Szepes Mária (Budapest, Terézváros, 1908. december 14. – Budapest, 2007. szeptember 3.) író, forgatókönyvíró, költő és színész. Írói álneve Orsi Mária, színészként Papír Magdaként szerepelt. Legismertebb művei A Vörös Oroszlán és a Pöttyös Panni-sorozat.
Édesapja Scherbak Oziás (1877–1911), művésznevén Papír Sándor, színész. Édesanyja Kronémer Mária (1883–1953), művésznevén Kornai Margit, énekes-, színésznő volt. Szepes Mária szülei 1906. október 30-án kötöttek házasságot Budapesten, a Terézvárosban. Bátyja, Scherbach (Papír) Viktor (1907–1976), nyelvész, író, filozófus, zenész és asztrológus volt. Filmesként Papír illetve Galántai Viktor néven is szerepelt, írói neve Wictor Charon volt. Jelentős életművet hagyott hátra, ami már keletkezése pillanatától, meghatározó inspirációt nyújtott húga számára. Egy fiútestvérük még csecsemőkorában meghalt.
Édesapja 1911-ben, nem sokkal halála előtt megalapította az Újpesti Népszínházat, ahol a kis Mária már 2 éves korától gyermekszínészként szerepelt. Ekkor a család még Újpesten élt, előbb a Tavasz, majd a Deák utcában. 1913-ban Pestre költöztek, a Rákóczi út 51. számú házba. 1915. szeptember 25-én Budapesten anyja újra férjhez ment. Galánthay Balogh Béla filmrendező vette feleségül, aki színészként kezdte pályafutását, majd 1916 és 1943 között 67 filmet rendezett.
Első gyermekszerepét a Cigányszerelem című operettben kapta, kétévesen. Kiskorában Papír Magda néven több némafilmben is játszott, köztük A megfagyott gyermekben, amit nevelőapja rendezett. 9 évesen már verseket, novellákat írt.
Szepes Mária a Rökk Szilárd utcai elemi iskolába járt. 1925-ben, 17 évesen balettvizsgát, majd kereskedelmi érettségit tett, ezután a Walter-féle szemináriumban művészettörténetet, irodalmat, pszichológiát hallgatott.
Kezdetektől fogva írónak készült, képezte magát, nagy hatással voltak rá a Nyugat és Ady Endre versei. 1929-ben, 21 évesen kezdte meg naplójegyzeteinek írását. 1930. november 13-án áttért az evangélikus vallásra.
Szepes Mária és férje, Szepes Béla
Szepes Béla (1903–1986) képzőművésszel, olimpiai ezüstérmes, többszörös atléta- és síbajnokkal 1930. december 24-én Budapesten, a Józsefvárosban házasodott össze, és ekkor vette fel férje nevét. Mária zsidó családban nevelkedett, ám már gyermekkorában meghatározó élmény volt számára az ismeretségi körükből beáramlott keresztény vallás, amit fiatalkorában nevelőapja, majd férje hozott a családba. Mindig is azt érezte magához közelebb állónak, ami későbbi világképében is megjelent.
1931. január 2-án Szepes Bélával Berlinbe utaztak nászútra, és egyben dolgozni is, újdonsült férje ugyanis több német lapnál volt alkalmazott újságíró és sportkarikatúrista. Három évet töltöttek a német fővárosban. Szepes Mária ezalatt Samuel Gerling professzornál pszichológiát, irodalomtörténetet, összehasonlító vallásfilozófiát tanult, itt alapozta meg későbbi írásaiban visszaköszöntő világképét és gondolkodásmódját („az összefüggések tudománya”), közben karcolatokat írt az Ullstein Berliner Zeitung im Mittag napilapba. Vizsgáit már nem tudta letenni a közelgő második világháború miatt, ugyanis Samuel Gerling professzort zsidó származása miatt elhurcolták.
Szepes Mária és férje 1933-ban hazatértek, és a Budafoki út 55. számú házba költöztek. A fiatalasszony néhány évig a Budapester Rundschau munkatársaként dolgozott, Szepes Béla pedig apósa néhány filmjében is részt vett, hol forgatókönyvíróként, hol rendezőasszisztensként.
1934-es, kékestetői élményeiből írta Akiknek pénzük van című regényét. 1938-ban férjével a Budapest XI. kerületében lévő Kökörcsin utcába költözött. Májusban megszületett egyetlen gyermekük, Szepes Miklós Béla, aki 7 hónapos korában, decemberben meghalt. A családi tragédia után néhány hónappal a gyerekszobás, szomorú emlékű lakást elhagyták, és átköltöztek a közeli Ulászló utca 72-es számú házába.
1939-ben, Tihanyban, egy rózsakeresztes inspiráció hatására hozzákezdett akkor még novellának indult írásához, amely az idők folyamán legismertebb regénye, majd az egyik legkalandosabb életű magyar könyv lett: A Vörös Oroszlán. Ezen a művén öt évig dolgozott.
