Nevetésed fülembe cseng,
Ahogy a kiskaput beteszem,
Utoljára fordul meg a kulcs
És csapódik a vas a reteszen.

Búcsúzóra állnak ajkaim,
Mert haza többé már nem jövök,
De csak suttogni tudom e pár szót,
Hogy mindent nagyon köszönök.

Holnap majd újra kisüt a nap,
S arcod simogatva rád ragyog,
Ha körbeölel egy kis szellő,
Tudd, hogy mindkettőben én vagyok.

Ha megbotlasz egy szürke kőben,
Vagy csendbe borul a világ,
Ha puha bőrödre eső hull,
Abban is én vigyázok reád.

Míg az időnk újra egybeforr,
És a végtelenbe pörög le,
Én addig várok rád csendesen
És szeretlek téged örökre.

***

Bábel Antónia alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Bábel Antónia író, költő, óvodapedagógus 1982-ben született. Dabason él férjével és kislányával. Meséket, verseket, novellákat és kisregényeket is ír. Történeteivel nemcsak gyönyörködtetni igyekszik, hanem értékeket is közvetít.

Foglalkoztatja a pszichológia, a gyermeklélek, az élet értelme, a természettel harmóniában való lét.

Fontosnak tartja az elesettek, rászorultak megsegítését, ezért 2013 óta a helyi Karitász tagja.

Fontos számára a környezetvédelem, 2013-ban Télessy István környezetvédelmi díjban részesült a helyi újságban publikált cikkéért és környezetvédelmi tevékenységéért, illetve több irodalmi díjat is elnyert.

A Lopott vétkek című remek és fordulatos novellája 2017 májusban az I. Nemzetközi Mécs László Irodalmi Díj osztott első helyét méltán érdemelte ki.

A Galádka rémtettei – színdarab-és könyvbemutatóra 2017. 10. 25-én kerül sor a Dabasi Táncsics Mihály Gimnáziumban a Katica-Könyv-Műhely szervezésében.

Az esemény Facebook oldala itt.

Bábel Antónia: Galádka rémtettei

Te milyen jót tennél, ha láthatatlanná válhatnál?
Veled is megtörtént, hogy félreértetted a jó fogalmát, és emiatt mindenféle bonyodalomba keveredtél?
Galádka, a könyv főhőse rájön, hogy nem mindig az a jó, ami neki jó. Ismerd meg a kis rosszcsont kalandjait, nevess és éld át vele együtt a való világban átélhetetlent, hiszen az általa elkövetett “jó cselekedeteket” mi csak akkor tehetnénk meg, ha volna egy… na, mi is? A történetből megtudhatod.
Csak azoknak ajánlott, akik szívből szeretnek nevetni

***

Bábel Antónia alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Bábel Antónia író, költő, óvodapedagógus 1982-ben született. Dabason él férjével és kislányával. Meséket, verseket, novellákat és kisregényeket is ír. Történeteivel nemcsak gyönyörködtetni igyekszik, hanem értékeket is közvetít.

Foglalkoztatja a pszichológia, a gyermeklélek, az élet értelme, a természettel harmóniában való lét.

Fontosnak tartja az elesettek, rászorultak megsegítését, ezért 2013 óta a helyi Karitász tagja.

Fontos számára a környezetvédelem, 2013-ban Télessy István környezetvédelmi díjban részesült a helyi újságban publikált cikkéért és környezetvédelmi tevékenységéért, illetve több irodalmi díjat is elnyert.

A Lopott vétkek című remek és fordulatos novellája 2017 májusban az I. Nemzetközi Mécs László Irodalmi Díj osztott első helyét méltán érdemelte ki.

– Most mutasd meg, mit tudsz! Legyőzlek, Medvepapa!
– Arra várhatsz! Az erdei sakkbajnokkal állsz szemben, Ubul komám! – hencegett Móric.
– Mama! Mama! A mi csapatunk nyerte meg a vetélkedőt! – büszkélkedett Lupi nyuszi.
– De mi nem nyertünk… – szontyolodott el Öcsi bocs.
– Sebaj, számháborúzzatok, hátha abban ti lesztek a jobbak! – javasolta Medvemama.

A Mogyoró csapatot a lányok alkották: Lupi nyuszi, Borcsa bocs és a három Vaddisznó kislány, Barka, Nasi és Cinca. Zászlajukat a borókabokorra tűzték. A Dió csapatba Öcsi bocs, Büdi és a három Vaddisznó fiú, Tüsi, Dönci és Nudli került. Az ő zászlajuk pedig a csipkebogyó bokron lobogott.
A gyerekek a fejükre kötötték az általuk választott négyjegyű számot, és megkezdődött a harc. Két fő védte a saját zászlót, a többi három támadta az ellenfélét. Lupi nyuszi és Borcsa bocs egyik bokor mögül egy másik mögé ugorva haladtak előre. Barka olyan gyorsan csörtetett, hogy senki sem tudta leolvasni a számát. Közben Lupi nyuszi elkiáltotta magát:

– Egy, kettő, három, négy! Kiestél Nudli!
– Tíz, huszonkilenc! Te is kistél, Lupi! – vágott vissza Nudli mögül Tüsi.
Borcsa bocs elbújt egy rejtekhelyen, ahonnan jól látott, őt viszont nem látták.
– Nulla, hat, nulla, kilenc! Megvagy, Tüsi!
– Nem igazság! Hová bújtál Borcsa? Nem igazság! – mérgelődött Tüsi, de szépen leült a rétre Nudli és Lupi mellé.

