Alszik a képzeletbeli házam, meg a kertem. Talán nem is pihen, hanem csendben figyel. Ez az a ház, ahová néha kenyérillatot viszek, hogy képzeletbeli lakóit jóllakassam vele.
Mintha elfáradtál volna, nem is tudom… De az is lehet, hogy én fáradtam el. A másik fáradtsága olykor ránk ragad, és már nem tudjuk, ki kezdte. Hét hónap telt el azóta, hogy nem írok. A nem-írásba fáradtam el, de ez már a lábadozás ideje. Az udvaron őszirózsák szenderegnek, egy levél pörög le az öreg diófáról, és hirtelen eszembe jut, amit egy hajnalon mondtál nekem… Érzem a köztünk levő távolságod, amit egyikünk se akart, csak valahogy lett, magától. A távolság akarta, hogy legyen? Nem és nem akarlak elfelejteni, főleg most nem, amikor alig szólsz… szeretném megsimogatni a hátad, igen, és szeretném, ha órákig beszélgetnénk szavak nélkül, és mégis értenénk egymást. Két idegen lennénk, akik váratlanul rájönnek arra, hogy egy korábbi életükben egymáséi voltak. És egyszer ez a mostani élet is korábbi élet lesz.
Ősz van, szólsz. Mintha Babits különös hírmondója lennél, azt mondod, amit tudok, mégis szíven ütsz vele. Eszembe jut, hogy azt a rétet még nem írtam le neked. Nem baj, mondod. Itt az ideje, hogy megidézzem. Rét, akkora hársfákkal, melyeket nem lehet átkarolni egyedül, kell egy másik ember, hogy összekapcsolódjanak kezeink. Azt mondod, akkor nem is rét, hanem liget? Jó legyen liget. Hársfatea beteg torokra. Régi kályhán sülő gesztenye illata. A szemed színe a gesztenyéké. Ne szólj, csak nézd azt a madarat, ahogy a többi közül felrebben… Őt a nyugtalanságra választotta ki a madarak istene? Azt az egyet… és mi mégis “vak kerítések vagyunk?” És hol a kapu ezen a kerítésen, vagy legalább az a rész, ahol hiányzanak a lécek?
Az őszirózsák derékszögben hajolnak, lilák, van köztük mályvaszín… Ma éjszaka november lesz, és mi még mindig kint ülünk. Hajnalonta ködcsipkedésre ébred a vidék, és vadlúdcsapat húz dél felé. Nem szeretem azokat a házakat, ahol nem érezni az emberek illatát…
Leveszem a cipőm, belegyűröm a csíkos zoknim, és ott állok előtted mezítláb… A madár vagyok, aki fölrebbent. És legyőzve a távolságot, visszaszállt hozzád.
***
Legfrissebb hozzászólások