1930-ban Golding beiratkozott az Oxfordi Egyetemre, ahol a Brasenose College diákjaként természettudományt hallgatott, azonban két év elteltével az angol irodalom tanszékre váltott. Első kötetét, melyben verseket jelentetett meg, 1934-ben adta ki a Macmillan kiadó. Ebben oxfordi barátja, Adam Bittleston spiritiszta filozófus segítette.

William Golding feleségével (Ann) és gyermekeivel (Judy és David )

Pedagógia diplomájának megszerzése után, 1939. szeptember 30-án kötött házasságot Ann Brookfielddel, akitől két gyermeke született: Judy és David. Golding Lailsburyben kezdett tanítani. A haditengerészetnél töltött éveit leszámítva egészen 1961-ig tanított ebben az iskolában.

Golding meghatározó élménye a második világháború volt. A Brit Királyi Haditengerészet tagjaként részt vett Németország leghatalmasabb csatahajójának, a Bismarcknak az elsüllyesztésében. A normandiai partraszállásban egy, a partot tűz alá vonó hajó kapitányaként vett részt, valamint egy tengeri akcióban Walcherennél, ahol 24 támadó járműből 23-at süllyesztettek el. A háború évei alatt megtanult ógörögül. A háború végén Golding visszatért a tanításhoz és az íráshoz.

1953 szeptemberében Golding elküldte egy könyv kéziratát a Faber & Faber kiadónak Londonba. Bár elsőre elutasították, a cég egyik új szerkesztője, Charles Monteith nagyon lelkesen fogadta az írást. Néhány részt kihúzatott belőle, de 1954 szeptemberében A Legyek Ura címmel kiadta. Ezt hamarosan további regények követték, többek között Az örökösök, Ripacs Martin, és a Szabadesés.

Az angol tanárembert 1954-ben A Legyek Ura (Lord of the Flies) egy csapásra híressé tette. Miután 1958-ban Salisburyből a közeli Bowerchalke-ba költözött, találkozott földijével és sétatársával, James Lovelock-kal. Együtt vitatták meg Lovelock Gaia-elméletét, miszerint a Föld bolygó élő anyaga egyetlen szervezetként működik. Az elmélet elnevezését Golding javasolta Gaia, a görög mitológia Földistennőjének nevéről. Golding – 1961-ben – kilépett tanítói állásából, és a következő tanévet rezidens íróként az Egyesült Államokban töltötte a Hollins Főiskolán, a virginiai Roanoke mellett.

William Golding átveszi az irodalmi Nobel-díjat
(1983)

1970-ben Golding indult a Kenti Egyetem rektori választásán, de veszített Jo Grimonddal szemben, aki a Liberális Párt vezetője volt. Az író 1979-ben elnyerte a James Tait Black Emlékdíjat, 1980-ban a Booker-díjat, és 1983-ban az irodalmi Nobel-díjat. 1988-ban II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte.

William Golding 1963-tól 1993-ban bekövetkezett haláláig az írásnak szentelte életét. 1985-ben feleségével a cornwalli Perranarworthalba költöztek. Az író itt hunyt el nyolc évvel később, szívelégtelenség következtében. Dél-Wiltshire-ben temették el, Bowerchalke faluban. Egy, az ókori Delphiben játszódó regény vázlatát hagyta hátra, aminek a Dupla nyelv (The Double Tongue) címet adta, ezt posztumusz adták ki.

Művei

Regényei embertani kísérletek terepei. Golding gyakran allegorikus fikciója széles körben merít a klasszikus irodalomból, mitológiából, és a keresztény szimbolizmusból. Regényeit nem köti össze egyetlen, jól kivehető szál, és változatos témákat és technikákat használ. Írásai gyakran játszódnak zárt közösségekben: szigeteken, falvakban, monostorokban, vadászcsapatokban, tengeri hajókon vagy egy fáraó udvarában. Első regénye, A Legyek Ura, amelyet többször meg is filmesítettek, illetve színpadra vittek, szimbóluma a barbarizmus és a háború ellen vívott sikertelen küzdelemnek – egy csoport elvadult fiú történetét keresztül mutatja be a civilizáció kettősségét és törékenységét. Egyesek szerint a regény a második világháború allegóriája is.

