Tömegtüntetés a Kossuth téren
Október 23. – Nemzeti ünnep az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a köztársaság 1989. október 23-i kikiáltásának emlékére.
1956 októberében Magyarországon békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. 1990 májusa óta a forradalom október 23-i kezdőnapja Magyarország nemzeti ünnepe.
A budapesti műegyetemisták 1956. október 22-én nagygyűlésükön 16 pontban foglalták össze követeléseiket, másnapra pedig tüntetést szerveztek ezek nyomatékosítására. A követelések között szerepelt a szovjet csapatok kivonása Magyarországról, új kormány létrehozása Nagy Imre vezetésével, a magyar-szovjet kapcsolatok felülvizsgálata, általános, titkos, többpárti választások, teljes vélemény- és szólásszabadság, szabad rádió. A budapesti Petőfi-szobornál tartott október 23-i tüntetésen Rákosi- és Gerő-ellenes jelszavak hangzottak el, a résztvevők követelték a szovjet csapatok kivonását, a zászlókból pedig kivágták a szovjet mintájú címert. Aznap este Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) első titkára rádióbeszédében a megmozdulást ellenségesnek, sovinisztának, nacionalistának minősítette, és minden engedményt elutasított. A beszéd elhangzása után fegyveres összetűzések kezdődtek: az esti és éjszakai órákban fegyveres csoportok elfoglalták a Magyar Rádió és a Szabad Nép székházát, a telefonközpontot, a lakihegyi rádióadót, emellett több fegyverraktár, laktanya, rendőrőrs és üzem is a felkelők kezére került. A Dózsa György úton ledöntötték az elnyomás gyűlölt jelképét, a Sztálin-szobrot. A békés tüntetés szinte órák alatt népfelkeléssé, majd – a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok beavatkozása után – fegyveres szabadságharccá változott.
Budapest Sztálin tér, a ledöntött Sztálin-szobor maradványa
A budapesti és vidéki tömegmegmozdulások számos alkalommal véres atrocitásokba torkolltak: október 25-én a Parlament előtt tüntető tömegbe lőttek a Kossuth tér környéki épületekről, az esetnek több mint 200 halálos áldozata volt. 26-án Miskolcon, Mosonmagyaróváron, Kecskeméten, Nagykanizsán dördültek el emberéleteket kioltó sortüzek, 30-án Budapesten a Köztársaság téri pártszékházat véres ostrom után foglalták el a felkelők. A szovjet csapatok november 4-i beavatkozása után 1956 decemberében a salgótarjáni és az egri sortűz követelt sok halálos áldozatot.
A Rákosi-diktatúra hosszas válsága által érlelt forradalom politikai irányítása az MDP reformkommunista szárnya kezében összpontosult. Ennek vezéralakja Nagy Imre volt, aki október 24-én kormányfői megbízást kapott, és akivel november elejéig együtt haladt Kádár János, az MDP – Gerő Ernő helyére 25-én megválasztott – első titkára. A forradalom napjait politikai pezsgés jellemezte: újjáalakultak a korábban megszűnt vagy megszüntetett politikai pártok és szervezetek. Nagy Imre koalícióssá változtatta kormányát, bevonva a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) néven megújult MDP-vel együttműködésre hajlandó pártokat, a Független Kisgazdapártot, a Parasztpártot és a Szociáldemokrata Pártot.
A politikai paletta sokszínűvé válásához hasonlóan az utcán harcoló fegyveres felkelők és a tüntetők sem voltak egységesek, ám a nemzeti függetlenség visszaállítása, a diktatúra lerombolása mindegyikük elsődleges céljai között szerepelt. Végül mind az utcán (fegyverrel is) politizálók, mind a kormánypolitikát irányítók sorsát a nemzeti függetlenséget eltipró szovjet katonai invázió pecsételte meg november 4-én, pár nappal azután, hogy Nagy Imre november elsején meghirdette Magyarország semlegességét és kilépését a katonai szövetségből, a Varsói Szerződésből. A hatalmat november 4-én Kádár János szovjetek által támogatott Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya vette át, a fegyveres felkelők utolsó csoportjainak ellenállását november 10-11. táján törte meg a szovjet túlerő.
Az 1956-os forradalom leverése után a véres megtorlása elől menekülők
Az 1956-os forradalmi eseménysorozat számos áldozatot követelt. A Központi Statisztikai Hivatal 1957. januári jelentése szerint az októberi 23. és január 16. közötti emberveszteség országosan 2652 halott (Budapesten 2045) volt, és 19 226-an (Budapesten 16 700-an) sebesültek meg. Mintegy 200 ezren elhagyták az országot. A forradalom leverését három évig tartó kegyetlen megtorlás követte: a kivégzettek száma (eltérő adatokat közlő források szerint) 220-340 volt, az 56-os intézet adatai szerint 229. Koncepciós per nyomán az eseményekben való részvételükért olyan vezető személyiségeket végeztek ki, mint Nagy Imre volt miniszterelnök, Maléter Pál volt honvédelmi miniszter, Gimes Miklós újságíró, Losonczy Géza volt államminiszter és Szilágyi József, a miniszterelnök személyi titkára. Ezreket ítéltek börtönbüntetésre, internálásra.
Az 1956. októberi eseményeket évtizedekig ellenforradalomként lehetett csak emlegetni Magyarországon. A fordulópont 1989 januárjában következett be, amikor Pozsgay Imre – az MSZMP-vezetőség prominens tagjaként – népfelkelésnek minősítette a három évtizeddel korábban történteket. Még abban az évben, 1989. október 23-án pedig Szűrös Mátyás, a köztársasági elnöki teendőket ellátó országgyűlési elnök kikiáltotta Budapesten a Magyar Köztársaságot. A rendszerváltozás utáni első szabad Országgyűlés első ülésnapján, 1990. május 2-án törvényben örökítette meg az 1956. évi forradalom és szabadságharc emlékét, október 23-át pedig nemzeti ünneppé nyilvánította. 1992 novemberében Borisz Jelcin orosz államfő magyarországi látogatása idején az Országgyűlésben mondott beszédében megkövette a magyar nemzetet az 1956-os szovjet beavatkozásért.
(mtva)
Legfrissebb hozzászólások