Közben Barka előrenyomult a fiúk zászlaja felé, ahol Öcsi bocs és Dönci feszülten figyelték a közeledő, röfögő ellenséget. Sikeresen kikerülte Büdit, aki a lányok főhadiszállását vette célba, de sietségében, BUMM, nekirohant egy nyárfának. Ó, jaj, egy hatalmas púp nőtt Barka kobakjára!

– Uiii, uiiiii! – visított az első harci sérült, akit azonnal kezelésbe vett a hadi mentő, vagyis Malacmama. Így az a helyzet állt elő, hogy Nasi és Cinca védték a lányok zászlaját, Öcsi bocs és Dönci a fiúkét, a harctéren pedig Borcsa bocs várta elbújva a közeledő Büdit.
– Tizenkilenc, ötvenegy! Kiestél Büdi!
Büdi letörve ült le a többiekhez. Hirtelen valaki hangosan ezt sipította:
– Húsz, tizenöt! Megvagy, Dönci!
Hohó! Ez Cinca volt! Titokban otthagyta a zászlót és egészen a fiúk bázisáig jutott! Már csak Öcsi bocs védte elszántan a zászlót. Cinca közelített, de nem tudta eltakarni a számát.
– Nulla, három, huszonhat! – Öcsi bocs kiejtette Cincát. Nagyon szeretett volna győzni, de ehhez még le kellett olvasnia valahogy Borcsa és Nasi számát. Tudta, hogy a fiúk közül csak ő maradt, ezért úgy döntött, hogy megindul a lányok zászlója felé. Csendben haladt. Szépen kikerülte a testvérét, és közeledett Nasihoz, aki időközben talált egy málnabokrot, és nekilátott a csemegézéshez. Annyira belemerült, hogy fel sem figyelt Öcsi bocsra.
– Nyolcvannyolc, nulla, négy! Megvagy, Nasi!
Öcsi bocs boldogan oldozta le a Mogyoró csapat zászlaját a borókabokorról.
– Megvan a zászló! Győzött a Dió csapat! Győztek a fiúk! – kiabálta Öcsi bocs.
– Hurrá! – kiáltották a tisztáson egyszerre Nudli, Tüsi, Dönci és Büdi.
Borcsa elszomorodva bújt elő rejtekhelyéről:
– Gratulálok, ügyes voltál, Öcsi. Végül is a vetélkedőt a lányok nyerték, a számháborút pedig ti. Úgyis az a fontos, hogy együtt játszottunk, nem igaz? De azért játszhatunk egy visszavágót! – kacsintott Borcsa.

***

Előző rész: Bábel Antónia: A cirkusz

Bábel Antónia alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Bábel Antónia író, költő, óvodapedagógus 1982-ben született. Dabason él férjével és kislányával. Meséket, verseket, novellákat és kisregényeket is ír. Történeteivel nemcsak gyönyörködtetni igyekszik, hanem értékeket is közvetít.

Foglalkoztatja a pszichológia, a gyermeklélek, az élet értelme, a természettel harmóniában való lét.

Fontosnak tartja az elesettek, rászorultak megsegítését, ezért 2013 óta a helyi Karitász tagja.

Fontos számára a környezetvédelem, 2013-ban Télessy István környezetvédelmi díjban részesült a helyi újságban publikált cikkéért és környezetvédelmi tevékenységéért, illetve több irodalmi díjat is elnyert.

A Lopott vétkek című remek és fordulatos novellája 2017 májusban az I. Nemzetközi Mécs László Irodalmi Díj osztott első helyét méltán érdemelte ki.

– Húzd meg! Húzd meg! – kiabálták.

A hír villámgyorsan terjedt, és a ritka eseményre mindenki kíváncsi volt. Borcsa és Öcsi bocs izgatottan loholtak Lupi nyuszi odváig.

– Nyúlanyó! Lupi nyuszi eljöhet velünk a tisztásra? Cirkusz érkezett!

Nyúlanyó sem látott még soha életében ilyet, így a többi nyuszi csemetével együtt ő is a gyerekekkel tartott. Útközben elcsalták Büdit, a kis borzot is.

– Nahát! Mekkora! – álmélkodtak a sátrat látva.

Addigra ott bámészkodott az erdő apraja-nagyja. A gyerekek csodálattal nézték a színes papagájt, ahogy elrepült a fejük felett.

