Életteli, drámai, szenvedélyes megfogalmazású, érzelemgazdag szobrai a historizmus ellenpólusát képezik, művészete a modern szobrászat kiindulópontja. A szimbolizmussal éppen oly sok szál köti össze, mint az impresszionizmussal. Legtöbb alkotását a Rodin Múzeum őrzi Párizsban, művei közül néhány látható a budapesti Szépművészeti Múzeumban is, szobrainak másolatai benépesítik az európai műveltséghez kötődő világot. S mindezt reménytelenül súlyos rövidlátásával küzdve érte el!
François-Auguste-René Rodin
(Párizs, 1840. november 12. – Meudon, Île-de-France, 1917. november 17.) francia szobrászművész
Rodin egyszerű családban született Párizsban, miután normandiai nincstelen paraszt apja két leánygyermekével oda költözött. Családnevük a dialektusukban vöröset jelent és valóban, ezt a család minden tagja magán viselte. Már gyermekkorában szívesen rajzolgatott, de azt apja és paptanárai veréssel torolták meg. Kőfaragóként kellett megkeresnie kenyerét. Lelki válságba került, be akart lépni az Oltáriszentség Rendbe, végül nem tette meg, de 1863-ban megmintázta a rend megalapítójának, Eymard atyának a mellszobrát, ez volt az első szobra.
Első nagy kompozíciója a hat alakból álló A calais-i polgárok szoborcsoport. Nagy huzavona volt a calais-i polgárok körül, Calais város vezetése méltatlannak találta városához Rodin művét, végül csak ráálltak a befogadására, s ma is ez a legnagyobb büszkeségük. A hatalmas erőt sugárzó Balzac szobrát is nagy tiltakozással utasította el a francia írók szövetsége. Ma Párizs egyik büszkesége, amellyel nemcsak a Rodin Múzeumnál, hanem a Raspail és Montparnasse sugárutak kereszteződésénél is találkozhatunk. Másolatát New York-ban is felállították.
Legismertebb alkotása A gondolkodó, amelyet a Pokol kapujához című művéhez készített eredetileg. Számos emlékezetes alkotás született keze nyomán, A csók, Paolo és Francesca, A fájdalom, majd az Örök tavasz és a Danaida.
1900-ban rendezte műveiből első gyűjteményes kiállítását, 168 alkotással. Ekkor már dicsősége csúcspontjára jutott. Utolsó éveiben írásban is rögzítette gondolatait a gótikus középkori katedrálisokról, s egyes művészetelméleti kérdésekről. Ez utóbbi kapcsán kifejti például, hogy szerinte hogyan kell ábrázolni a mozgást: „A mozgás átmenet egyik testhelyzetből a másikba, az alakoknak nem szabad valamilyen merev tartásban megrekedniök. A gipszöntvény nem annyira természetes, mint a szobrom; én jobban megőrzöm emlékezetemben a ‘pózt’; mint maga a modell, s ezen felül belső életet is adok neki.”
Kultúrtörténeti érdekesség, hogy több éven keresztül volt titkára Rainer Maria Rilke osztrák költő.
Egy bekezdés erejéig pedig érdemes megemlékeznünk Camille Claudel-ről is, a fiatal és tehetséges szobrásznőről. Amikor első szobrait 19 évesen kiállította, a kritikusok csak fanyalogtak: jó szobrász, mondták, csak túl erősen érződik rajta tanára, Auguste Rodin hatása. Pedig Camille Claudel ekkor még nem is látta a híres mester munkáit. Amikor először személyesen találkoztak, szikrázott körülöttük a levegő. A fiatal lányt nemcsak Rodin szobrai bűvölték el, de a sármos férfi is. A híres szobrászt is levette a lábáról a gyönyörű és tehetséges lány, aki úgy adta oda magát Rodinnak, hogy cserébe semmit nem kért tőle. A tehetséges Camille hamarosan Rodin első számú segédje lett. Mivel szobrászati stílusuk megtévesztésig hasonló volt, sok nagy kompozíció mellékalakjait a lány mintázta meg. Tíz évnyi közös munka és szerelem után Rodin ráunt szerelmére, és egyszerűen kidobta. Camille, aki egész életében a zseniális, ám kegyetlen férfit csodálta, belebolondult elvesztésébe.
(forrás: wikipédia)
SOMLYÓ ZOLTÁN: EGY RODIN-AKTHOZ
Mint tengerhabbal szegett lapdarózsa,
mely ringva reng a partnak fövenyén:
itt kacérkodsz a költő zord faláról;
ó, mért vagy puszta rajz? s nem az enyém!
Az arcodon szemérmes dús mosoly van
és méla árny a kéj kies helyén…
Lámpám kigyúl és minden este nézlek
tág szemével a vérbeborult észnek.
Néhány vonás a szent művészirónnal,
pár karcolás, néhány völgy, hűs halom.
Alatta, mintegy ravatalra dőlve,
borzas fejem az íróasztalon.
És elvesztem a tért és az időket
és elnémult a gyatra percmalom…
Míg béna kézzel lent, a képnek alján
tapogatok a lábnak kéjvonalján.
Itt kis cipőcske volna, szép, kivágott,
kecses kis orr, everlasztin-betét.
Megbolondítná a bolond világot
és vért kavarna, úgy, mint a tiéd.
Opálbokák fölött selyemszegéllyel ─
az orkeszterből szállna egy minét…
… De meztelen, mint angyalok az égben,
vagy kis virág a széles mindenségben.
Feljebb harisnya simulna a bőrhöz,
selyempókháló, könnyű, mint a hab.
Mint a tiéd, a vér illatszerével
locsolva enyhén; s vérnél pirosabb
ottfent a térdnek gömbölyű oválján
az atlaszkötő: műremek-darab…
Min szép kezed pirulva igazítgat…
… De meztelen… Fantáziát nem szíthat…
Be ártatlan a két tejfényű oszlop:
a két comb, a test alsó kapuja!
Fehér selyemből lenne rajta holmi,
melyen átfénylik a bőr, a buja.
S köröskörül a csipke, patyolatszín,
mint nyári kertben álmodó tuja…
… De meztelen… Szemembe vág a fénye,
nem száll belőle titkok hő reménye.
A testnek áldott, misztikus középje;
Rodin-delejjel meglehelt csípők!
Az ég felé ígéretet lövellve,
– röhögne rá a tudatlan-ripők. ─
Mit tudnak ők az isteni csípőkről,
a szent bölcsőkről vajj mit tudnak ők!…
Forró, lengő selymekbe öltöztetném ─
… de meztelen… Nem bódítja az elmém.
S a váll s a nyak s a mell két vajszigetje,
közöttük lágyan árnyalt völgyes út,
amely cikkázva omlik le szelíden
s a tekintettel le a mélybe fut…
Ó, hol a széles lenszövet, a vászon,
mely eltakarva, megmutatni tud!…
… Mert meztelen, mint csillagok seregje,
vagy tengeren a felborult dereglye.
… De most: ez arc… a hajnak mámorában!…
Ez a tiéd!… Előlem takarod!…
Elémrajzolt a művésznek irónja
s hogy így megláttalak: nem akarod…
És szégyenedben felhúzod a vállad
s magasba rántod karcsú két karod…
Ó, nem kell semmi, csak az arcod lássam!
A többit majd megálmodom csodásan…
Legfrissebb hozzászólások