Maróti Ildikó: Az életről, meg mindenről

A nyolcadikosokkal nem mindig a vizualitás a téma.
Amikor beözönlöttek a terembe, egy kislány odajött, hogy elmondja, Párizsba utazik, jövő pénteken jönnek csak haza. Tudom róla, hogy rengeteg a dolga kisebb testvéreivel, mozaikcsaládban él, így dupla öröm volt látni, hogy ragyog a várható élménytől, szinte lebeg.
Bevillant, hogy egy Goethe idézetet olvastatok fel nekik. Kíváncsi voltam, hogy reagálnak a több száz éves szövegre. Egy nagyszájú, szőkített hajú kamaszfiú önként vállalkozott a pár mondatos részlet felolvasására.
Az idézet így szólt: „Hogy az ember élete csak álom, azt már sokan úgy érezték, és én is magamban hordom ezt az érzést. Ha látom a korlátokat, melyek az ember tevékeny és kutató erőit bilincsbe verik, látom, minden fáradozás arra irányul, hogy szükségleteket elégítsen ki, amelyeknek megint semmi más céljuk nincs, mint létünk meghosszabbítása…”
Itt kértem, hagyja abba a felolvasást, mert már nyugtalanul mozgolódtak, és nézzük meg, ismerős-e az érzés valamelyiküknek, hogy az élet csak álom.
A párizsi útjára készülő lány azonnal jelentkezett, igen, ő most így érzi az utazás miatt magát, mintha álmodna.
És arra tudnak-e példát, mi az, ami erőiket bilincsbe veri?
Az idő, mondja egyikük.
És még?
Önmagunk, szól egy hang bátortalanul.
Milyen szükségletek azok, amelyek kielégítése nélkül meghalnánk?
Itt az étel, és ital mellett a szexualitás is szóba került, hiszen van köztük tizenhat éves, nem is egy.
Érdekes beszélgetés volt, bár nem tartott hosszú ideig, de láthatóvá lett, amit Platón írt, igaz ugyan, hogy a gondolkodás során a lélek önmagával beszélget, de jó ezt a beszélgetést néhanapján kihangosítani, mert tanulhatnak egymástól.

***

Maróti Ildikó Esztergomban született, rajztanár, előtte nevelőintézetben dolgozott. Foglalkozott ruhatervezéssel is, a pedagógusi pályára tavaly tavasszal tért vissza. Írásairól így vélekedik: