2023-06-02
Próza (10 talált bejegyzések)
Fellinger Károly: MÁLÉ VITÉZ
Hej, amikor még vízen ballagónak hívták a galuskát, az egyik pattogatott kukoricaszemből előpukkant Málé vitéz. Amilyen picinek pukkant elő, olyan gyorsan megnőtt. Nem is csoda! Szerette a darás csíkmákot, csak úgy habzsolta a kőtést, a siskából meg a dolkából...
Nyírfalvi Károly: Bársony Földalatti és társai
(részletekben I., II., III., IV., V. rész)
I.
(Előszó helyett)
Messziről indulunk. A kamaszévek zajlanak, bonyolódnak, nyár van és forróság, állok a napon, majd újságot veszek, a kedvenc hetilapomat a kétoldalnyi rock-rovattal. Mohón kinyitom, a Proco...
Fellinger Károly: A KÉKIBOLYÁS LÁNY MEG A FÖSVÉNY EMBER
Kismiska már akkor is úgy reszketett, mint a miskolci kocsonyában a béka, amikor megtudta, hogy egy magamfajta mitugrász róla szeretne írni. Ő volt a legügyesebb kenderfonó errefelé, s Jóka falu bizony hosszú−hosszú évekig a kenderéről volt híres.
Mikor éjf...
Gergely Tamás: KIT ÉRT SZÍVINFARKTUS?
Mondják, hogy az író mindig önmagát írja. Ez talán teljesen igaz, vagy még inkább részben. Kételkedni szoktam ezekben a kategorikus kijelentésekben. Például hogy értsem azt, hogy Kosztolányi önmagát írta meg az Édes Annában…?
Na jó, mondok egy eredeti törté...
Szuhay-Havas Marianna: Iskolaundor
Mrs. Brown akkorát csapott a konyhapultra, hogy maga is megbánta.
- Ne szimulálj itt nekem! Engem aztán nem versz át! Be fogsz menni az iskolába! - sziszegte fia, a 13 éves, esdeklő tekintetű Tom felé.
- De Anya...
- Nem hallottad?? Nincs kifogás!
- Mit ...
Gergely Tamás: BOKSZ
Láthatatlan ellenséggel küzdött, hadonászva a levegőben.
”Megvédem én – lökte a szót a komájának – magam, a családom, Makkost.”
Bokszolt még kettőt a levegőbe – majd így zárta le a spícsét:
”…a demokráciát.”
Komája komolyan vette Vadmalac szándékát, ami a ...
Andrásfai Eszter: A fiú és a robotlány
(Andresen napjainkban előkerült sci-fi meséje)
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren túl, sőt még annál is sokkal-sokkal messzebb. Egy távoli galaxisban, a negyedik megváltó megszületése utáni nyolcadik évszázadban, volt egyszer egy robotlány. Az...
Gergely Tamás: A FÉLELEM TERMÉSZETÉRŐL
Komáját oktatta a félelem természetéről.
Téves a fogalmazás: nem oktatta, hanem finom megfigyeléseiről számolt be. Azt mondta: félelem és félelem között különbség van. A jelenlegi nem az az állati, amikor azt érzed, hogy megsemmisítenek, ez egy enyhébb, ami...
Márffyné Horváth Henrietta: Foggal-örömmel
Február 15.
Bucika unottan rugdalta a kavicsot a cipője orrával. Hazafelé tartott az iskolából, mégsem szaporázta meg a lépteit úgy, mint máskor. Hosszan mélázott azon, hogy megmutassa-e otthon az értesítőjét Anyukának. Nem kapott rossz osztályzatot, sem in...
Keszthelyi György: THÉSZEUSZ ÉBREDÉSE
A fene ette volna meg ezt a torzszülöttet. Egészen kikészített, míg kinyiffantottam. Most meg bűzlik, mint az okádék, körülötte, jobbra meg balra, elől meg hátul csontok és húscafatok. Beteg lehetett. Elmebeteg tömeggyilkos, ráadásul az sem kizárt, hogy nekrof...