A daytoni majomper

A Biblia vagy Darwin “teremtménye”-e az ember?

George Rappleyea
(1925 június)

George Rappleyea New Yorkban született, a Harmadik sugárút egyik kopott bérkaszárnyájának odvában, később a Times Square metrólejáratánál újságot árult, hogy rövid ideig geológiát tanuljon az esti egyetemen. Utána a déli államokban kóborolt, s lenn, Tennesseeben szénrétegre bukkant, aminek a Gumberland Bányatársaság igazgatótanácsa annyira megörült, hogy a fiatalembert kinevezték bányafelügyelővé. Kopottas ruházatú, alacsony ember volt, kócos hajú, fogai jobbra-balra dőltek, de csontkeretes szemüvege mögött eleven szempár villogott.

George Rappleyea valamikor, 1925 tavaszán egy nyolcéves fiúcska koporsója fölött állt – a kis testet két bányacsille roppantotta össze – s a gyászolók fel-felcsukló zokogása közben a daytoni lelkész búcsúztató szavait hallgatta. – Mer’ ez a fiúcska itten – monda öblös hangon a jóember -, lévén ugye, hogy a papája meg a mamája nem tartotta keresztvíz alá, mostan a pokoltűz lángjai közt sül majd öröklétig.

Rappleyea nem állhatta meg, hogy a Miatyánk szavai után ne tiltakozzék a lelkésznél e logika ellen. Az viszont mélyen a szemébe nézett és méltóságteljesen oktatta ki:

– Nézze csak, Mr. Rappleyea, mondok én valamit: a bányában játssza csak a főnököt, de a mancsát vegye el a vallásunkról.
– Ez nem vallás, ez ostoba babona! – tiltakozott Rappleyea mérgesen.
– De bizony vallás ez, méghozzá a mienk. S az is marad – így a lelkész.

Voltaképp ebben a pillanatban kezdődött a daytoni majomper.

Az evolúció ellen

Charles Darwin
(1809. február 12. – 1882. április 19.) angol természettudós, az evolúcióelmélet kidolgozója
(1881)

Kentucky állam törvényhozása 1924-ben egyetlen szavazattöbbséggel utasította el az Evolúcióellenes Törvényt, a cinikus kortársak szerint bizonyára azért, mert ez a határállam, Észak és Dél választóvonalán, nem volt elég déli. Tennessee képviselőháza viszont megszavazta, főként azzal a hátsó gondolattal, hogy az állam szenátusa úgyis elveti a törvénytervezetet, amelyik Mózes első könyvének betű szerinti oktatását célozta a nyilvános iskolákban, megtiltva egyúttal a törzsfejlődés darwini elméletének oktatását. Csakhogy aztán az állam szenátorai is megszavazták a tervezetet, abban a hiszemben, hogy Butler kormányzó vétót emel ellene. Ám John Washington Butler nem élt vétójogával. A tisztességes, alig iskolázott farmerfiúból lett helyi politikus nem gondolt rá, hogy Tennessee köznevetség tárgya lehet a huszadik századi Amerikában, különben pedig úgy tanulta, hogy a homo sapiensbe a Teremtő hallhatatlan lelket lehelt, vagyis mégis több holmi főemlősnél, s valahányszor Darwin neve szóba került az iskolában, a gyerekek így csúfolták egymást: “Majom az öregapád!”

Az evolúcióellenes Törvény így lépett életbe Tennesseeben, de ekkoriban már más államokban is megesett, hogy az Encyclopaedia Britannica D és E köteteit külön szekrénybe zárták, nehogy ártatlan gyermekek elolvassák a “Darwin” és az “Evolúció” címszavakat.

