Karácsonynak nagyharangja
ráborul a virradatra…

***

Kapui Ágota (Sepsiszentgyörgy, 1955. május 15. – Újhartyán és Nyáregyháza között, 2018. június 19.)

Sepsiszentgyörgyön született, ott járt iskolába, és 1974-ben érettségizett a Székely Mikó Kollégiumban. A kolozsvári Babeş – Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán szerezett magyar-francia szakos tanári diplomát 1979-ben. Egyetemi évei alatt több verse is megjelent az akkori vezető kulturális folyóiratokban, irodalmi lapokban, antológiában. A nyolcvanas évek derekán két kötetét is befogadta a bukaresti Kriterion könyvkiadó (egyik gyerekverses kötet lett volna), de megjelenésük később meghiúsult, mert 1988-ban családjával együtt áttelepült Magyarországra. Egy Budapest melletti kisvárosban, Dabason  kezdtek családjával együtt új életet. Az áttelepüléssel és a megváltozott életkörülményekkel egy időben költői vénája kiapadt, és több mint 20 éven keresztül egyáltalán nem írt verset. A kétezres évek derekán versírási kedve visszatért, de írásait nem hozta nyilvánosságra. Tizenöt évig volt a dabasi gimnázium tanára, majd 2002-től pályát módosított, és kulturális feladatokkal, rendezvényszervezéssel, kiadvány- és újságszerkesztéssel foglalkozott. 2015-ben érlelődött meg benne a szándék, hogy megjelentesse addigi verseit, és ebben Kaiser László, a Hungarovox Kiadó vezetője volt segítségére. A másik oldal című verseskötet megjelenése után két évvel, 2017 májusában látott napvilágot A lélek szárnycsapásai című kötete, szintén a Hungarovox Kiadó gondozásában. 2018. június 19-én közlekedési baleset áldozata lett.

Kapui Ágota vallotta, hogy a múlt „blokkjai” lassan felszakadnak és verssé oldódnak, így hálával tartozik a Gondviselésnek minden vélt rosszért és jóért, amivel sújtotta vagy megajándékozta. Az írás számára egyfajta „kegyelmi állapot” volt számára, amelyet sokévi hallgatás után megtanult értékelni.

Kapui Ágota alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Kapui Ágota alkotásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

Ismerte a napnak csendjét, és a felhők mélabúját,
hogy a vágyvirágok és a csókok, hogy fakadnak fájva;
magára öltve nap mint nap, a veszteségei súlyát,
míg az idő gyorsvonatként, rőt fényt villantott a tájra.

Igyekezett feltárni a lelke minden kis rejtekét,
megtartani a bizalmát, mindig az ősi erényben;
fekete ménként zúzva szét, félelmei vastag jegét,
lábujjhegyen dudorászva dalait, az ablaknyi fényben.

Tudta milyen a gondolat, ha ajtaján csendben zörget,
hogy milyen a víz, ha útját a kövön át is kivájja;
remélve hogy lerázza majd, válláról a(z ólom)nehéz földet,
hogy rá ne rozsdásodjanak a fémpénzek, szemhéjára.

Úgy óvta az emberségét, akár a kagyló a gyöngyöt,
megálmodva az álmokat, nyelve a valóság borát;
hogy egyszer a csontjairól, a sok idegen göröngyöt,
lesöpri, mint a kavicsok szerteguruló gyöngysorát.

A hazáját nem tudom hogy merre, és hogy hol lelte meg,
most mikor az el nem ölelt öleléstől fájnak a karok;
de remélem hogy a pora felszáll, és kelet felé lebeg,
hogy egyszer odvas szívében, a honvágya majd felsajog.

Hogy egyszer a kapuinkon, újra élőként kopogtat,
és belőlünk minden kérdést és kétséget majd eltüntet;
hogy a lelkünk, szavaitól újra simogatást lophat,
szelíd takaróként vonva köré, a kéz melegünket.

Úgy hagyta itt a szavait, akár a golyót a fában,
most mikor sok olvasója, a csendben, vagy versben áldoz;
az elveszettnek hitt lelkét látva, az egek magasában,
oda ültetve Őt is, a gondviselés (terített) asztalához.

Nem tudom hová kellene most menekülnöm és futnom,
fejem nem tudom hogy kinek az ölébe is hajtanám;
most, amikor a zsolozsmák fénylenek csak az ajkunkon,
az előttünk álló szűkös esztendők, ködös hajnalán.

Úgy érzem én is, hogy a hó, és a dér, itt van, maholnap,
hiába oszlatnám szét, a bensőben lebegő ködöt;
hallom: harangok kondulnak, és hogy a kutyák csaholnak,
ahogy a fohász suttog most, a hófehér falak között.

Tüze nem melegíti föl többé, a jeges hideget,
a lelkünk szárazságára, szava nem lesz többé harmat;
úgy keressük most nélküle, a madárfészeknyi helyet,
a béke földjét, az Isten tenyerét, és az égi oltalmat.

2018. június 22. péntek
Budapest, Csepel

***

Másodközlés, először az Art’húr Irodalmi Kávéház oldalán jelent meg az alkotás.