– Megjött a világhírrrű Cirrrmos Cica Cirrrkusz! – rikoltozta. – Gyerrrekeknek húsz mogyorrró, felnőtteknek ötven mogyorrró! – és még halkabban azt is hozzá tette, hogy: – Gyurrrika, okos madárrr…

Hamarosan táblát tűztek a cirkusz elé, amelyen ez állt: „A Cirmos Cica Cirkusz pénteken és szombaton 18 órai kezdettel várja a kicsiket és a nagyokat. Belépő kicsiknek húsz mogyoró, nagyoknak ötven mogyoró.”

– Ugye eljöhetünk? – ugrándoztak az erdei gyerekek.

Egyedül Büdi szontyolodott el.

– Nekem úgysem ad húsz mogyorót a mamám. Nincs neki…

Nyúlanyó nagyon megsajnálta és hazafelé elmesélte az esetet Mackó mamának.

– Van egy ötletem! – ragyogott fel Mackó mama barna szeme. Éppen hazaértek, és besietett a kamrába, ahonnan egy nagy üveg szederszörppel tért vissza, ami az egész erdőn kiváló hírnévnek örvendett.

– Rengeteg szörpöt készítettem tavaly, árulhatnának a gyerekek az első nap szörpöt!

– Remek ötlet, nekem tele van még a verem répával, én meg sütök hozzá répatortát! – ajánlotta fel Nyúlanyó.

Meg kell hagyni, hogy Nyúlmama tortája hasonlóan kedvelt volt az erdeiek körében, mint Medve mama szederszörpje. Medve Móric egyszerű kis standot ácsolt a gyerekeknek az első előadás kezdetére, és Borcsa, Öcsi, Lupi és Büdi megkezdték az árusítást.

– Rrrépatorrrtát vegyenek, szederrrszörrrpöt tessék! – kiabálták a papagájt utánozva.

Aztán a kis medvelány hozzátette:

– Borrrcsa bocs okos mackó!

– Persze, mert csak a te nevedben van „r” betű! – ugratta Lupi nyuszi.

– Öcsi bocs, ne edd meg a répatortát!

– Jól van, Borcsa, de olyan finom! – tömte be az utolsó falatot Öcsi. – Papa azt szokta mondani, hogy egy falat nyalánkság még nem falánkság!

– De te egy nagy szeletet csentél el!

Gyűltek a mogyorók, közben a várakozók sora fogyni kezdett. Odabent lassan elkezdődött az előadás. Amikor az utolsó vásárló is elégedetten távozott Nyúl mama répatortájával, Borcsa bocs rázogatni kezdte a mogyorós perselyt.

– Nézd csak, Büdi, ebben biztosan van annyi, hogy holnap te is velünk jöhess a cirkuszba! De ígért meg, kérlek, hogy nem fogsz semmitől sem megijedni! – kérték a többiek.

Büdi megfogadta, hogy bátran fog viselkedni, aztán gyorsan meg is számolták a mogyorókat.

– Nekem huszonnégy mogyoróm van – közölte Öcsi bocs.

– Nálam tizenhét van – nyújtotta oda Borcsa bocs a tenyerében.

– Ez meg itt pontosan tizenöt! – mondta Büdi.

– Nahát! – örvendezett Lupi nyuszi. – Nálam éppen tizennégy van! Az összesen hetven mogyoró!

– Büdi, ez azt jelenti, hogy az anyukád is eljöhet holnap a cirkuszba!

A kis borz nagyon boldog volt.

Másnap este csillogó szemmel lesték, ahogy a színpadon megjelent frakkban Penge, a pingvin – aki később még szerepelt a késdobáló számban is –, és felkonferálta Jegest, a világ egyetlen hófehér medvéjét, aki halált megvető bátorsággal át tudott sétálni a magasban egy kifeszített kötélen.

– Ha én ezt apuskának elmesélem… – nézett fel Borcsa bocs medve mamára.

Büdi tátott szájjal figyelte a soron következő légtornász zebrákat, akik a levegőben pörögtek, és lengtek egy kis karikán.

– Nézd mama, csíkosak, mint mi!

Az előadás végén még egy eltűnős számmal fellépett a Szivárvány gyermeke, aki nem volt más, mint Gyurrrika, a papagáj. Hatalmas tapsot kapott.

A cirkusz hétfőn lebontotta a sátrat, s délutánra nyomuk sem volt a tisztáson, de az erdőlakók még sokáig emlegették a repülő majmokat, a bűvész kengurut, a balettozó flamingókat és a többi különleges állatot.

