Apai ágon holland származású volt, elődei New Amsterdamban (a mai New York Cityben) telepedtek le, majd onnan New Jersey államba, végül Pennsylvaniába vándoroltak. A családi név eredetileg Opdyck volt.
Apja matematikát tanított egy középiskolában, anyját viszont írói ambíciók fűtötték. 11 éves korában kezdett komolyabban érdeklődni a könyvek világa iránt.
John Updike feleségével és gyermekeivel
(Ipswich, Massachusetts) 1966.
Visszaemlékezéseiben Updike megemlítette édesanyját, és így írt ezekről az időkről: „Legkorábbi emlékeim közé tartozik, ahogy íróasztalánál ült. Csodálattal néztem az írói szerszámokat: az írógépet, a sok doboz tiszta papírt. Emlékszem a barna borítékokra is, amikben történeteit beküldte, és amikben aztán azok vissza is jöttek.” Ezek a tanyán töltött évek, és a környezet amiben az író felnőtt, évek múlva színterévé váltak több novellájának és regényének, így a „Nyulas” sorozatnak is.
Tanulmányait a Harvard Egyetemen teljes ösztöndíjjal kezdte, és summa cum laude-val végezte irodalomból. Diplomájával a kezében úgy döntött, grafikus lesz, és beiratkozott az angliai Oxford egyetemre. Az Egyesült Államokba való visszatérése után, két éven keresztül rendszeresen küldött be különböző témájú munkákat a The New Yorker című lapnak.
Műveiben főképpen az amerikai protestáns középosztályról írt, leginkább mint a kertvárosi házasságtörők krónikását ismerték. Erről egyszer ezt írta: „„…ez egy olyan témakör, amit ha még nem is merítettem ki teljesen, engem már minden bizonnyal kimerített.” Tulajdonképpen több alkalommal is szakított ezzel az ismerős területtel. Mikor megírta Az eastwicki boszorkányok című könyvét, fő mondanivalója eltért a házaspárok szokásos krízisproblémájától. Ebből a regényből film és musical is készült.
A Time magazin címlapja
1968. április 26-án
Munkásságát a legtöbb amerikai irodalomkritikus nagyra becsülte, és úgy emlegették mint a kortárs irodalom legjobbjainak egyikét; elismerték kifinomult, kissé ironikus prózáját, műveltségét és alkotói termékenységét. Éveken keresztül emlegették mint az irodalmi Nobel-díj egyik legnagyobb esélyesét, ám azt sosem kapta meg.
Több mint huszonöt regényt, és tucatnyi novellagyűjteményt publikált, ezenkívül verseket, gyermekmeséket, és kritikai tanulmányokat írt irodalmi művekről, és különböző művészeti ágakról.
Még pályája kezdetén bejelentette, hogy szándékában áll minden évben megjelentetni egy könyvet. Így is történt. Az évek múlása nem lassította le sem munkakedvét, sem írói találékonyságát. Újraírta a Trisztán és Izoldát, megírt egy többgenerációs családtörténetet Isten velünk vonul címmel, és egy tudományos-fantasztikus regényt: Az idő vége felé. Huszonharmadik regénye, Az eastwicki özvegyek mintegy folytatása a Az eastwicki boszorkányok című nagy sikerű regényének. Az akkori fiatal, csábító boszorkányok 2008-ra már őszülő matrónák, de még mindig „boszorkányok”.
Kísérlete a drámaírás terén nem járt sikerrel. Valószínűleg ezen nem csodálkozott különösebben. Még 1968-ban egy riporternek kijelentette, hogy „egy csomó kifestett ember csak áll egy platformon és hónapokig ugyanazt mondja egymásnak – ez annyira nem reális számomra, hogy ez nem nekem való. Ha megnézzük a regényírókat [Mark] Twain-től kezdve [Henry] James-ig, és Faulknertól [Saul] Bellow-ig, a regényírók számára a színdarabírás egy eléggé elszomorító vállalkozás.”
John Updike
Beverly Farms, Massachusetts
(1987)
John Updike feleségével a Beverly Farms (Massachusetts) nevű tanyán élt. Updike 2009. január 27-én halt meg 76 éves korában tüdőrákban egy danversi hospice-ban.
Updike legismertebb regényei közé tartozik az úgynevezett „Nyúl”- sorozat. Az öt regényből álló széria címeiben a Nyúl (Rabbit) név a történetek főhősére, Harry Rabbit Angstromra utal (Nyúlcipő, Nyúlketrec,Nyúlháj, Nyúlszív, Nyúlfark). A Nyúlháj és a Nyúlszív Pulitzer-díjat nyertek.
Magyarul regényei olyan fordítók tolmácsolásában olvashatók, mint Göncz Árpád (6 regény, 2 kisregény, 2 elbeszélés), Réz Ádám, Ungvári Tamás, Gy. Horváth László (4 regény, 30 elbeszélés).
BUDAI ÉVA
rovatvezető
(forrás: wikipedia)
JOHN UPDIKE: IN EXTREMIS
Láttam lábujjaim minap,
Sok hete rájuk se néztem.
Egykori barátaimat,
Ha eltűnnek, se észlelem.
Kicsiként mind jól ismertem,
Rajtuk számoltam el tízig,
S számba véve méregettem,
Melyik nagyobb, s kisebb melyik?
Jobban szerettem őket, mint
Fülem, orrpolipom, szívem,
Majd év-hullámverés szerint,
Távolsodródtunk, azt hiszem.
Most kezdtek volna j’accuse! –nek,
S újra cipőmben feküsznek.
(Rossner Roberto fordítása)
Legfrissebb hozzászólások