Nevelőapja 1941-ben alapított vállalatában készült filmjeihez Orsi Mária néven forgatókönyveket is írt, köztük A megfagyott gyermek újonnan forgatott változatához, amit az első, valóban gyermeksorsot bemutató magyar filmként tartanak számot. Családi vállalkozásként a filmvilágban évek óta rendezőként tevékenykedő apja és színésznő anyja megalapította a Balogh Film Kft.-t, ami többek között két Karády-filmet is gyártott. Az egyik, a Ne kérdezd ki voltam!, anyja ötletéből, Szepes Mária forgatókönyvéből, bátyja zenéjével és apja rendezésében készült. A rengeteg cenzuriális vágás ellenére („a legjobb jeleneteket vágatták ki”) a film nagy siker lett. A másik, az Ópiumkeringő szintén sikeres volt, a forgatókönyvet és Karády Katalin dalszövegeit itt is Szepes Mária írta.
A háborút Viktorral, a bátyjával leányfalui nyaralójukban vészelte át. Ide is csak úgy tudtak lekerülni, hogy bátyja, aki jógagyakorlatainak köszönhetően irányítani tudta szívműködését, „rosszul lett”, és azután kalandos körülmények között egy mentőautón menekültek vidéki elszigeteltségükbe. Szepes Béla, aki származása folytán „védett” volt, közben Pesten próbált segíteni az üldözötteken.
A háború után férjével sikerült beköltözniük egy romos pasaréti villalakásba, majd a helyreállítás után Viktorral, a bátyjával már telt házas előadásokat tartottak a Bristol Szállóban és a Zeneakadémián.
1946-ban jelent meg A Vörös Oroszlán, Orsi Mária szerzői névvel a Hungária kiadásában, 2000 példányban, de hamarosan államosították a könyvkiadókat (1948), és Szepes Mária könyvét, A Vörös Oroszlánt felforgató és veszélyes műnek nyilvánították, begyűjtötté és bezúzták a fellelhető példányokat. Ezután 40 éven keresztül volt tiltólistán a mű. Íróját, a nem létező Orsi Máriát viszont „nem találták”. Hamvas Béla, Szepes Mária igen jó barátja, aki ekkor már a Országos Széchényi Könyvtárban dolgozott, meg tudott menteni négy példányt.
„Amikor azt hitték, megölték a könyvemet, akkor kezdett el élni.” – mondta Szepes Mária, és így is lett. A mű első német kiadása már 1947-ben megjelenhetett. 1984-ben, az Egyesült Államokban élő Püski Sándor az eredeti kiadás alapján New Yorkban publikálta. Még abban az évben, a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatában, némileg meghúzva és utószóval kiegészítve, fantasyként ismét, 58 ezer példányban megjelent. (1989-ben jelenhetett meg itthon ismét szabadon.) Az NSZK-ban A Hónap Könyve lett, 1985-ben pedig a Lasswitz-alapítvány versenyén is helyezést ért el.
A könyv alaptémája egy elixír, maga a Prima Materia, amely a halandókat halhatatlanná, vagy legalábbis hosszú életűvé teszi, és a kiválasztottaknak megadja azt a képességet, hogy emlékezzenek előző életeikre, tetteikre.
A könyv első olvasatban egy izgalmas regény, aminek története több évszázadot ível át, sokak azonban ezoterikus beavatási regényként tekintenek rá.
A negyvenes évek végén a kommunista hatalom erősödésével Szepes Mária és Viktor, a bátyja előadásainak más formát kellett ölteniük. 1947. május 27-én kezdődtek, immár saját lakásukon, az Academia Occulta előadásai, amelynek fakultásait tizenhat jegyzetben adták közre, akkor még természetesen „szamizdatként”.
„Budai lakásomban 1945 óta adták és adják egymás kezébe a kilincset a látogatók, köztük olyan nevek, mint Baktay Ervin, Hamvas Béla, Várkonyi Nándor. 1947 után egész kis földalatti kulturális mozgalom alakult ki nálunk. Titokban olvastuk, fordítottuk a szinte megszerezhetetlen műveket az Állatfarmtól a Sötétség délbenig.”
A tanfolyamok teljes anyaga saját hazájában majd csak fél évszázad elmúltával láthatott napvilágot.
A kommunizmus legsötétebb éveiben kezdte el Szepes Mária Pöttyös Panni sorozatát, ami azután rövid időn belül nagy sikert aratott.
„A fodrásznál volt egy találkozásom egy orosz kislánnyal, a kis Tamarával. Oda is tollal, füzettel jártam, és ő egyszer csak felült a térdemre, hogy rajzoljak neki. Ezt a tündéri kis lánykát aztán beleírtam a Pöttyös Panni mesémbe, hogy a két kislány összebarátkozik. 1953-ban ki is jött a könyv, óriási sikere lett. Kiderült, hogy én az új éra legnagyobb könyvét írtam meg csak azért, mert volt benne egy négyéves szovjet kislány.”
