1921. június 2-án született KARINTHY FERENC Kossuth-díjas író, drámaíró, dramaturg

Karinthy Ferenc tehetségét, humorát, a csínytevést, a játék szeretetét édesapjától, Karinthy Frigyestől, túláradó életkedvét édesanyjától, Böhm Arankától örökölte. Féltestvére, Karinthy Gábor író, apja előző házasságából született. Fia, Karinthy Márton színházigazgató, rendező, író.

Karinthy Ferenc (Cini) gyermek- és ifjúkorának egyik meghatározó élménye volt, hogy a Nyugat legnagyobb alakjainak közelében nőtt fel, hiszen mindennapos vendég volt náluk többek között Kosztolányi Dezső, Devecseri Gábor, Somlyó Zoltán, Móricz Zsigmond.

Karinthy Ferenc a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója volt, nyelvészetből doktorált. 1947-ben ösztöndíjasként Franciaországban, Svájcban és Olaszországban is járt. Hazatérése után 1950-ig a Nemzeti Színház dramaturgja, majd 1951-53-ban a Szabad Nép és a Magyar Nemzet újságírójaként dolgozott. 1953-ban tért vissza a színházi világba. 1956-ig a Madách Színházban, majd 1965 és 1975 között Miskolcon, Szegeden és Debrecenben volt dramaturg. Karinthy Ferencnek 1957 és 1960 között saját műve ugyan nem jelent meg, de görög, olasz, német, angol és francia darabokat fordított, valamint a Magyar Nemzetnek írt cikkeket, riportokat. 1960-tól 1970-ig az FTC szakosztályi elnöke volt.

Karinthy Ferenc 1968-69-ben New Yorkban és Los Angelesben tartott egyetemi előadásokat. 1972 és 1976 között több külföldi írószövetség meghívásának tett eleget, hosszabb-rövidebb időt töltött Amerikában, a Szovjetunióban, Ausztráliában és Kubában. A ’80-as években sokat utazott Olaszországba, itthon pedig ideje nagy részét Leányfalun töltötte, ott is alkotott.

Karinthy Ferenc életének utolsó évtizedét beárnyékolták betegségei, erős depressziója, alkoholizmusa. 70 éves korában, 1992. február 29-én halt meg Budapesten.

Díjai:
Baumgarten-jutalom (1949)
József Attila-díj (1950, 1954, 1974)
Kossuth-díj (1955)
Szocialista Magyarországért (1981)
Karinthy-gyűrű (1987)
A Magyar Köztársaság Zászlórendje (1991)

KARINTHY FERENC: Három karcolat

Az embernél nincs csodálatosabb

– Maga budai, igaz? – szólít meg a körúton egy kövér prémgalléros. – Hogyhogy Pesten?
– Képzelje, átjöttem.

Ambulancia

A pult bádoglapja fölött tagbaszakadt, vastag-piros arcú férfi nyújtja át a fél deci kevertre szóló blokkját.
– Jól megmérje, kicsikém, mert betegnek lesz.
– Ki az a beteg? – kíváncsiskodik a halványszőke, fehér köpenyes pincérlány.
– Hát én, nem látja?
A vékony, ceruzavázlat profilú leányka álmatag szemmel méregeti a vendég eres birkózóbajnok nyakát, töpörtyűvé gyűrt fülét.
– Mi baja magának?
– Alkoholista vagyok.

A virtuóz

A kis üdülő kertjébe belép egy hosszú hajú, tagbaszakadt férfi, és fejét a hegedűre szegve, fültépő keservesen játszani kezdi a Szomorú vasárnapot. Tüstént nagyobb összeget gyűjtünk össze a művésznek, azzal a kéréssel, hogy többen alszanak, hagyja abba. De azért, hogy meg ne sértődjék, megkérdezzük:
– Hány éve hegedül?
– Két éve, tisztelettel.
– És azelőtt mit csinált?
– Azelőtt nem hegedültem, kérném.

Budai Éva
rovatvezető
(forrás: wikipedia, MTI)