Dayton kétezer lelket számlált ekkoriban, kies fészek volt a Gumberland-hegység ölén, nem nagyobbacska város, mint Ohio állambeli névrokona. A fiatalság – televízió, sőt jószerével rádiókészülék híján – Robinson vegyesboltjában ült össze esténként fagylalt vagy limonádé mellett, lévén szesztilalom. A kisfiú temetésének másnapján szóba került az új törvény, és persze a Szemüveges Rappleyea-nak támadt váratlan ötlete, amely elindította a lavinát. A kócos fiatal tanító, bizonyos John Thomas Scopes elmesélte barátainak, hogy már előző nap felkereste az igazgatóját, fölmutatva neki Hunter biológiai szakkönyvét, amelyből diákjainak az élet eredetét kellett oktatnia: ebből bizony még baj lehet, hiszen a szerző ismerteti Darwin fejlődéselméletét. A direktor csak legyintett: néhány hét múlva itt a nyári szünet, John jobban teszi, ha nem bolygatja a fajok eredetét, tanítson úgy, mintha mi sem történt volna. De hát akkor is, valójában ő máris törvényszegő, így Scopes. Rappleyea viszont már korábban olvasta az újságban, hogy az amerikai polgári jogok uniója hirdetést tett közzé: mindenki jogsegélyre számíthat, akit perbe fognak a darwinizmus tanítása miatt. Rappleyea tollat ragadott, és levelet írt az unió híres jogászának, Arthur G. Haysnek: a szervezet, az ACLU valóban megvédene-e bárkit, aki a törvényt megszegve azt tanítja: az ember végső soron alacsonyabb rendű állatfajoktól származik. Ekkor, 1925 május 4-én már Rappleyea zsebében lapult Hays válaszlevele: igen, az ACLU mindenkit védelmébe vesz, aki az amerikai szabadságjogokat vallja, mégis törvény elé citálják, sőt ezer dollárt fizet a védőügyvédnek vagy ügyvédeknek.

John Thomas Scopes
(1900 augusztus 3. – 1970 október 21.)

A nyugtalan bányafelügyelő tehát John Scopeshoz fordult, hogy közölje a tényt:

– Johnny, tudod-e, hogy le fognak tartóztatni?

– Engem? Miért? – kérdezte szelíden a szőke tanító. A diákjai kedvelték, igazgatója pedig épp előző nap nyugtatta meg, hogy Hunter biológiai műve miatt ne aggódjék.

– Azért – közölte vele Rappleyea –, mert mégiscsak megszeged az Evolúcióellenes Törvényt.

Scopes némán kortyolt egyet a limonádéból. Barátja ekkor rukkolt elő a nagy hírrel:

– Itt van nálam az ACLU levele. Maga Arthur G. Hays írta: az Unió védelmet nyújt neked.

– Rendben van hát – bólintott a fiatal tanító. – Vállalok egy próbapert. – (A test case vagy próbaper precedens értékű az angolszász jogfelfogás szerint, ha valaki szándékosan szegi meg a megalapozatlan törvényeket, az Alkotmányra hivatkozva.)

Rappleyea már futott is a daytoni seriffhez, esküvel kérve letartóztatási parancsot barátja ellen. Egy seriff-helyettes hamarosan beállított Robinson vegyesboltjába, és őrizetbe vette John Thomas Scopest, amiért megszegte az Evolúcióellenes Törvényt. Négy nappal később összeült a Rhea megyei vádesküdtszék, s a fentiek miatt vád alá helyezte Scopest.

– Különben is, a fiú cigarettázik és szeret táncolni – mondogatták Dayton öregjei.

A zarándok útja

William Jennings Bryan
(1925)

A daytoni per végső soron két amerikai híresség párharcára korlátozható: William Jennings Bryan és Clarence Darrow szócsatáira. Az evolúcióellenes törvényjavaslatok mögött a fundamentalista mozgalom vezéralakja állt, W. J. Bryan, a liberális nézeteket Darrov, a híres bűnügyi védő képviselte. Avégett, hogy megértsük a Bibliát szó szerint értelmező fundamentalisták nézeteit, érdemes az angol forradalom korában élt John Bunyani (1628-1688) vallásos regényére hivatkoznunk, a Pilgrim’n Progressre, amelynek teljes címe így hangzik: “A zarándokok útja a jelenvaló világból az eljövendőbe.”