***

Bábel Antónia alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Felült a fekete bőr kanapén és a képernyőre meredt. Kisvártatva meghallotta az új pápa nevét. Nem akart hinni a fülének, de talán így volt ezzel a fél világ. Elismételték, de már a futó sávban is ott cikázott félreérthetetlenül: a történelem során először a pápa magyar! Valamiféle érthetetlen kíváncsiságtól hajtva tovább nézte volna, de az órára pillantott.
– Mindjárt elkések!
Felpattant, kikapcsolta a tévét, kiválasztott egy lezser vászoninget, egy hozzá való nadrágot, végül pedig egy jól szellőző, kényelmes nyári cipőt. Az ajtóval szemközti tükörben végigmérte magát.
– Jól van, jól nézel ki, mehetsz!
Becsukta maga mögött az ajtót, és elindult a szombat esti szentmisére. A templom bejáratánál elismerő pillantásokkal köszöntötték. Éppen olyannal, ami egy írónak kijárt. Persze senki sem tudta, hogy mit is írt igazából, de azt tudták, hogy jól él belőle. A megszokott helyre ült, ahova mindig. A baloldali padsor utolsó előtti padjának legszélére. Kedvesen biccentett a sor közepén ülő idős hölgy felé, aki mosolyogva viszonozta a köszönést. Ő is mindig ugyanott ült. Félpadnyi távolságból is odavonzotta a szemet a nyakában lógó nyaklánc, illetve a rajta lógó különleges aranykereszt. A megfeszített Jézus egy szőlőtőkéből nőtt ki és, a végtagjai indákban folytatódtak tovább. Már régóta észrevette a ritkaságot, és minden alkalommal titokban meg is csodálta.
Szerencsére rövid volt a szentbeszéd. Most is jókora összeget dobott a perselybe, ahogy máskor, aztán áldozott, s látszólag nagyon át is szellemült közben. Végre eljött a számára legérdekesebb rész, a vége. A fiatal pap így szólt az emberekhez:
– Hirdetem Balogh Mirjam hajadon és Eszes Botond nőtlen házasságkötését június 20-ra.
Remek, az éppen két hét múlva lesz. A mise után a menedzsere telefonált. Nem indult el sötétkék, metálfényű sportkocsijával, amíg beszélt. Nem szeretett vezetés közben üzletről társalogni.
– Hihetetlen, hogy így fogy a könyved! Ez már a harmadik kiadás!
– Mit tehet az ember, ha ilyen kiváló menedzsere van?! – szólt élcelődve.
– Na, igen – köszörülte a torkát a másik. – Végül is nekem is köszönheted. Kicsit. Mert hát ugyan ki is lenne Dabn Bariet nélkülem? – kacagott önelégülten.
– Hallottad, hogy magyar lett a pápa? – vágott bele hirtelen.
– Micsoda?
– Ugyan már! – morgolódott, miután elbúcsúztak és hazafelé tartott. – Minek is fizetem ezt a pojácát, amikor a könyveim jó részét úgyis én veszem meg?!

Estére kicsit alábbhagyott a hőség. A bejárónő éppen befejezte a vasalást és beintett a dolgozószobába.
– Végeztem az ingeivel. Jó éjszakát, Albert! – majd kisvártatva visszafordult és hozzátette: – Elolvastam a könyvét. Igazán… jó könyv. De hagyom, látom, most is dolgozik.
– Köszönöm, Margó. Jó éjszakát! Hallotta, hogy magyar lett a pápa? – nézett fel hirtelen a laptopja mögül, de választ sem várva el is tűnt mögötte. A billentyűzet kattogását csak a becsapódó bejárati ajtó törte meg, amikor a bejárónő távozott. Albert feszülten figyelte a képernyőt. A külső szemlélőnek az a benyomása lehetett volna, hogy legújabb könyvén dolgozik, de valójában a legnagyobb közösségi portálon szörfözött.

– Kedves Mirjám és Botond! – suttogta halkan. – Szóval nem lesztek otthon két hét múlva! Az nagyszerű, mert én pont ráérek. Nincs is jobb, mint egy szép, nagy esküvő.
Éjfélre időzítette az eseményt. Gondosan kitervelt mindent. Kapcsolatai révén hozzáférhetett bármilyen alaprajzhoz, így pontosan tudta, hol kell és lehet a legészrevétlenebbül bejutni a házba. Legnagyobb meglepetésére a riasztó nem volt bekapcsolva, amitől rossz előérzete támadt, ugyanakkor vonzotta az az izgalmas feszültség, amit akkor érzett, ha kipakolt valakit. Az ajtó melletti komódon megcsillant az apró zseblámpa fénye. Egy nyaklánc hevert rajta. Azonnal megmarkolta, amikor hirtelen mozgást hallott a szomszéd szobából. A tenyerében közben valami furcsát érzett. Egy ismerős alak, egy medál, egy kereszt… A villany felgyúlt és ott állt előtte az ismerős asszonyka a templomból. Azonnal lekapta a fekete sapkáját az arcáról, pedig a józan betörőész azt diktálta, hogy védje a kilétét. A tőkejézus szinte égette a kezét.

