Az odengplani (Oden téri) metróbejárat előtt – munkába menet, de főleg munkából jövet – néha elkapnak. Kezükben prospektusok, füzet, ceruza. ”Uniformisban” feszítenek, vagyis messziről lehet tudni, milyen céget vagy intézményt, szervezetet képviselnek. Ez segít: áramszolgáltatókra rá sem nézek, egyéb kereskedelmi cégeket kikerülök, viszont segélyszervezetekkel leállok beszélgetni.
Amnesty, Läkare utan gränser (Médecins Sans Frintières), ilyenek. Egyik-másiknak bemondom, hogy hiszen a tagotok vagyok, a többinek, hogy én politikus alkat lévén ezeket meg ezeket segítem. Amikor még a dévai gyerekfalut is bemondom, kikerekedik általában a szemük, és megdicsérnek, általában jó hangulatban válunk el.
Ma viszont az Odengatan sarkán befordultam a sugárútra, a Sveavägenre… Ott is álltak ketten a másik metrómegálló utasaira számítva. Ha így haladok, gondolom, éppen belebotlom egy Amnestynek kampányoló fiatalba, ám az…hirtelen hátat fordít nekem. Nem számít arra, hogy én nekik pénzt adok, hogy meggyőzhet. Kérdem én: kinek, minek néz engem?
Előző részek:
Gergely Tamás: Odengatan/A FLEGMA
Legfrissebb hozzászólások