“Álmodtam – írta Bunyan -, s íme láttam egy Embert rongyokba burkoltan, amint ott áll valamely helyen…, Könyvvel a kezében, s a hátán roppant teherrel. Elnéztem, látván, hogy kinyitja a könyvet s olvas belőle, s akkor sírt és reszketett; nem lévén képes türtőztetni magát, kétségbeesetten kiáltá: Mit is tegyek hát?”

Ezt a 17. századi hit- és létbizonytalanságot tükrözte a fundamentalizmus páncéljába öltözött apostolok sokasága is, hátuk mögött az amerikai farmerek százezreivel. Ezért indult az elnökválasztási harcba három ízben is Bryan, demokrata jelöltként, mindháromszor sikertelenül, 1896-ban, 1900-ban és 1908-ban. A híres populista ügyvéd-politikust nem véletlenül támogatták az agrárválság sújtotta nyugati és déli államok farmerei, ezért nevezték egyik hősünket “nagy közrendű”-nek. Bryan támogatásával lett különben az Egyesült Államok elnöke 1912-ben Woodrow Wilson, jómaga pedig minden idők legrosszabb amerikai külügyminisztere, különben pacifista, aki 1915-ben, Amerika küszöbön álló hadba lépése ellen tiltakozva lemondott. Ezután vallási tárgyú előadásaiból és cikkeiből élt, de floridai telekeladásokból gazdagodott meg; W. J. Bryan volt minden idők legtisztességesebb milliomosa.

Bryan, aki a majomper idején 65 éves volt, bár negyven éve nem folytatott ügyvédi praxist, most vállalta a közvádló szerepét. Ő szorgalmazta leginkább az evolúcióellenes törvényeket ugyanakkor, amikor a farmerek száma egyre csökkent, a bevándorlókkal zsúfolt nagyvárosoké pedig meghaladta a “vidéki” Amerikát. Emiatt is szállt ringbe a briliáns védő a 68 esztendős Clarence Darrow, aki ugyancsak szívesen tartott vallási tárgyú előadásokat, csak éppen a “másik oldalról”.

Clarence Darrow
(1857 április 18. – 1938 március 13.)

Darrow mindig tiltakozott az ellen, mintha ateista volna, agnosztikusnak vallotta magát, aki szerint Isten létét tagadni épp oly reménytelen, mint bizonyítani. Tiszta ember volt, akárcsak Bryan, de olvasott, a tudomány iránt érdeklődő nyugtalan elme; papi ellenfelei szerint a legjobb keresztyén, vallásos hit nélkül is. Egyik kálvinista vitatársa, tudós püspök jelentette ki, hogy Isten létezését épp a “tévelygő” Darrow jelleme bizonyítja. Az ACLU három ügyvéddel képviselte Scopes tanító védelmét (aki szabadlábon maradhatott); Daytonba utazott A. G. Hays, a tudós D. F. Malone és maga Darrow.

– Vígjáték lesz a tudomány és a vallás vitájából – jósolta Darrow. Mint kiderült, a majomper tragikomédiába torkollt.

Mindenütt majmok

A felszín alatt tehát évtizedek óta a “vidéki” Amerika értékvesztése, az ezt kompenzálni igyekvő populista mozgalom, amely számaránya miatt már nem gyűrhette maga alá a “nagyvárosi” Amerikát, az eszmék szférájában pedig a bizonytalanná vált emberek fundamentalista mozgalma és vezetőik tudományellenessége. A felszínen viszont Dayton boldog volt; szakállas hitszónokok minden sarkon, hot dog- és limonádéárusok sátrai, s a főutcát átívelő transzparenseken a lángbetűs feliratok: “Édeskéim, jöjjetek Jézushoz“, “Hol töltöd az örökkévalóságot?” – a könyvárusok asztalain mindenütt az Evolúcióellenes Liga brosúrái, köztük a legidőszerűbb röpirat: “A Pokol és a Középiskola“, amely az evolúció rontó hatását bizonygatta; Darwin volt e mű ördöge, a keresztyén erők prófétája pedig W. J. Bryan. S a majomfigurák vigyorogtak mindenütt a boldog kisvárosiakra; Dayton a térképre került, Dayton üzleti élete pezsgett.