Az asszonyka látszólag megriadt, és ezernyi pillanatnyi, átvillanó gondolat után óvatos higgadtságot tanúsítva megszólalt:
– Á, csak maga az. Már azt hittem, valami betörő. – A szemét le nem vette Albertről, miközben nyugodt mozdulatokkal a fotel felé tartott. – Tudja, ma van az unokám esküvője, de nem bírom én már az ilyesmit. Nemrég jöttem haza. – Azzal a derekát fogva leült.
Micsoda pech! Ekkora bakot lőni! Az öreg hölgy pont itt lakik! Csak állt ott Dabn Bariet, a nagy háborús regény írója, talpig feketében, félreérthetetlen helyzetben, és alig tudott megszólalni.
– Én csak visszahoztam a nyakláncát… Elveszítette a templomban – nyögte ki végül gyenge próbálkozásként, miközben kinyújtotta kesztyűs kezét az alacsony kis hölgy felé. Az ránézett az ékszerre, majd a szekrényre, aztán vissza Albertre.
– Már éppen kerestem. Kedves magától, hogy ilyenkor is gondol egy ilyen öregasszonyra, mint én – folytatta. – Na, üljön le! – kínálta hellyel Albertet. – Beszélgessünk!
Nahát, egy betörő minden vágya, hogy betörés közben egy unatkozó öregasszonnyal beszélgessen, de nem igazán volt választása, azon kívül meg kellett bizonyosodnia, hogy távozása után nem kerül napvilágra az ittléte. Helyet foglalt a díványon, a foteltől balra.
– Négy éve meghalt a férjem, egy darabig jó volt egyedül, de két hete ideköltöztem. Hisz maga Istenben, Albert? – nézett a férfi arcába.
Az idős hölgy először szólította a nevén. Szégyellte, hogy ő nem tudja az övét. Az viszont teljesen világos volt előtte, hogy felesleges tovább játszania, a másik előtt elveszítette inkognitóját.
– Nem igazán. Nem sok közünk van egymáshoz.
– Akkor mégis csak hisz?
– Ha van is, nem sok gondja van rám.
– Nézze, fiam! – Tizenegy éves kora óta nem hívta így senki, amióta meghalt az anyja. – Azt hiszi, véletlen, hogy mi ketten most itt beszélgetünk az éjszaka közepén? Ilyen szituációban?
– Mi köze van ehhez Istennek?
– Ne gondolja, hogy mindig hittem. Éltem az életem, tizenhárom éves korom óta dolgoztam, férjhez mentem, gyerekeim lettek, elveszítettem kettőt… Aztán ott álltam egy hatalmas űrrel a lelkemben. Tudni akartam, hová lett a kisfiam és a kislányom. Tudni akartam, hogy jó helyen vannak. Gyógyír kellett az istentelen világban kapott sebeimre.
– Nekem nincsenek sebeim! – vetette közbe Albert.
– Elkezdtem kutatni, keresni Istent, hogy választ adjon a kérdésimre – folytatta, mint aki nem is hallja a férfit. – Évekbe telt, mire le tudtam hántani a szememre, a fülemre és a lelkemre rakódott szennyréteget, hogy be tudjam engedni Istent. De végül sikerült… Mondhatom magának, nincs semmi hozzá fogható.
– Miért mondja ezeket el nekem?
– Mert maga a pokol felé tart! – vágta egyenesen a szemébe. – A szép autóján, a megjátszott hitével bizony oda tart!
Albert belesüppedt a kanapéba. Nehéz lett a gyomra és száraz lett a szája. Az idős hölgy vizet hozott neki és egy könyvet.
– Maga író, ugye? Szereti a könyveket? Ezt még biztosan nem olvasta. Talán most, hogy új pápánk van…– Albert felé nyújtott egy fekete könyvet, rajta arany betűkkel ez állt: Biblia.
A férfi megitta a vizet, miközben a Szentírást szorongatta. Lassan felállt, búcsúzni készült.
– Nem szeretném megbántani, de mennem kell.
– Jól van, ne haragudjon, hogy untattam. Jöjjön, kinyitom magának az ajtót. Ne az ablakot használja! Nem arra van. Isten áldja!
Albert kifelé tartott, amikor a hölgy utána szólt:
– Mit szól hozzá, hogy magyar lett a pápa?
A férfi hajnalban is csak forgolódott az ágyában. Ilyen rablása sem volt még, hogy az egyetlen zsákmánya egy Biblia legyen, de hogy azt is kölcsön kapja?! Gondolatok cikáztak a fejében, kínozták, aztán egy másik gondolattal visszavágott, minden kétségessé vált, de egy valamit biztosan tudott. Valaminek változnia kell. Az ébresztő óra alvás nélkül kikeltette az ágyból. Kávét készített magának és nekiült elolvasni a Bibliát. Három hét múlva ott állt az idős hölgy kapujában. A lánya jött ki a csöngetésre.
– Jó napot kívánok, az édesanyját keresem. Ezt szeretném visszaadni neki – mutatta a Bibliát.
– Jó napot! Az édesanyám meghalt… Tegnapelőtt volt a temetése.
– Oh, nagyon sajnálom. Őszinte részvétem – mondta, és a legmélyebben úgy is gondolta.
A hír igazán meglepte. Valahogy megkedvelte a kis öregasszonyt.
– Maga az, aki visszahozta a keresztjét, igaz?
– Igen, én – válaszolta zavartan.
– Várjon!
Azzal a nő eltűnt és egy kis dobozzal tért vissza.
– Azt kérte, hogy ezt adjam át magának – miután átnyújtotta, így folytatta: – Ne aggódjon, az édesanyám úgy halt meg, ahogy élt. Békében, Istenben bízva. Egyetlen délután alatt. Nem szenvedett – törölgette a nő a könnyes szemeit.
– Köszönöm…

Letaglózva tért haza. Honnan tudta az idős hölgy, hogy tényleg vissza fog menni? És egyáltalán hogyan lehet, hogy még halálában is gondolt rá? Kibontotta a kis csomagot. A tőkejézus volt benne egy kézzel írott levéllel.
„Gyónjon meg! Lefelé könnyebb, mint felfelé, de a mélységből nincs visszaút. Találkozunk odaát!”

