Fiam állít be hozzám mózeskosárral kezében, a kosárban harmadik unokám vöröskés, jól fejlett, mintha már egy hónapos lenne, néz ártatlan szürkéskék szemekkel. Fiam azt mondja, ne haragudjak, de itthagyja a gyereket kosarastul együtt, mert náluk most nem fér el.
A csöppségre koncentrálok, kiveszem a kosárból magamhoz ölelem, nagy boldogság tölt el.

14.

Hirtelen ijesztő fekete felhők érkeznek, rettentő gyorsak, szinte űznek – sietek az ebédlő felé, de odabenn egymás hegyén-hátán makogó kínaiak, elpusztulok kinn is, benn is, bénít a félelem.

15.

Egy férfival találkoztam, akinek nem láttam az arcát, de csipkelődött, évődött velem, ám nem adta tudtomra valódi érzelmeit, pedig nagy várakozással indultam el a randevúra. Kétértelmű kifejezésekkel homályosított, sajnáltam a rengeteg tennivaló ellenére a napomból kiszakított időt. A férfi csak nézett, várta a hatást a hosszas csipkelődésre; valahogy nem állt a helyzet magaslatán, talán szégyellte szavakba önteni a mélyebb érzéseket.
Szégyelltem én is, hogy nem mer felvállalni mások előtt, az idegen sokaság előtt sem, ezért az arra közlekedő járműre sebtében felkapaszkodtam. Ahogy visszanyertem egyensúlyomat, az ablakhoz siettem, hogy lássam a másik meghökkent arcán a csalódás jeleit, de az ablakra sűrű bambuszredőny ereszkedett, így nem láttam semmit.

16.

Iskolám tanári szobájában vagyok néhány régi kollégám és újak társaságában. Nem beszélgetünk, az emberek az idők során elfelejtettek, vagy nem akarnak kommunikálni, itt is mindenki magába süllyed, olvas, vagy dolgozatokat javít.
A szemben levő asztalnál valaki az ujjait ropogtatja, csak a kezét látom, kicsit göcsörtös, de ismerős, láttam már gesztikulálás közben, most is mutogat.
A kéz gazdája Fábry Sándor a tv-s showman, csodálkozásomra azt mondja, hogy ő valójában tanár, dolgozni, nem fellépni jött ide.

17.

Az előbbi ügy lezárva, mert időközben szemet vetek egy búzakékre festett, nagyfülű, üres ajándékkosárra. Látom, senki sem vet rá ügyet, biztos itt hagyták, vigye aki akarja. Nekem jól jönne, mert gyűjtögető alkat vagyok; lelki szemeimmel már látom is, milyen jól mutat majd az erkélyen, ha virágokat ültetek bele. Várom, hogy mielőbb menjenek haza a kollégáim, hogy nyugodtan elvihessem a kosarat. Nem tudom miért, de eszembe sem jutott megkérdezni, hogy vihetem-e.
Téblábolok a folyosón, nosztalgiával nézegetem a régi tablókat, milyen fiatal voltam – sóhajtok, aztán visszamegyek a tanáriba terepszemlét tartani.
Megrökönyödésemre egy fiatalember, az új tesitanár szemem láttára emeli ki a sarokból, és viszi magával a kék kosarat.

18.

Anyámmal álmodok. Ennivalóra is alig van pénze, de éppen egy drága, modern szabású, kellemes színösszetételű, lila-szürke hálóinget vásárol, mikor hazamegyek, abban feszeng a háromajtós tükör előtt, mint régen, ha új darabot vett magának. Csodálkozom, hogy belefér, meg kell hagyni, bár szűk egy kicsit, de nagyon jól áll neki az új szerzemény.

19.

Hírt kapok, hogy fiatalabb öcsém meghalt – anyám hálóinge került a fejére és alvás közben megfulladt.
Anyám nyilatkozik a tévében a szomorú esetről, nem akarok hinni a szememnek.

20.

Nagyon sokan várunk orvosi vizsgálatra, férfiak nők vegyesen. Pizsamában, köntösben vagyunk mindannyian, és egyre türelmetlenebbül várjuk, hogy ránk kerüljön a sor. A létszám alig változik, ahogy nagy ritkán elhagyja valaki a rendelőt, máris új beteg érkezik helyébe. Kilátástalannak tűnik a helyzet. Az emberek hangosan vitatkoznak, mert nincs sorszám, érkezés szerint kell bemenni a vizsgálóba. Gombóc nő, növekedik a gyomromban ennyi erőszakos, felbőszült emberállat láttán. Menekülnék, de máskor még ennyi sanszom sem lenne az orvoshoz való bejutáshoz. Bolyongok pizsamában, ágyat keresek, kikötök Vaszaron. Edit barátnőmnél nyitva az ajtó, egyik szobájában meghúzom magam. Nem szól hozzám, nem marasztal, de nem is küld el.

21.

A múltkori újdonsült unokám, már mászik. A tűző napon felejtődött, mire megtaláltuk vörhenyes bőre erős hámlásnak indult, bőrcafatok a gyerek egész testén, fején.
Csak néz ártatlanul, de nem sír.
Anyámmal orvoshoz visszük nyomban, de az orvos azt mondja, lejárt a munkaideje, és bezárja az ajtót előttünk.

22.

Valahol egy hosszú folyosón pizsamában és köntösben szaladgálok, nem találom a szobámat, ide is – oda is benyitok – egyre sűrűbben kérek a szobalakóktól elnézést, ez is jellemző rám, ez a kéretlen benyitás, már a negyedik helyiségbe jutok, ahol franciaágyon két fiatal pár, akik inkább még gyerekeknek látszanak, szeretkeznek, ilyen lehet a pornó – elszégyellik magukat az érintettek akárcsak én, egy szót sem tudok kinyögni, történt, ami történt.

23.

Régi falubeli osztálytársammal találkozom a szűkös panellakásban. Kettesben vagyunk, fiatalon, vagy ötven éve nem láttuk egymást. Most sem ered meg a nyelve – némán bámul, én beszélek, igenlően ühümöt hümmög, a fejét rázza, mint akkoriban, mégis valami örömfélét látok a szemében.

*

Előző részek

Csák Gyöngyi: Álomnapló

Csák Gyöngyi: Álomnapló 2.