In memoriam – Lenolaj

KAPUI ÁGOTA – 1955 május 15. – 2018 június 19.

Jyll — Wed, 20 Jun 2018 04:36:00 +0000

Volt… hogy lehet leírni ezt a szót arról, aki élt még az előbb,
akivel beszéltél, még függőben volt egy sereg téma, kibeszéletlen,
soha nem jutott idő rá, mert rohantunk mind a ketten
három éve ismertem meg őt
addig csak emlékem mélyén ejtőzött
mint aki tudja, úgyis felkél egyszer a múlt habjaiból
és nem, mint egy szirén,
ó, nem, hanem mint a tenger!
ölében minden fájdalommal
mit Erdélyből kiszakadt magyar átélhet idegenben
s ezért még nyaklevest is kap innen-onnan
pedig úgy szerette a hazát, egyben, nem darabokban
mint kevesen
drága kicsi asszonyleányom, akit úgy megszerettem!
milyen jókat tudtunk csevegni messengeren
felért egy kabaréval, otthon voltunk a nyelvben mind a ketten
Ágota! akihez verset írtam
akit időnként összeszidtam
anélkül, hogy tudtam volna róla
aki adott a szavamra, szavunkra
akinek fontos volt az ember lelkében a mennyei remény
hogy nincs még vége azzal, amit ember itt a földön él

hogy lehet ilyen bután elbukni ezt!

hol volt az angyal? éppen félrenézett?

képtelenség – csak sírok, sírok, sírok

nem lehet három év
több annál – most már
verseivel fogjuk mindenségét mérni
és lehanyatlik fejem és bicsaklik a szó
én nem tudtam, hogy ilyen
nagyon fáj a hiányzó ———————

Kicsi Ágota! Olyan egyedül voltál. Pedig sokan szerettek, rajongtak érted, a verseidért, sokaknak te indítottad el a művészi pályáját, szeretted a fiatalokat, hittél, bíztál bennük, bíztattad őket. Érdeklődéssel fordultál feléjük, legutóbb is láthattam, mikor a Litera-Túra Antológia bemutatóján találkoztunk… de hát ezt már te nem hallod! Kinek írok? Kivel fogom megbeszélni végre közös dolgainkat, úgy igazán? Miért sietünk mindig valami fontosabb helyre, annál, ahol vagyunk, akivel vagyunk éppen? Nem oldottuk meg ezt a közös találkozót, pedig mióta szerveztük.
Kapui Ágota, akinek az élete derékba tört egyszer, aztán még egyszer, hogy maga sem hitte, lesz még belőle, a régi irodalmár-költő palántából valami, aki már akkor kiviláglott a költőseregből, amikor indult. Akkor nem lehetett tanár. Soha nem szerethetett eléggé. Akkor nem maradhatott otthon. És sokáig nem lelte meg helyét abban a szellemi hazában, ahol lélegezni tud egy költő… Aztán egyszercsak valaki otthonról a hóna alá nyúlt. Egy kéréssel. És Ágota, mint a főnixmadár, feltámadt tetszhalott állapotából, és újra írni kezdett. Ömlöttek belőle az évtizedekig visszatartott versek. Tökéletes formában, egybeszabottan, veretesen, nem hagyott rést semmilyen hibának. És megtalálták a jelzős szerkezetek, azok a régen használt gyönyörű kifejezések, amiket a jónép lassan elfelejtett. Ő szavaival újra megöntözte a dehidratálódott lelkeket. Itták a verseit, mint a jó bort. És isszák ezután is!
Kapui Ágota versei oszlopos, igazságos, egytömbbe öntött költemények, amikhez avatatlan kezek nem nyúlhatnak, nem szorulnak igazításra – tökéletesek formailag, verstanilag, és mondanivaló tekintetében sem közönségesek. Szép, nehéz, igaz, a nemzetietlenítést megszenvedő, de soha el nem fogadó, azzal nem azonosuló magyar asszony, aki úgy szerette a népét, ahogy csak az tudja, akit a sors folyton kilökött belőle. Végül, befogadásra lelt úgy itthon, a nagy magyar, mint otthon a szűkebb pátriában. Neve, költészete kiemelkedett az átlagos verselgetők közül, forma- és költészettisztelete, avatott szakmai véleménye, a legnagyobbak közé sorolja. Kapui Ágota nem egy költő a sok közül. Ő KAPUI ÁGOTA, A KÖLTŐ.
Ó, hogy gyűlölöm a halált! Mert lop! És hazudik! De majd meglátjuk egyszer mind, hogy le van győzve! Ellopta most tőlünk Ágotát, de nem vihette magával a lelkét, amit itt hagyott nekünk a verseiben!
Nem tudok értékelést írni erről a kicsi költőfejedelemasszonyról, mert a lába nyomába sem érek. De épp ezért szerettem, mert ő nem tartotta magát nagyra, állandóan bizonygatta önmagának is, itta a dicsérő szavakat, hogy elhiggye, nem csorbult az a felülről jövő adomány benne, attól, hogy hosszú évekig hallgatott! Tudta, olyan kincs ez, amivel gazdálkodni kell, szét kell osztani, hogy szaporodjon az ige, a szó másokban is, akik hajlanak, és hajoljanak is a szebb, a költőibb, az emelkedettebb létformák felé. De nem tudta elkerülni a magány, a veszteségek barna, szomorú dallamát, éneke sokszor összefacsarta nem csak a mi szívünket, az övét is. De nem tehetett mást, írta, amit meg kellett írnia. Sokszor kínlódva, hogy nem jön az ihlet, mintha megint kiszáradni készülne a kút… Miért is van az, hogy a költők megérzik egy kicsit a jövőt… Ha most elolvassuk a legutóbb megjelent verseit, és azokat, amiket nemsokára közölnek a különböző lapok, ahol befogadták őt, megdöbbenünk majd, mennyi mindent tud előre, anélkül, hogy konkrét tudomása lenne a jövőről…
Ágota, kedves, nekem mindig élő Ágota! Isten törölje le a könnyeidet.

