Kitépem a falból
a falból kitépem én
s hallgatok némán falból
mint félelemmel
telt véglegény
A kísérletekből elég
én vagyok-e az Én
minden oly világos
minden oly sötét akár
fehér éjszakák a
világ másik végén
Kitépem falból a drótot
halkan némán kiáltok
ne is keressen senki
a falból is kiléptem én

Akkorra én már
túlesem mindenen
szavaim átszitálom
beszédem művi lesz
sűrű de szikár akár
a karót nyelteké
lépteim nyomán apró
tátongó tájsebek mint
megannyi támpont

Szeretem a konyha csöndjét.
Állni az ablaknál, kinézni a
kertbe, s látni vélem a bokrok
között surranó fényes éjt.
Árnyék szuszog a sötétben,
érzem a kő hidegét.
Kávé párállik, megtört fénye
aranyba vonja illatát.
Jó, most jó itt, az éjszaka
nyugalma jár át, a reggelre
fittyet hányok, fejben rajzolok,
összegyűröm papíron a
kósza látványt.