Ha a magad építette szobor
már nem a tiéd,
ne dobáld be sárral.
Szólj a Holdnak, hogy segítsen,
vagy menj el a folyóval,
kérleld a pirkadat vonatát,
hívjon , vigyen magával.
Ha elkezdődik utazásod:
zárd be az ablakaid,
ereszd le a redőnyt és
ne beszélgess a szivárvánnyal.
Egy másik városban
talán még újra építheted
a szobrot ami már nem a tiéd.
Paulovics Tamás alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
Hogyan is kezdődött a versek iránti szeretetem? Hat éves lehettem. Tiszaföldváron a szülői házban mindig laktak nálunk albérlők, fiatal, magyar szakos tanárnő volt Horpácsi Ilonka, nyílt szívvel, friss diplomával. Nekem olvasta fel, amit másnap az óráin tanított: Petőfit, Csokonait, Aranyt…. hát így. Az első versem a Dzsungel könyve Bagirájához íródott, ötödik osztályos voltam. Gimnázium – diákszínpad, ott már jött Ady, Lorca, Neruda, Nagy László, Juhász Ferenc és Babits Mihály, Pilinszky és a diákszínpadunk névadója, Bányai Kornél.
Érettségi után nyomdászinasként kezdtem, Budapest, Egyetemi nyomda. Katonaság, emlékszem a fogdában a társak már meg akartak verni, amikor negyedszerre mondtam nekik József Attila Eszméletét.
A jó vagy rossz sorsom, a másik nagy szerelmem, az úszás miatt Szentesre sodort, és itt találtam olyan közösséget a Könyvtár és a Krúdy Gyula barátok személyében, akik versmondásra, versírásra késztettek.
Az első verseskötetem 2013 májusában jelent meg hála Bene Zoltánnak és Szepesi Attilának.
Legfrissebb hozzászólások