barátod, Nászta Katalin

Meghalt Jagos István Róbert költő

Jyll — Sun, 11 Feb 2018 04:14:28 +0000

Bekövetkezett a borzasztó és előre sejtetett tragédia. Tegnap meghalt Jagos István Róbert költő. Családja, barátai, ismerősei Jagi Facebook oldalán napról-napra kísérték figyelemmel egy sziporkázó elme, a kortárs költészet ismert fenegyerekének egyre ijesztőbb mélyrepülését, démonaival való roppant, át nem vállalható küzdelmét. Az utolsó percig reménykedtünk, hogy a rengeteg segítő kéz közül lesz legalább egy, akibe bele tudsz kapaszkodni. Nyugodj békében Jagi!

Jagos István Róbert: Gazdatest

Ponttá sűrűsödtek a pillantások.
Íriszek vesznek el két érintés között
Megértem én, persze nem úgy, mint mások,
bénult gazdatestként éppen csak működöm.

Recsegve szakadnak kötelek, inak.
Szemrebbenés nélküli árokban fekszem.
A távolban gyermekek, nők, férfiak
mosódnak el és többé nem szeretnek.

***

Jagos István Róbert (Orosháza, 1974. március 26. – 2018. február 10.) költő, a Dél-Alföldi Művészeti Kör (DéeMKá) egyik alapítója, a hódmezővásárhelyi Kárász Kör alelnöke. 1974-ben született Orosházán. Első versét 15 éves korában írta. Zaklatott gyermekévei alatt többször került nevelőintézetbe. 24 éves korában abbahagyta a verselést. Egy lelki traumát követően 2007-ben kezdett újra írni. Haláláig Szegeden élt. Két fiúgyermeket hagyott árván.

Kötetei:

Made in az idők hajnalán (Neo-transzilvánista Irodalmi Páholy, 2011)
Félresértett szavak (DéeMKá, 2012)
Múló percek sínjein (DéeMKá, 2014)
Zalán Tibor–Jónás Tamás–Jagos István Róbert: Együttállás; Dél-alföldi Művészeti Kapocs Alapítvány, Szeged, 2017

In Memoriam Nyírfalvi Károly

Jyll — Wed, 19 Apr 2017 09:21:21 +0000

Gyors hír: meghalt. Olvasom először: ez vicc? Olvasom másodszor: ez biztos vicc! Olvasom harmadszor: És ha mégsem vicc? Igaz, a művészvilágban gyakran előfordult, hogy holtnak nyilváníttatta valaki magát, hogy alkotásai kelendőbbek legyenek, de ő… ő nem viccel. Nem viccelt. Komolyan, kritikus lencsén keresztül nézett mindent. És ha valakinek folyt a nyála, azt úgy is írta meg, nem szépített, nem faragott. Soha nem csordult ki a méz belőle. Visszafogott stílusa mögött egy mély érzésű, érzékeny és sérülékeny, alázatos és tisztelettudó ember volt.
Amikor először találkoztunk, pont elégedetlenkedett egy költő munkája felett. Találkoztunk, és tudtuk, egyformán gondolkodunk: szerette a fejlődést: a megtorpanás, a megrögzöttség volt számára a valódi halál. Még a közismert, elismert művészeknél is a rutinos megoldásokat bírálta. Az erőltetett rímfaragás meg egyenesen az ellensége volt.
Játék. A költészetet, sőt, a művészet összes ágát játékként élte meg. Játszott a betűkkel, mondatokkal, gondolatokkal, s a szabadságot, a művészi szabadságot is a szó szoros értelmében élte meg. Költeményei olykor szigorú szabályok szerint épültek, máskor újító erejű kísérletek voltak. Tudta, mikor költemény a költemény, és mikor rímfaragás, szakmaiság.
Amilyen visszafogott volt, úgy tudott belőle előbuggyanni a nevetés egy-egy vicc, s főként szójáték hallatán.
Költő volt. A szó szoros és klasszikus értelmében. Nyugodjon békében.

