Barna Júlia: a csend

a hangok hiánya
a pénzért nem kapható semmi
amelyben megszületik és cseperedik a gondolat
az újrakezdések fogantatások ágya
köd mögötti csillogása
az áttűnések és átváltozások
a magunkba fordulások
anyaga színtere eleme:
a sejtjeinkig átjár
mint az ikonok barna pillantása
barokk templomok súlyos pompája rejti
vagy egy hóba süllyedt világ
melyet álmodik valaki aztán elfelejti:
temetetlen halottak fölött leng –
ikertestvére a magány –
a félelem az öröm és az áhítat csendje
csak feszültségben különbözik:
sóhajok szakadnak ki belőle
és a csend-hegyek között
elszabadult szavak élébe ütköznek:
a robbanások és koppanások
a csörrenések és csattanások alá temetett
a zaj szennyével befedett
rétegekben bomló csend
ahol megfogalmazódik a kérdésre a felelet
életünk ideiglenes és felszínes
folyton elveszített kincse lett:
legmélyére – ami olyan mint a tenger
lefelé növekvő homálya némasága –
csak a halál örvényei visznek