Két hónap múlva összeszedte minden bátorságát és meggyónt. Mindent. A fiatal papnak erősen fejtörést okozott az órákon át tartó gyónás.
– Atyám, feloldoz?
– Fel, ha betartod a vezeklést. Jóvátételül mindent, amit ilyen áron szereztél, tedd pénzzé és fordítsd jótékony célra! Azt a pénzt is, amit a könyveid megvásárlásával „tisztára mostál.”

Amikor csak az ágya, a ruhái, a régi írógépe és néhány kisebb bútordarab maradt a lakásában, a bejárónő megdöbbenve lépett be az ajtón.
– Atya Úr Isten! Mi történt itt? – csapta össze a két kezét.
– Kiraboltak! – nevetett Albert.
– De hát ki vetemedik ilyesmire?
– Éppen ő…

Eleinte nehezen ment a vezeklés, de végül undorral fordult azok felé a tárgyak felé, amiket rablás útján szerzett, és saját magára is másképp nézett. A pénzt gyermekkórházaknak adta, ami után persze bekerült néhány lapba, mint önzetlen adakozó. Jó néhány hálálkodó levelet is kapott, köztük egy beteg kislányét, akinek a története és a szeme sugara a szíve mélyéig hatolt. Nem is értette, hogyan lehetett korábban annyira vak.

– Most aztán mihez kezdek? – tárta szét a karját az üres lakásban. – Talán írnom kellene egy regényt – mosolygott. Azzal maga alá húzta az egyetlen székét, odagurult régi írógépéhez, és lassan írni kezdett: „Lopott vétkek – Írta Dabn Bariet”.

***

Bábel Antónia alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Bábel Antónia író, költő, óvodapedagógus 1982-ben született. Dabason él férjével és kislányával. Meséket, verseket, novellákat és kisregényeket is ír. Történeteivel nemcsak gyönyörködtetni igyekszik, hanem értékeket is közvetít.

Foglalkoztatja a pszichológia, a gyermeklélek, az élet értelme, a természettel harmóniában való lét.

Fontosnak tartja az elesettek, rászorultak megsegítését, ezért 2013 óta a helyi Karitász tagja.

Fontos számára a környezetvédelem, 2013-ban Télessy István környezetvédelmi díjban részesült a helyi újságban publikált cikkéért és környezetvédelmi tevékenységéért, illetve több irodalmi díjat is elnyert.

A Lopott vétkek című remek és fordulatos novellája 2017 májusban az I. Nemzetközi Mécs László Irodalmi Díj osztott első helyét méltán érdemelte ki.

– Elissza azt a kis pénzt is, amit megkeres, aztán meg félre patkolja a lovakat, meg széjjelkalapálja a körmit! Egyszer azt veszi észre kend, hogy nem fogom beengedni! Akkor aztán ott alszik, ahol akar!

A kovács szelíd ember volt, hümmögött a bajusza alatt, levette a csizmáját, elmondta az esti imát, lefeküdt, aztán aludt.

Egyik nap két idegen tévedt be a kovácsműhelybe, s kérték őt, hogy patkolja meg a lovukat. De nem akármilyen patkót kértek ám! Magukkal vittek négy aranypatkót, azt szerették volna felpatkoltatni a lovuk lábára.

– Tudja meg, mester, hogy nem átlagos ló ám ez! Nincs párja közel, s távol! – simogatta az egyik a lovat.

Az állat valóban gyönyörű volt. A szőre feketén ragyogott, sörénye szépen befonva lógott a nyakán, farkát pedig egyhosszúra vágták. A kovács nem szabadkozott, felverte a négy aranypatkót, a munka végeztével a két idegen kifizette a munka árát, majd távoztak. Azonban a kovács alig szusszant egyet, a két férfi visszatért.

– Hallja-e kend, maga lóvá tett minket!  Egyszerű patkókat szegelt a ló lábára! Hová tette az aranypatkókat?

A kovács csak nézte, nézte a lovat, s hiába tapogatta, a lábán valóban egyszerű vas patkók voltak. El sem tudta képzelni, mi történhetett, de ugyanaz a fekete ló volt a fonott sörényével és a nyírott farkával. A két idegen meg csak szentségelt, kiabált, hogy őket becsapták, követelték a négy aranypatkót. A kovácsnak nem volt sem négy aranypatkója, sem annyi pénze, hogy kifizesse a kárt, így aztán a kovácsműhelyt ajánlotta fel, csak ne kiabáljanak annyira. A két idegen ráállt a dologra, meg is írták a papírost, hogy mostantól övéké a műhely.

