Csókot rejtő ringó testem,
hever feszülő fűszálra,
virágszirom fátyol hulljon,
álmom édes ablakába.
Puha kalácsként omoljak
föld terített asztalára,
lehessek szellőnek, fénynek,
fürtös gyöngyű lakomája.
Víz, ha csobog engem mosson
tisztára mint a messziség,
madár pelyhe simogasson,
értem ragyogjon fent az ég.
Ha megszólal nyárfák lombja,
húrjain ezüst dal éljen,
könnyedén pengesse lantját,
elférjen a csönd ölében.
Teli pohár kicsorduljon,
az erdő bíborban lángol,
vérével búcsúzik a Nap,
e zsongó harmóniától.
Legfrissebb hozzászólások