***

Hornyik Anna

In Memoriam Nyírfalvi Károly

Jyll — Tue, 18 Apr 2017 13:17:33 +0000

Nehéz szavakba önteni a veszteséget, mégis meg kell írni, hogy mélységes fájdalommal tudatjuk, Nyírfalvi Károly költő, író, a Lenolaj.hu szerkesztője, állandó szerzőnk, munkatársunk, barátunk elhunyt.

Akik ismerték, tudják milyen sziporkázó szellemű, művelt, barátságos, segítőkész, remek költőt és írót, mégis szerény embert vesztettünk el. Nyírfalvi Károly nyolc éve volt munkatársunk, még a régi Lenolaj.hu indulása után nemsokkal csatlakozott hozzánk, és mindvégig sajátjának érezte küldetésünket, hogy olvasóinkhoz minél több értékes kortárs alkotást juttassunk el.

Nehéz felfogni, elfogadni, hogy nélküle kell folytatni munkánkat. Szerkesztőségünk arra fog törekedni, hogy alkotásait, szellemiségét megőrizzük.

Szuhay-Havas Marianna
főszerkesztő

Nyírfalvi Károly alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

In memoriam Németi Rudolf

Jyll — Thu, 06 Apr 2017 08:24:01 +0000

Találkozásaim Németivel. Hetvenes évek, kolozsvári filo, egy évvel fölöttem egy szakállas, irodalmi körös, megbecsült, véleménye van. Nyolcvanas évek: Kriterion, a hős Kriterion, Éva kollégája, első verseskönyvét dedikálja Évának meg nekem (”a ’mester’, aki a szívekbe meg a vesékbe lát”). Nyolcvanas évek második fele: kolozsvári polgár, megszáll nálunk, hogy ügyes-bajos dolgait rendezze a fővárosban. Kilométeres levelet írok Dala fiának egy számlatekercsre, a fejét fogja. Kilencvenes évek, az Andrási út sarkán egymásba futunk, erdélyi költőket mutat be Szegeden(?). Meghívom a Fifi főpróbájára. 2010: Megkeres a Vörösmarty-téren, ahol a Torokcsavar című könyvem dedikálom, megajándékoz második verseskötetével (”régi, régi szeretettel”. 2015: Megkérem, írjon előszót a Vadmalachoz. Igen nagy empátiával megírja, a könyvet még kézbe kapja, de utána kórházba vonul.

A ”rozsdás évek”. Verseiből mindig valamiféle csendes pesszimizmus árad. Azért csendes, mert halkan szólt, nem kiabált, nem követelt. Ideálja a Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs vezette Újhold volt. Többen “lét-költészetként” jellemezték költészetét. Diktatúrában élt, mégis verse politikamentes. Maximum ennyi a tragikum kifejezése: ”megtorpant hit”. Vagy: ”Valami iszonyú huzat visszafele visz” – írja a Pilinszkynek ajánlott versében. A lét “kába verdesés”, “horzsolt pillangószárny”. Ugyanaz az életérzés a Sheryl Sutton című versben:

S ahogyan riadsz, hőkölsz mégis,
akár egy angyal, zúgó fejjel.
Akár egy bukott angyal, akit
az Úr magához odarendel.

Emlékét nagy gonddal ápoljuk, Mester!

(Gergely Tamás)

Gergely Tamás: MÁS

Jyll — Mon, 13 Mar 2017 11:02:49 +0000

Bodor Pál emlékére

”Mi…” – mondta, de már az első szónál megállt. Hol vannak, hova tűntek? – gondolta. El. A földbe. ”Kinek a nevében beszélek, azaz kinek?”
”Már nem is értik, a ’mi’ divatjamúlt, egymás ellen harcolnak, kik ezek?”
”Mi építettünk” – gondolja.
Meg azt is: hogy a történelem olyan, mint egy kerék. Ami ”van”, abból lesz a ”volt”, s a ”vanvolt” elfordul.
Letűnik.
Más lesz az igazság.
Lefele néz, a földbe üzen: ”ugye, így igaz, Géza?”

Hajnal Éva: In memoriam B. Kiss Tamás

Jyll — Wed, 17 Aug 2016 08:36:13 +0000

Nehéz volt nem kedvelni Tamást, … majd kedvelni lett nehéz …
Példaértékű számomra annak a néhány Embernek az odaszánása, akik végig kitartottak mellette!
Én nem tartozom közéjük … és ebben békességem van.
Zseniális költő volt, hatalmas koponya …
… lehetett volna.
Ezt a verset azonos című versére írtam, válaszként.
Szerette.
Én így köszönök el Tőle.

Hajnal Éva: ITT

Itt
szép
nem beszélni
semmiről, csak
hallgatni mind a csendet .
Legalább szívünk ölelése .
Szárnyalásunk messzi végtelenbe .
Zongorafutamok legalább .
Egy chanson, szomorú .
Érintés a szélben .
… s csendben,
ketten
itt …