Aznap este szegény kovács bánatában úgy berúgott, hogy csak késő este botorkált haza. A kaput zárva találta, s hiába zörgetett, a felesége nem nyitotta ki. A műhely előtt állt egy réges-régi, odvas fa, gondolta bemászik, ott éjszakázik, reggel majd csak beengedik. Azonban a fa hangyáitól nem igen tudott aludni. Itt másztak, ott másztak, mindig másztak valahol. Éjfél felé ismerős hangokra lett figyelmes. A két idegen dülöngélt az úton, s amikor a kovácsműhely elé értek, suttogva azt mondta az egyik:

– Na, ennek a kovácsnak aztán jól túljártunk az eszén! Meg sem fordult a fejében, hogy két fekete lovunk van!

– Bizony ám, ez könnyebben ment, mint a múlt héten a másik faluban. Holnap eladjuk a műhelyt, aztán sutty, irány a következő falu!

Hinnye, gondolta a kovács a fában, ezek aztán tényleg jól becsaptak engem, megloptak és még pénzt is csinálnak belőle, de visszaszerzem én a műhelyemet! Kimászott a fa odvából, és az éjszaka leple alatt követte a két gonosztevőt egészen a faluszéli fogadóig, ahol a szállásuk volt. Megvárta, amíg elnyomja őket az álom, aztán besurrant az istállóba, ahol ott állt a két fekete ló. Odalopózott hozzájuk, s szép csendben levette az egyik vaspatkót a lóról.

– Ne haragudj, pajtás! Holnap visszakapod a topánkádat!

Aztán a kovács egyenesen ment a hajdúkhoz. Egészen hajnal lett, mire hazaért. Addigra a felesége megenyhült, beengedte.

– Éjszakán át nem aludtam! – sírt az asszony. – Elvesztette kend a kovácsműhelyt, miből fogunk eztán megélni?

– Ne búsulj, asszony, ma visszaszerezzük a műhelyt.

Alig harangozták el a reggel hét órát, már gyűltek is az érdeklődők a kovácsműhely elé. Csakhamar megérkezett a két bajkeverő is a fekete lóval, de messziről látszott, hogy szerencsétlen állat igen furcsán lépdel.

– Na, nézd csak, hát kend elhagyta az egyik patkóját! – mutatott a kovács a ló lábára. – Hozza be a lovat, utoljára még hadd patkoljam meg. Úgy látszik, nem jól vertem be a szegeket.

A másik nem mert ellenszegülni. A kovács elővette a kalapácsot, amellyel az aranypatkót felverte a másik ló lábára.

– Tudja meg, kend, hogy nem átlagos kalapács ám ez! Nincs párja közel, s távol! Emlékszik minden lóra, amit valaha patkolt! – azzal elkezdte ütni vele a szegeket. – Mit mondasz, kicsi kalapácsom? Hogy te még sosem patkoltad ezt a lovat? – azzal tovább kopácsolt. – Mit mondasz, kicsi kalapácsom? Hogy az aranypatkó egy másik ló lábán van? – s ütötte tovább a patkót. – Mit mondasz, kicsi kalapácsom? Hogy a ló a falu szélén van a fogadóban?

A csaló érezte, hogy szorul a nyaka körül a hurok, és menekülésre fogta volna a dolgot, de addigra a hajdúk lefogták a társát odakint, meg aztán őt is. Már régóta keresték őket az elkövetett gazságaikért. Az összesereglett nép nagy álmélkodás után szétszéledt, a kovács visszakapta a műhelyét, de még megkapta a két gyönyörű lovat is. Az aranypatkókat eladta, és az árából juttatott a másik faluban megkárosított kovácsmesternek is. Egészen százéves koráig patkolta a lovakat, akkor aztán átadta a műhelyt az ükunokájának, aki talán még most is űzi a mesterséget, ha meg nem unta.

***

Bábel Antónia alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Bábel Antónia író, költő, óvodapedagógus 1982-ben született. Dabason él férjével és kislányával. Meséket, verseket, novellákat és kisregényeket is ír. Történeteivel nemcsak gyönyörködtetni igyekszik, hanem értékeket is közvetít.

Foglalkoztatja a pszichológia, a gyermeklélek, az élet értelme, a természettel harmóniában való lét.

Fontosnak tartja az elesettek, rászorultak megsegítését, ezért 2013 óta a helyi Karitász tagja.

Fontos számára a környezetvédelem, 2013-ban Télessy István környezetvédelmi díjban részesült a helyi újságban publikált cikkéért és környezetvédelmi tevékenységéért, illetve több irodalmi díjat is elnyert.

A Lopott vétkek című remek és fordulatos novellája 2017 májusban az I. Nemzetközi Mécs László Irodalmi Díj osztott első helyét méltán érdemelte ki.

