202 éve született Charles Baudelaire francia szimbolista költő és művészeti esszéíró-kritikus

Charles Baudelaire (Párizs, 1821. április 9. – Párizs, 1867. augusztus 31.)

Édesapja, aki művelt és vagyonos ember volt tanította írni-olvasni. Joseph-François Baudelair csak 6 éves koráig egyengethette fia útját, 1827. február 10-én ugyanis elhunyt. Az özvegy édesanya egy évre rá ismét férjhez ment egy Aupick nevű diplomata-katonatiszthez, akit az ifjú Baudelaire ki nem állhatott.

Charles Baudelaire tanulmányait Lyonban végezte, majd Párizsban járt jogi egyetemre és 1839-ben a jogi diplomát is megszerezte. A fiatalember züllött életmódját sem édesanyja, sem nevelőapja nem nézte jó szemmel.

1841-ben nevelőapja hosszabb keleti utazásra küldte, hogy talán így elhagyja rossz szokásait, de hiába. Bár az utazás erős hatással volt rá, és a tengerről, a vitorlázásról és az egzotikus kikötőkről később verseiben is írt, ott folytatta züllött életmódját, ahol abbahagyta. Hazatérése után megismerkedett a nagyvilági mulatt színésznővel, Jeanne Duvallal, aki miatt újabb adósságokba verte magát, és aki számtalan versének múzsája lett. Édesanyja elítélte erősen helytelenítette ezt a kapcsolatot, Baudelaire valószínűleg ezért kísérelt meg öngyilkosságot.

1848. februári forradalom idején lapot szerkesztett, kritikai kötete jelent meg. A társadalmi haladás eszméjéből hamar kiábrándult.
1850-es évek elején megismerkedett a kor híres-hírhedt irodalmi szalonját vezető Madame Sabatier-vel, akihez több versét írta, és akinek az alakja felismerhető Flaubert Érzelmek iskolája című korrajz-remekművében. Ezekben az években a rossz egészségi állapotban lévő költő súlyos adósságokkal küszködött és hitelezői elől bujkált.
1857-ben meghalt mostohaapja, aki kihagyta a végrendeletéből, Baudelaire megsem keseredett el, úgy hitte, közelebb tud kerülni családjához.

Jeanne Duval színésznő, a “Fekete Vénusz” (1820-1862)

A Romlás virágai (Les Fleurs du mal) című 1857-ben könyvbe gyűjtve megjelent verseiért az ügyészség „istenkáromlás” és „erkölcsgyalázás” vádjával fogta perbe (ugyanakkor és ugyanazért Flaubert is bíróság elé került a Bovaryné miatt). Míg Flaubert-t felmentették, Baudelaire-t könyve megcsonkítására, illetve pénzbírságra kényszerítették.

A költő alkohol- és ópium-mámorba menekült, és a vérbajt is elkapta. A romlás virágainak második, bővített kiadása (1861) után Baudelaire a fiatal költők és irodalmárok művészi példaadója lett, a modern költészet legnagyobbjaként tekintenek rá.

Próza-költeményei (Le Spleen de Paris) és a romantikával foglalkozó esztétikai írásai befolyásolták több írónemzedék nézeteit.

Baudelaire a dekadens életérzés irodalmi megszólaltatója, a szimbolista költészet jelentős alakja, egyszersmind a szecesszió előfutára.

Érdekesség, hogy megismertette Edgar Allan Poe műveit a francia olvasókkal.

A legnagyobb hatást Rimbaud-ra és Verlaine-re, valamint Mallarmé már az ő elképzelésein is túlmutató költészetére gyakorolta.

Költői esteket tartott Belgiumban, ahol kapcsolatba került Félicien Rops belga festővel, aki később A Romlás virágait illusztrálta.

Az 1865-ben Brüsszelbe költözött Victor Hugo gyakori vendége lett.

Charles Baudelaire Belgiumban érte az agyvérzés, onnan Párizsba szállították. Haláláig magatehetetlen, lebénult fekvőbeteg volt. 1867. augusztus 31-én édesanyja karjaiban hunyt el.

További érdekességek:

Költészetét, köteteit botrányok és támadások kísérték.
Anyja kifizette fia adósságait, majd 1871. augusztus 16-án meghalt, majdnem négy évvel élte túl a költőt.
A Romlás virágai harmadik kiadásához szánt előszóban, ami csak a halála után jelent meg így ír Baudelaire:

„Nem asszonyaimnak, lányaimnak vagy nővéreimnek írtam ezt a könyvet; nem is a szomszédom asszonyainak, lányainak vagy nővéreinek. Azokra hagyom ezt a föladatot, akiknek érdekük: összetéveszteni a jó tetteket a szép szavakkal. Tudom, hogy a szép styl szenvedélyes szerelmese kiteszi magát a sokaság gyűlöletének; de semmiféle emberi tekintet, semmi álszemérem, semmi pajtáskodás, semmi közvélemény nem kényszeríthet rá, hogy e század páratlan tolvajnyelvén szóljak, vagy összekeverjem a tintát az erénnyel.” (Szabó Lőrinc fordítása)

Baudelaire nagy hatással volt a modern magyar irodalom fejlődésére. Már a 19. század végén fordították, de igazán a Nyugat klasszikus „első nemzedéke” honosította meg a nagyközönség számára. Ady többször írt róla, egyik korai fordítója Kosztolányi volt. Főművének címét eleinte „A Rossz virágaiként” fordították, így György Oszkár és Térey Sándor 1922-es fordításkötetükben.
1923-ban jelent meg A Romlás virágainak teljes kiadása, Babits Mihály, Tóth Árpád és Szabó Lőrinc műfordításaival. Ennek harmadik, bővített kiadásához (Révai Könyvkiadó, 1943) Szabó Lőrinc átdolgozta saját régebbi fordításait. Ehhez a kiadáshoz írta nagy Baudelaire-tanulmányát is. A későbbi nemzedék tagjai közül leginkább Kálnoky László fiatalkori költészetén érezhető Baudelaire hatása.
A Romlás virágai új, teljes fordítását a közelmúltban Tornai József készítette el.