Az örökösök (1955) a történelem előtti időkbe nyúlik vissza: a mai emberiség evolúciós elődei, “az új emberek” (akiket általában a homo sapiens tudományos néven emlegetnek), győzedelmeskednek egy valamivel előrehaladottabb faj (a neandervölgyiek) fölött, amihez nemcsak természetadta felsőbbrendűségük, hanem erőszak és csalás is hozzásegíti őket.

A torony (The Spire, 1964) egy olyan torony építését (és kis híján ledőlését) dramatizálja, amelyet egy középkori katedrálisra akartak fölépíteni. A történetbeli templom valószínűleg a salisburyi székesegyházra utal. A katedrális és a torony az esperes legnagyobb spirituális törekvéseinek és világi hívságának hatalmas jelképei.

Sir William Gerald Golding (St Columb Minor, Egyesült Királyság, 1911. szeptember 19. – Perranarworthal, Egyesült Királyság, 1993. június 19.)

A Ripacs Martin (Pincher Martin, 1954) egy matróz utolsó perceit tárja elénk, akit a hajóját ért támadás az Atlanti-óceánba vet. A regény felépítéséből Yann Martel kanadai regényíró is merített, amint azt Martel későbbi Booker-díjat nyert művén, a Pi élete (The Life of Pi) címűn is megfigyelhetjük.

A piramis (The Pyramid, 1967) három különálló történetet kapcsol össze ugyanazzal az elbeszélővel, és mindháromban az 1920-as évekbeli angol kisváros környezetét használja fel mint a történetek helyszínét. A Skorpióisten (The Scorpion God, 1971) három kisregényt tartalmaz, melyek közül az első egy történelem előtti afrikai vadász-gyűjtögető hordában játszódik, a második az ókori egyiptomi udvarban, a harmadik pedig egy római uralkodónál; az utóbbi az 1958-ban íródott A rézpillangó (The Brass Butterfly) című dráma átdolgozása.

A Legyek Ura

A regény egy csapat fiúról szól, akik felnőtt nélkül maradnak egy lakatlan szigeten. A könyv címe az ördög jelentésű héber Belzebub szó szerinti fordítása. A Legyek Ura részben válaszként íródott R. M. Ballantyne A korallsziget (The Coral Island) című művére, amelyben három brit fiú hajótörést szenved a szigeten. Jack, Ralph és Peterkin neve Golding írásában is megjelenik, utóbbi Simon formában. Ballantyne művében a fiúk minden gondon felülkerekedve hősként viselkednek, ahogy az a ‘Birodalom’ gyermekeitől elvárt. Golding regényében a szerző egy másik lehetséges valóságot ábrázol; azt próbálja elénk tárni, hogyan viselkednének valójában egy lakatlan szigeten partot érő fiúk.

Golding Ralph és Jack karakterei két, egymástól nagyon különböző politikai gondolat megjelenítői; míg Ralph a demokráciát képviseli, addig Jack a diktatúrát vagy az anarchiát.

A fiúkat a végén egy brit tengerésztiszt menti meg, akinek fogalma nincs, miféle barbár, veszélyes játékot szakított meg a parton való megjelenésével. Azt hiszi, hogy a fiúk háborúsdit játszanak, és ártatlanul megkérdezi: “Ki itt a főnök?” Ralph gyorsabb a válasszal, mint Jack, és ezt mondja: “Én.” Válaszában benne van a remény, hogy a civilizáció még tartja a helyét a barbarizmussal szemben. Ironikus módon a hajó, amivel a tiszt érkezik, felfogható a mentés szimbólumának, de ugyanakkor a háborús gyilkolásnak is: része annak a hadiflottának, amely éppen az ellenséget vette célba.

Salisbury, emléktábla a vidéki angol iskolán, ahol Golding tanított

Életfilozófiája, stílusa

A modern világ torzulásának okait keresi: legtöbb művében az ember természetében, az eredendő gonoszságban véli megtalálni az okot. Vallásossága pesszimista; nem merül fel a megváltás optimista lehetősége, mégis megható őszinteséggel, mély humanizmussal ábrázolja a hihető külső világot, a szereplők lelki motivációit. Regényeinek szimbolikája, mesterien szerkesztett belső monológjai magával ragadják az olvasót.

(Forrás: wikipedia)