***

Bábel Antónia alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Bábel Antónia író, költő, óvodapedagógus 1982-ben született. Dabason él férjével és kislányával. Meséket, verseket, novellákat és kisregényeket is ír. Történeteivel nemcsak gyönyörködtetni igyekszik, hanem értékeket is közvetít.

Foglalkoztatja a pszichológia, a gyermeklélek, az élet értelme, a természettel harmóniában való lét.

Fontosnak tartja az elesettek, rászorultak megsegítését, ezért 2013 óta a helyi Karitász tagja.

Fontos számára a környezetvédelem, 2013-ban Télessy István környezetvédelmi díjban részesült a helyi újságban publikált cikkéért és környezetvédelmi tevékenységéért, illetve több irodalmi díjat is elnyert.

A Lopott vétkek című remek és fordulatos novellája 2017 májusban az I. Nemzetközi Mécs László Irodalmi Díj osztott első helyét méltán érdemelte ki.

– Milyen gyönyörű vagy! – kiáltotta a rög. – Olyan sima a felületed, hogy öröm lehet kézbe venni. A benned lévő ércek úgy csillognak, akár a gyémánt. Bezzeg én… – szomorodott el a rög.
– Mondd, kis rög, mi bánt téged? – kérdezte a kavics.
– A felületem érdes. Senki sem szeret megérinteni. Én is úgy szeretnék csillogni, mint te!
– Tudod, kis rög, valamikor réges-régen én is ugyanilyen, durva rög voltam. Magányosan ücsörögtem a folyóparton és irigyeltem a kavicsokat, akiket vígan vitt a víz.
– Aztán mi történt? – kérdezte a kis rög.
– Elhatároztam, hogy nem akarok többé egyszerű rög lenni. Belevetettem magam a folyóba, ahol találkoztam sok-sok hasonló röggel és kavicsokkal is. Minden találkozásnál megváltoztunk. Mindig letört belőlünk egy aprócska darab.
– De hát az fájdalmas lehet!? – csodálkozott a rög.
– Valóban az. A változás sokszor fájdalmas. De lám, hosszú utam során a kiálló, szúrós részeim lekoptak. Mostanra sima lettem és csillogó.

A kis rög csodálattal hallgatta a kavicsot.

– Amíg nem veted bele magad a folyóba, te is csak rög maradsz. Hagyd, hogy a többi rög változtasson rajtad! Amit el kell, hogy engedj, azt ne szorongasd, s ha te változtathatsz, azt is tedd meg! Ne félj!

A kis rög úgy tett, ahogy az öreg kavics mondta. Belevetette magát a folyóba, s mire leért a tengerhez, gyönyörű, lapos kaviccsá változott.
Egy kisfiú sétált arra a parton, amikor rátalált.

– Nézd, anya! Milyen különleges kavics! Ez a legszebb az összes között!

A kavics kézről-kézre járt a családban, míg végül helyett kapott a nappaliban, a szekrényen. Az egykori kis rög hálával gondolt vissza az öreg kavicsra, amiért megmutatta az utat, hogyan válhat ragyogó, egyszeri és megismételhetetlen kaviccsá.

***

Bábel Antónia alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Bábel Antónia író, költő, óvodapedagógus 1982-ben született. Dabason él férjével és kislányával. Meséket, verseket, novellákat és kisregényeket is ír. Történeteivel nemcsak gyönyörködtetni igyekszik, hanem értékeket is közvetít.

Foglalkoztatja a pszichológia, a gyermeklélek, az élet értelme, a természettel harmóniában való lét.

Fontosnak tartja az elesettek, rászorultak megsegítését, ezért 2013 óta a helyi Karitász tagja.

Fontos számára a környezetvédelem, 2013-ban Télessy István környezetvédelmi díjban részesült a helyi újságban publikált cikkéért és környezetvédelmi tevékenységéért, illetve több irodalmi díjat is elnyert.

A Lopott vétkek című remek és fordulatos novellája 2017 májusban az I. Nemzetközi Mécs László Irodalmi Díj osztott első helyét méltán érdemelte ki.

***

Bábel Antónia alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Bábel Antónia író, költő, óvodapedagógus 1982-ben született. Dabason él férjével és kislányával. Meséket, verseket, novellákat és kisregényeket is ír. Történeteivel nemcsak gyönyörködtetni igyekszik, hanem értékeket is közvetít.

Foglalkoztatja a pszichológia, a gyermeklélek, az élet értelme, a természettel harmóniában való lét.

Fontosnak tartja az elesettek, rászorultak megsegítését, ezért 2013 óta a helyi Karitász tagja.

Fontos számára a környezetvédelem, 2013-ban Télessy István környezetvédelmi díjban részesült a helyi újságban publikált cikkéért és környezetvédelmi tevékenységéért, illetve több irodalmi díjat is elnyert.

A Lopott vétkek című remek és fordulatos novellája 2017 májusban az I. Nemzetközi Mécs László Irodalmi Díj osztott első helyét méltán érdemelte ki.