Hornyik Anna: Szerelmeslevél

halvány alakod
megfáradt sziluetted
őszülő hajad
őzbarna tekinteted
örökké bennem marad

Olykor egy pillanat örökkévalóságnak tűnik, nekem a majd egy évtizedes hiányod mégsem tűnik hosszú időnek. Bármikor találkoznánk, olyan lenne az nekem, mintha tegnap búcsúztunk volna el. Gyerekkorom óta szerettelek, te voltál és maradtál számomra a nagy Ő. Kétszer voltunk együtt, egyszer csak fél évig, másodszor már négy és fél évig és mondhatom, hogy azok voltak életem legszebb időszakai. Nem tudom, miért hagytál el, nem tudom, hol vagy miben tévedtem. Mindig egy kérdőjel maradsz számomra. A múltkor egy festékáruházban összetévesztettem egy embert veled, annyira hasonlított rád, minden mozdulata, lágy hangja te voltál. Elkezdett remegni a térdem, a szívemet a torkomban éreztem, azt hittem, elájulok. Végül rájöttem, hogy nem te voltál. Ez az eset ráébresztett arra, hogy nincs más embernek helye a szívemben, csak neked. Próbálkozások természetesen voltak, de árnyékodban élve nem tudtam teljesen átadni magam az utánad következő kapcsolatoknak.
Hogy mivel varázsoltál el engem, azt a mai napig nem tudom. A szerénységed, csendességed, jámborságod, vagy a külsőd volt az, ami vonzott… De bármi is a válasz, lelkembe sütötted neved és jómagad lenyomatát oly mértékben, hogy máshoz már nem tudok kötődni. Szerencsére, még képes vagyok néha verselni és festeni, újabb perspektívák és lehetőségek előtt állok, az alkotói szabadságom még megmaradt, egyébben nem vagyok egyáltalán szabad.
Ismervén téged, ez alatt a pár év alatt elidegenedhettél attól, amit ketten együtt képviseltünk. Lehet, hogy már egyáltalán nem hasonlítasz önmagadra, teljesen átalakított a modern életmódod. Én pedig még mindig pihegek a sok utánad való futás miatt. Belegörnyedtem a reményteljes várakozásba, ezzel a reménnyel fogok elbúcsúzni e földi léttől.
Annak idején azt állítottad, hogy utánam már senki sem fog téged érdekelni, de ezt az ígéretet gyorsan elfelejtetted, mert jött egyvalaki, akitől gyermeked születhetett volna. Idővel azonban kiábrándultál belőle és utolsó beszélgetésünkkor már egyedül voltál, a macskáiddal. Annak idején azt mondtad, hogy mindent meg fogsz tenni, hogy a közeledben legyek, de utolsó beszélgetésünkkor azt mondtad, hogy végtelenül messze vagyok tőled, és megváltozott körülötted és benned minden. Ahhoz képest ugyanazt az életmódot folytatod, amit velem kezdtél el.
Nem értem, miért kínozol engem is és magad is ezzel a „se vele se nélküle” játékkal? Talán nem vettem észre, hogy még nem állsz készen egy valós kapcsolatra, amely valóban rólunk szól? Számodra még mindig a képlékenység a vonzó?
Nem is tudom, miért vitatkozom önmagammal, amikor rád gondolok: miközben kavarogsz az elmémben, ezernyi kérdés merül fel bennem, és még több lehetséges válasz fogalmazódik meg. Lelkem, ahelyett, hogy megnyugodna, és visszagondolna a szép időkre, sérelmeket hoz a felszínre újra és újra. Talán ez lehetett a gond: az állandó nyughatatlanságom, a folytonos tettrekészség nem tudott alkalmazkodni a megfontoltságodhoz és fordítva. Pedig egy kis akarattal le lehetett volna küzdeni ezt a távolságot. Ha mindketten beláttuk volna a saját hiányosságainkat. Össze lehetett volna csiszolódni, mégsem tettük, sőt, inkább szavak nélkül csatáztunk és vártuk, hogy a másik majd engedni fog. Most meg már hiába kullogok utánad, hiába a bűntudat, amiért talán túl erőszakos voltam. Holott, amikor még testközelben voltunk, szeretted a játékosságomat, a folyamatos pörgésemet, de ahogy elutaztál, ezt a pörgést már tehernek érzékelted.
Már két füzetet is teleírtam a hozzád kapcsolódó érzéseimről és eseményekről. Soha egy sort nem olvastál el belőlük, és ha rajtam múlik, nem is fogsz. És itt nincs még a vége, mert tudom, hogy folyamatosan hozzád fogok fordulni minden egyes örömteli pillanatomkor vagy épp bánatom idején.
Amit viszont nagyon bánok, az az, hogy talán nem vigyáztam rád úgy, ahogy kellett volna. És emiatt nem neked, hanem nekem, saját magamnak kell megbocsátanom.

***

Hornyik Anna alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Hornyik Anna író, költő, alkotóművész 1969. szeptember 26-án született Újvidéken, értelmiségi család harmadik gyermekeként. Édesapja író volt. Novellákat 10 éves kora óta ír, festészettel és szobrászattal 16 éves korától foglalkozik. Verseket 2010 óta publikál. Állandó szerzője volt A Vers című kiadványnak, manapság pedig a Lenolaj.hu kulturális lapnak. Számos novella- és verspályázaton vett részt, így alkotásai több közös kötetben is fellelhetők. Témái változatosak, nem körülhatárolhatóak. Szeret tanulni, kollázsokat készíteni és verseket írni.