Tanulmányait különböző intézményekben folytatta, majd 1945-ben Szegeden Lehotay Árpád magántanítványa lett. Zilahy Lajos A tizenkettedik óra című darabjában lépett először színpadra, ezután lett a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója, ahol Lehotay Árpád volt az osztályfőnöke. A főiskola után a debreceni Csokonai Színház tagja lett. Ezután haláláig a fővárosi Madách Színház tagja volt. 1985. december 30-án, a szilveszteri tévéműsor felvétele után, öltözőjében hunyt el.
Sokoldalú, rendkívüli tehetségű művész volt, jellegzetes humorát bohózatokban, vígjátékokban mutatta meg, de mély jellemláttató képessége a drámai szerepekben is utánozhatatlanul érvényesült. Emlékezetes figurákat teremtett Molnár Ferenc, William Shakespeare és Molière darabjaiban. Számtalan film- és televíziós szerep, rádiófelvétel őrzi munkáját. Filmen először az Ütközet békében című alkotásban tűnt fel, majd olyan klasszikusokkal folytatta, mint a Két félidő a pokolban, A tizedes meg a többiek, a Régi idők focija vagy Az ötödik pecsét.
(forrás: wikipédia)
Néhány idézet tőle:
- “Együtt élhetek a lángelmékkel, a világ legnagyobb íróival, az ő gondolataikba fészkelhetem be magam, ők lehetek én, lehetek Moliere, lehetek Prohor Boriszovics, lehetek Claudius, Buckingham, lehetek Crofts. A nyilvánosság előtt hirdethetem a nagy írók gondolatait, és a fantáziájuk szülte csodálatos alakokat megteremthetem fizikailag és gondolatilag egyaránt. Sokat beszélnek manapság a színházi válságról, s közben megfeledkeznek arról, hogy milyen is az igazi színház. Véleményem szerint hinni kell a színház erejében, hatásában, és akkor Moliere-t is lehet modernül játszani. Nem kell ehhez modern ruha, a léleknek kell modernné válnia, vagyis őszintén megmutatkoznia.”
- “Honnan tudom Nérót vagy Albertet A hattyúból? Nekem természetes küzdelem egy szerep kialakítása vagy megérzése. Inkább az utóbbi a jó kifejezés, ráérezni egy szerep-ember gondolatvilágára, érzelmeire. Aztán már megy magától, hiszen ha ráérez az ember a személyiségre, akkor már automatikusan megjelenik a teste, a lelke, a keze, a lába és az agya is. Nem lehet megunni. Ha a színész felfedezi, hogy a szerep-ember is benne lakozik, az olyan csoda boldogság, hogy reszketve várja újra meg újra az esti előadást. Minden jól eltalált szerep létfenntartó-tudathasadás!”
- “Civil helyzetben ki nem állhatom a hangomat: éneklős, modoros. Színpadon valahogy más. Ott megszűnök önmagam lenni, ott az vagyok, aki a szerep szerint vagyok. Tudja, néha milyen hülye érzésem támad? Hogy a színpadon vagyok az igazi, és az életben szerepet játszom. De ez már lila! A lilaságot pedig gyűlölöm.”
- “Előadások előtt azért lesek ki a függönyön, hogy lássam, kinek fogok ma itt bolondozni. Ha látok egy-két kedves arcot, akkor már az este is rendben van.”
- “Szörnyűség, amiben élünk, s a világ, ha akarjuk, ha nem, bejön a lakásunkba a tévé híreivel. Ez borzalmas tanítómester, s ezért úgy érzem, még vadabbul kell játszani, a közönséget még vadabbul kell felrázni, s szórakoztatni, én nekem ez álmom, hogy az emberekkel elfeledtetni ezt a szörnyűséget, amiben élünk. Szeretem betölteni az álmaimat, bár nem mindig sikerül.”
BUDAI ÉVA
rovatvezető
(forrás: Színészlexikon)
Legfrissebb hozzászólások