirodalom.ro/interju/item/3158-besz%C3%A9lget%C3%A9s-feh%C3%A9r-ill%C3%A9s-m%C5%B1ford%C3%ADt%C3%B3val.html#.WB7O7OXhAdW

https://www.youtube.com/watch?v=_4UVyK4xMtI&feature=youtu.be
http://kafe.hhrf.org/?p=55893

https://ujkafe.website/?p=80571&fbclid=IwAR0Qx59FHYXYrZZBZIvvy5vsXXvTeKx3S-9J32be_BG1W27kY8yqobpLzdQ

http://montazsmagazin.hu/feher-illes-biokemikus-sajat-oromere-fordit-verseket/
https://www.magyarszo.rs/hu/3432/mellekletek_kilato/168814/%C3%81lland%C3%B3-%C3%BAtit%C3%A1rsa-a-k%C3%B6lt%C3%A9szet.htm
http://www.pecsi-hirhatar.hu/hirek/kassakot-belulrol-erzi-erti
https://www.facebook.com/literaturairodalmiesmuveszetimagazin/posts/2091700820921545?__tn__=K-R
https://ujkafe.website/?p=89566

Mamut-interjú:
1. rész: „Megmenteni az ismeretleneket” https://ujkafe.website/?p=89566
2. rész: „Saját örömömre teszem”  https://ujkafe.website/?p=89634
3. rész: „Szerelmemnek nevezett” https://ujkafe.website/?p=89750
4. rész: „Banja Luka azaz Orbászvár” https://ujkafe.website/?p=89750
5. rész:  „én lenni pap” https://ujkafe.website/?p=89832
6. rész:  „Az ajtóban négy szép őrző angyal van” https://ujkafe.website/?p=89877
7. rész: „Víz alatt énekelni” https://ujkafe.website/?p=89947
8. rész: „A nemlétező műhelyben” https://ujkafe.website/?p=89989
9. rész: „a tenger öl, de nem ölet” https://ujkafe.website/?p=90052
10. rész: „voltam kikiáltott zseni és elátkozott sarlatán” https://ujkafe.website/?p=90081
11. rész: Függelék https://ujkafe.website/?p=90151

Az  Art’húr-díj – 

És akkor az ígért és várt bejelentés. 2020-ban az Art’húr-díjat kapták:

Gréczi-Zsoldos Enikő
Fehér Illés
Kiss-Teleki Rita
Konyári Mónika

Szívből gratulálunk Nektek! Az emléklap átadását későbbiekben pótolni szeretnénk.

Art’húr- díj

Minden évben egyszer kerül kiosztásra, az Art’húr megalakulásának (1994) évfordulóján. Max. 5 főnek adható. Odaítéléséről a főszerkesztő által felkért kuratóriumi tagok döntenek. A díjat azon a személyek kaphatják, akik jelenlétükkel, tevékenységükkel, alkotásaikkal részévé váltak az Art’húr szellemiségének, hozzájárultak kulturális, művészeti arculatához. (A korábbi Art’húr-díjasok névsorát a wikipedián olvashatjátok!)
https://www.facebook.com/arthurirodalmikavehaz/photos/a.154132614785717/1252046804994287/?type=3&theater

Fehér Illés köszöntése: https://ujkafe.website/?p=90196

Kapcsolódó oldalak:

https://feherilles.blogspot.com/
Mamut mail-interjú Fehér Illéssel (1.)