A fótfürdői tanösvényt mindenkinek látnia kell, különleges klíma, növények, pillangók, gyurgyalagok, minden, amit ritkán láthattok, hallhattok. Egy olyan vendéglő is van arra, ahol a halászléhez a pincérfiú csodálkozás nélkül kihozza a tejfölt és a citromot, korhelyesen – tudta milyen az. Hárman voltunk, egyikünk frissen végzett túravezető, remekül tette a dolgát, bejátszotta nekünk a tanösvény minden tudnivalóját, van erre letölthető anyag. Sokat nevettünk, mert felhívott egy másik barátom is, hogy kiránduljunk és mondtam, már Fótfürdőn vagyunk, Pótfürdőn, kérdezte, nem Fótfürdőn. Pótfürdőről nem tudok, mondta már kicsit ingerülten, süketek párbeszédeként hatott. 🙂 Később Pótfürdőt mondtunk a kalauznak is, a maszk alatt.:)
Azt se értette, min vihogunk olyan jót.
Azon is jót nevettünk, hogy a piacon valaki maszkban egy kiló almát kért, és otthon látta, hogy egy kiló hagymát kapott, de valahogy az is elfogyott.
Ahogy az út is a lábunk alól.
***
(Illusztráció: Maróti Ildikó fotóiból készítette a Lenolaj.hu)
Maróti Ildikó Esztergomban született, rajztanár, előtte nevelőintézetben dolgozott. Foglalkozott ruhatervezéssel is, a pedagógusi pályára tavaly tavasszal tért vissza. Írásairól így vélekedik:„Tulajdonképpen csak megosztom a világban látott-tapasztalt dolgokat, ebben rejlik némi nevelői szándék.
Alapélményem, hogy a világ nagyon gazdag, és a hozzá fűződő gondolatok, érzések artikulációja során sokat tanulhatunk magunkról. Ezeket a finoman hangolt érzéseket mindenkinek meg kellene tanulni megfogalmazni, ez segít hozzá tudatosodásunkhoz. Számomra az irodalom a legfontosabb érzékenyítő erő, a leglényegesebb. Olyan szellemi termék, ami erőt ad a mindennapok tompító hatásának elviselésére. Ezért sokat olvasok, és rengeteg filmet nézünk barátaimmal. Voltaképpen az lenne az ideális, ha mindenkinek lenne saját naplója.”
Legfrissebb hozzászólások