A mai nap az iskolában a Karácsonyról szólt, a gyerekeknek, és persze nekünk is nagy örömöt szerzett a hóesés.
Egymás megajándékozása kicsit mókás tartózkodással történt.
Én szerettem volna megölelni, akitől kaptam a meglepetést, csak hát… – kezd mentegetődzni a srác.
Csak hát lány volt, ugye? – fejezte be helyette a másik fiú. 🙂
Az osztály helyeselt. Elkezdődött tehát egy új életszakasz, és csak nyolcadikra fordul át barátságos, békés egymás mellett éléssé, titkos kis ölelésekkel, és levelezésekkel, amikről persze mindenki tud. 🙂
***
Maróti Ildikó Esztergomban született, rajztanár, előtte nevelőintézetben dolgozott. Foglalkozott ruhatervezéssel is, a pedagógusi pályára tavaly tavasszal tért vissza. Írásairól így vélekedik:„Tulajdonképpen csak megosztom a világban látott-tapasztalt dolgokat, ebben rejlik némi nevelői szándék.
Alapélményem, hogy a világ nagyon gazdag, és a hozzá fűződő gondolatok, érzések artikulációja során sokat tanulhatunk magunkról. Ezeket a finoman hangolt érzéseket mindenkinek meg kellene tanulni megfogalmazni, ez segít hozzá tudatosodásunkhoz. Számomra az irodalom a legfontosabb érzékenyítő erő, a leglényegesebb. Olyan szellemi termék, ami erőt ad a mindennapok tompító hatásának elviselésére. Ezért sokat olvasok, és rengeteg filmet nézünk barátaimmal. Voltaképpen az lenne az ideális, ha mindenkinek lenne saját naplója.”
Legfrissebb hozzászólások