Általános iskolai tanulmányait szülővárosában, középiskolai tanulmányait a Sárospataki Református Gimnáziumban járta ki. A Pázmány Péter Tudományegyetemen Eötvös-kollégistaként magyar-német-angol tanári diplomát szerzett. Ezután Sárospatakon tanított, majd az Angol Intézetben nevelőtanárként dolgozott.
A világháború alatt rövid ideig a Honvédelmi Minisztériumban fordító volt. Részt vett az ellenállási mozgalomban. A háború után az Eötvös József Collegiumban oktatott. Később a Magyar Rádió irodalmi osztályának vezetőjeként dolgozott. Hozzá köthető a Falu- és a Gyermekrádió megalapítása és megindítása.
1954-ben megszervezte a Magvető Könyvkiadót, ahonnan 1957-ben elbocsátották. Volt az MTA Irodalomtörténeti, majd Irodalomtudományi Intézetének kutatója. Szerkesztésében indult útjára a Helikon, a Világirodalmi Figyelő című irodalomelméleti folyóirat. Az Észt irodalom kistükre című antológia költői anyagának jelentős része az ő fordításában jelent meg.
Első versét gimnazista korában közölte Karácsony Sándor ifjúsági lapjában, az Erőben. Első verseskötete 1933-ban jelent meg. Költészetére jellemző a műgond. Verseiben hatalmas művelődéstörténeti tudás halmozódott fel, de megszületésükben az indulat, a spontaneitás nagy szerepet kapott. Munkásságában kiemelkedő szerepet játszanak műfordításai. A nyugati nyelvek mellett az összes finnugor nyelvekből fordított, továbbá újgörög, orosz, bolgár, arab japán nyelvekből is.
“Én négyszer születtem meg. Először megszült az anyám. Másodjára megszülettem úgy is, mint költő: Sárospatakon 1926-ban. Harmadjára újraszült az Eötvös Kollégium 1930 tájt és végül: újjászülettem, mikor Irént megismertem 1944-ben.”
KÉPES GÉZA: ÖNÉLETRAJZ
Tűzzé csiholtak, lánggal lobogok,
utamban én mindent felégetek,
nemcsak odakinn: lomot, szemetet,
de azt is, mit a sors belémdobott.
Szelíd szépség és vad gondolat: ég!
S új borzongások gyökere, a bűn.
Hát akkor mi marad meg, ami még
érdemes, hogy túl bánaton, derűn
rá felfigyelj? Marad a láng maga.
Körül égés és pusztulás szaga,
de nem csihad le, égig csap a vágy.
A láng, a láng! ha nem táplálja semmi
s ideje már hideg hamuvá lenni:
lobog – táplálja még saját magát.
VALLOMÁS
Vagyok, mert szeretlek. Hallod? Szeretlek!
S csak akkor szűnik ez a szerelem,
ha meghalok s hideg gödörbe tesznek.
S vajon akkor meg fog-e szünni? Nem!
Ha szétszakad az agy, s a szív s az ágyék
s az izomrostok mind szétomlanak,
rejtezve bennük meglapul a vágy még,
mely átömlött rajtuk mint tűzpatak.
Por és hamu leszek. Az idő malma
már csontjaimat is megőröli.
De él a föld folyója, rétje, halma
s égnek tovább az égbolt fényei.
Ők látták szemed tiszta fényét, látták:
hogy csókoltalak, hogy öleltelek!
A folyó meglassította folyását,
s ránk hajoltak a fák s a fellegek.
Ha már emberek szívében sem élek:
a fák, folyók, rétek és csillagok
még századokig egymásnak beszélnek
szerelmemről, mely érted lobogott.
Legfrissebb hozzászólások