1963-ban művéért megkapta a Népművelési Intézet Jutalmát.
1947-ben már írta, 1977-ig érlelte Szepes Mária a A Vörös Oroszlánnál nem kevésbé fontos, ám jóval kevesebbet emlegetett regényfolyamát, a Raguel hét tanítványát. A mű sok életrajzi elemet tartalmaz önmagáról, és Viktorról, a bátyjáról is.
„A »Raguel-Saga« írása közben plasztikusan életre kelt valamennyi hősöm, hősnőm alakjával annyira azonosultam, hogy velük együtt éltem át szerelmeiket, csalódásaikat, sikereiket, kudarcaikat, örömeiket, vergődésüket. Velük merültem poklok szakadékába, s emelkedtem a Kozmosz végtelenné táguló kiterjedései közé. Ma is velem vannak. Szellemi, érzelmi gazdagságot sugároznak, megosztják azokkal az olvasókkal, akik elméjüket, lelkület megnyitják előttünk.”
Raguel, az időtlen, évszázadokon át újjászületett Mester (vagy maga Raguel arkangyal?) magához hívja tanítványait, a zodiákus jegyeinek 7 képviselőjét, amúgy közönséges földi halandókat, hogy együtt vészeljék át a közelgő Világalkonyt, és megalapozzák a jövendő emberiség létét. Ám még a nagy találkozás előtt megismerhetjük a szereplőket. Szinte minden figura életét születésétől fogva nyomon követhetjük, lelki-szellemi fejlődésükkel egyetemben. A 7 főszereplő a 7 alkímiai égitest: a Hold, a Mars, a Merkur, a Jupiter, a Vénusz, a Szaturnusz, és a Nap őstípusa, de ugyanúgy jelenti a beavatás 7 fokát. Amíg „véletlenül” mindannyian eljutnak Mythenburg várába, a végkifejletig.
Magánkiadásban szerették volna megjelentetni, ami Szepes Béla utolsó kívánsága is volt, de végül ez a beavatási regény is csak a rendszerváltozás után, 1990-ben kerülhetett először a nagyközönség elé.
„A Raguel hét tanítványát életem főművének, és utolsó nagy opuszának tartom. Egyes részeit ma bizonyosan másképp írnám meg, mégsem változtattam rajta, mert minden mozzanata összefügg szellemi fejlődésem szakaszaival, az egyre bővülő körű tanulmányokkal, amelyeket folytattam. Tudom, hogy a Raguel nem publikálható ma ebben az országban. De szilárd meggyőződésem, hogy amikor elérkezik az ideje, mindazok olvasni fogják, akikhez a benne rejlő fontos üzenetek szólnak…” – írta 1977-ben.
A művet azóta németre is lefordították (Der Berg der Adepten; Weltendämmerung) Az adeptusok hegye, illetve Világalkony címmel, két kötetben.
Ugyanezekben az években az írónő, szinte csak ujjgyakorlatként – valamint a A Vörös Oroszlán „fantasztikus” útját megalapozandó – több tudományos-fantasztikus regényt is alkotott, amivel újabb olvasóréteget hódított meg, a felnövekvő fiatalságot.
További érdekességek:
- Varázstükör regénye előbb jelent meg németül (Zauberspiegel), mint magyarul.
- A rendszerváltás után számos, korábban kéziratban fekvő ezoterikus könyve jelent meg.
- Az írónő nevét viselte az 1994-ben megszűnt Szepes Mária Általános Iskola.
- Szepes Mária 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 1998-ban pedig a Középkeresztet vehette át munkásságának elismeréseként.
- Alapítója és haláláig a fővédnöke volt az 1997-ben indult SZINTÉZIS Szabadegyetemnek.
- 1999-ben többedmagával közreműködőként szerepelt a Világokon át – Barangolás a metafizika birodalmában sorozat első, Az anyag: káprázat, vagy valóság? című részében. Az epizódban megszólaltatott további személyek Héjjas István, Dúl Antal, dr. Gelléri Júlia, Paulinyi Tamás és László Ervin voltak.
- A Szegedi Egyetem filozófia tanszékén művei tankönyvnek számítanak.
- „Az a mániám, vagy szent őrületem, hogy amit írok, azt érdekesen írjam. Nincs jogom untatni sem tudománnyal, sem művészettel senkit. Százötven könyvem jelent meg eddig, de kétszáz lesz azután, ha én már levetem a testemet…”
- Haláláig interjúkötetén dolgozott Nemere Istvánnal.
Kapcsolódó oldal:
Legfrissebb hozzászólások