Az amerikai, sőt a külföldi sajtó is elküldte legjobb riportereit Daytonba. A “külföldiek” – amint “Tennessee szuverén államában” nevezték őket, jól látták a lakosság beszűkült érdeklődési körét, és bár igazi déli vendégszeretet fogadta őket, kissé fölényesen ítélkeztek a Daytonba özönlő hegyvidéki farmerek felett: “A helyiek kilenctizedét a vallási érzület itatja át; ez a szórakozásuk sivár hétköznapjaik során – írta a New Republic riportere, Frank Kent. – Érzelmeik egyetlen levezetője ez; Dayton számára a vallás helyettesíti a golfot, a bridzset, a zenét, művészetet, irodalmat, a színházat és a táncot, a klubokat. Vegyük el tőlük a vallást; olyan üresség és magány tátong majd a helyén, melynek puszta gondolatára is szánakoznunk kell.”

A vádirat egyébként így szólt: “John Thomas Scopes, 1925. április 24-én, törvénytelenül és szándékosan tanított a Rhea megyei nyilvános iskolában – mely iskolát részben-egészben az állam közpénzén tartanak fenn – bizonyos elméletet, illetve elméleteket, melyek tagadják az ember Isten általi teremtését, melyet a Biblia tanít, s ehelyett azt sugallta, hogy az ember alacsonyabb rendű élőlényektől származik.”

Raulston bíró ezután felemelt a pulpitusról egy kopott Bibliát, s idézte az Ószövetség teremtéstörténeti kezdő verseit, mely szerint Isten előbb az állatokat teremtette meg, hogy aztán “saját képére és hasonlatosságára megalkossa az első emberpárt”.

Vihar a Biblia körül

A “külföldiek” (bár tiltakoztak e megnevezés ellen) alaposan felháborították a bíróság üléstermébe zsúfolódott tömeget. Legfőként az “agnosztikus” Darrow, aki nyomban tiltakozott a helyi lelkész fohásza ellen; pontosabban azzal érvelve, hogy egy vallási kérdés körül forgó tárgyaláson az imának nincs helye, amint az amerikai bírósági eljárásmód sem ismer ilyen szokást. A pulpitus fölött kifeszített jelmondatot is kifogásolta a védő; a nagybetűs felirat ugyanis így szólt: “Olvasd mindennap a Bibliát.”

Persze Bryan, az igaz hit védője aratta a legnagyobb sikert, amikor büszkén saját tudatlanságára – kijelentette: a sziklák koránál mindig jobban érdekelte a Korok Sziklája, amiről nem derült ki pontosan, hogy a hit-e, netán a Szentháromság valamelyik tagja. Roppant derültség köszöntötte akkor is, amikor arról beszélt, hogy Darwin nem is az amerikai majmokat tekintette az ember ősének, hanem az európaiakat.

Darrow csak abban a jogi lehetőségében bízhatott: tanúként idézte meg – William Jennings Bryant, mint a Szentírás avatott szakértőjét. Bryan úgy érezte, nincs miért félnie a vitává fajult tanúkihallgatástól. A bírósági épületből a tárgyalás színhelyét a kertbe helyezték át, egy vérpadhoz hasonló, deszkákból ácsolt emelvényre.

A két öregúr többórás szócsatája az amerikai jogtörténet klasszikus jelenetévé magasodott, eldöntve a majompert és megölve a vita egyik hősét.

