Keszthelyi György: Ezért lehetsz te folyton itt

Csak a test böjtöl,
mégis a lélek éhes,
láva fortyog a vérerekben.
Harmincnyolc fokos szomjúsággal
keresem azt a kegyetlen tünetet.
Utaztunk egyszer. Lélegeztünk.

Nem kérdezősködöm. Talán az Úr velünk.
(egyetlen szonettben faggatóztam),
a szavak mezsgyéjén áll a fogalom
és figyel, amint eszméletlenül
kiiktatnak. Ó, dehogy téged.
Csak néhány földrevarrt kosztümöt.

Más lehet a lemondás odaát.
Nem hasadsz tovább, nem kívánod
a vakok és süketek bizarr nyugalmát.
Látod? Redőnyök, ajtók mögött
izzadok lázasan, álmatlanul.
Vékony füzet a mentőövem.

Csörte ez, önvád békeidőben.
Érzed, ugye: mégsincs itt hiányod,
grófnőd és szolgálólányod
jéghideg vízzel oltják a tüzet.
Bemutatkoznak, mert ismeretlenek,
fehér a bőrük, mint a báli ruha.

Tudom, hogy nincs se mínusz, se nulla,
csak valami élő jelbeszéd van.
Így értelek meg. Így, egy ütemben.
Mellőzhető hát minden nyüzsgő szavunk,
agyunk, testünk és összes végtagunk.
Kutya vagyok, mely szimatot fogott.
Ezért lehetsz te folyton itt
s én ezért lehetek szüntelenül ott.

2015. március 1.

Keszthelyi György költő, író, grafikus, festőművész
“Kolozsváron jöttem a világra 1955. augusztus 20-án, másodmagammal. Elsőszülött vagyok negyvenöt perc előnnyel, ezért szabályszerűen talán elsőhalott is leszek. Gyermekkoromban csodálattal bámultam a Házsongárd hős-részlegét; ma már annyi a névtelen (élő)halott hős, hogy nem csodálok semmit. Harmincöt évet éltem az első bolondokházában, most számolom, megérek-e ugyanannyit a másodikban. Írtam, írok, versekben élek, furcsa módon első kötetem mégis kisregény. Rendszeresen és feltúrázott motorral dolgozom, mert úgy érzem, késve indultam el ezen a vándorúton. Van, aki pesszimistának tart, tudj’ Isten, mi vagyok. Dominus vobiscum.”