Clarence Darrow (balra) és William Jennings Bryan (jobbra)
1925

A két öregúr ingujjra vetkőzve nézett farkasszemet; Darrow kénsárga inget viselt és rózsaszín nadrágtartóját húzogatva védte a “hitetlen” Scopest. Elöljáróban megkérdezte Bryant, ugyebár sokat tanulmányozta-e az Ó- és Újtestamentumot. Ötven éve naponta, közölte a vádlóból lett tanú. Akkor elhiszi-e, hogy amikor a Föld sójának neveztetik a választott nép, az izraeliták netán sóbálvánnyá változtak? Bryan mosolyogva közölte, hogy ez persze képletesen értendő. S amikor azt olvassa, hogy Jónást lenyelte egy cethal, szó szerint értelmezi a történetet? A nagy hal – javította ki Bryan -, valóban lenyelte Jónást. Elhiszi-e, hogy Józsué megállította napot az égen? El – válaszolta a hit védője. Gondolkodott-e már azon, hogy ha a Föld valóban megtorpant volna égi pályáján, akkor bolygónk folyékony tüzes masszává változik? Gondolkozzanak ezen az agnosztikusok – vágott vissza Bryan, de a felharsanó nevetés mintha most gúnyosan csengett volna.

Ezután időrendi kérdések következtek. Bryan azt vallotta, hogy elfogadja a XVI. században élt Usher püspök számításait: Isten 4004-ben, egy októberi napon, délután teremtette a világot. Hát az özönvíz dátuma? – érdeklődött Darrow.

Krisztus előtt 2348-ban pusztította el a Földet – jelentette ki Bryan szemrebbenés nélkül. De ügye akkor fordult igazán rosszra, amikor Darrow faggatására kijelentette: a teremtés hat napján hat időszakot kell értenünk. Ez még elszánt híveit is meghökkentette; ha valaki valóban fundamentalista, akkor betű szerint fogadja el Mózes első könyvének állításait.

A hosszú szócsatának Raulston bíró vetett véget; a daytoni tömeg ekkor már csúfondárosan nevetett a fényképészek és a filmfelvevők kattogása közben.

Tisztelői Darrow köré sereglettek, Bryan pedig keserűen, szánalmasan, egymagában állt a “vérpadon”. Érezte, hogy vesztett.

Raulston bíró másnap meghozta az ítéletet: az isteni teremtés dogmájának megsértése miatt John Scopes bűnös, és száz dollár pénzbírságot kell lerónia. (A Baltimore Sun szerkesztője nyomban kifizette az összeget.) Másnap Bryant szívroham ölte meg bőséges ebédje után, szunyókálás közben. Nagy részvéttel temették.

John Scopes még negyven évig tanított ezután, csak éppen biológiát nem; mindig is unta Darwint, mondta idős korában. Tennessee Legfelsőbb Bírósága pedig semmisnek nyilvánította az ítéletet, azzal érvelve, hogy a bírságot a zsűrinek kellett volna kiszabnia.

A tudomány és a hit csatája volt-e a tragikomikus majomper? Helyesebb talán úgy fogalmaznunk, hogy Daytonban egyik fél sem győzött. A hit ugyanis nem cáfolhatja a tudományt. És a tudomány sem a hitet.

***

Szuhay-Havas Ervin (1929-1998) író, műfordító, történész és művelődéstörténész, a Delta, az MTV tudományos ismeretterjesztő műsorának első szerkesztője. Az IPM magazin és az Alfa Magazin szerkesztője. Évtizedeken keresztül rendszeresen jelentek meg írásai többek között az Élet és Tudomány című tudományos ismeretterjesztő hetilapban, valamint szerzője volt az IPM magazinnak és az Alfa magazinnak. Több mint 300 kultúrtörténeti rádióelőadása hangzott el a Magyar Rádióban.

Édesapja: Havas Zsigmond (1900 -1972) író, újságíró a Tolnai Világlapja munkatársa, majd felelős szerkesztője (1921–39), Spencer Walls és Anthony Astor néven számos ifjúsági és detektívregény szerzője.

Lánya, Szuhay-Havas Marianna (Budapest, 1968. augusztus 13. -) Art’húr díjas költő, 2008 januárja óta az 2015-ben megújult Lenolaj irodalmi és kulturális lap főszerkesztője, az Art’húr Irodalmi Kávéház szerkesztője, négy gyermek édesanyja.

Kötetei:

Fordításai:

Szerkesztései:

Szuhay-Havas Ervin írásai a Lenolaj.hu oldalán

A daytoni majomper

Címkék:

Jyll

Kapcsolódó bejegyzések

Legfrissebb hozzászólások