A francia romantika kiemelkedő képviselője, a Victor Hugo köré csoportosult költők közül a legjelentősebb.
Életének meghatározó élménye volt a nála hat évvel idősebb George Sandhoz (valódi nevén: Amandine Aurore Lucile Dupin) fűzödő kapcsolata. Szakításukat követően Musset műveinek fő jegye a szomorúság lett, életében is búskomorrá vált, alkoholproblémákkal küzdött. Életében és műveiben a klasszicizmus és a romantika összebékítésére törekedett. 1852-től a Francia Akadémia tagja lett.
Musset műveinek hangvétele sokszor könnyeden ironikus, de elsősorban a szenvedélyes érzelmek és fájdalmak költője. Legszebb lírai költeményeit a George Sand iránti szerelme, majd a szakítás fájdalma ihlette. Prózai főműve A század gyermekének vallomása. Költői főműve az Éjszakák című négyrészes versciklus. Drámái közül kiemelkedik a Lorenzaccio című öt felvonásos tragédia.
ALFRED de MUSSET: A HOLD BALLADÁJA
A hold a barna éjben
a torony sárgaszín
hegyében
ült, mint a pont az i-n.
Óh hold! tán cérnán enged
egy bús kéz föld iránt
és lenget
s szemközt s profilba ránt?
Félszemmel néz az este?
Vagy egy álcás cherub
les le:
és sárga maszkja rút?
Vagy épp egy labda lennél?
s mint egy nincs-lábu pók,
mennél,
s gurulsz csak, rest pufók?
Vagy ócskaság vagy, lom-vas,
vén óraszerkezet?
S hogy kongass,
pokol lesi neszed?
S most is, míg orcád bujdos,
néz mutatódra s vár:
a súlyos
örök kín múl-e már?
Vagy féreg, rág tapadva,
mikor, kormos korong,
apadva
véknyulsz, s félhold borong?
Mi tépte így fel orcád
a múlt éjjel? Talán
egy zord ág
egy szúrós ormu fán?
És jöttél, mint ki sorvad,
s megtámasztád fakón
a szarvad
a rácsos ablakon…
Menj, hold haló világa!
Óh szőke Phébe! Dúlt
és drága
tested tengerbe hullt.
Nem látni már, csak arcod,
s a homlok bús ivén
a karcot, –
mily hervadt vagy s mi vén…
Te voltál rég a berken
a tegzes égi szűz,
ki serken
és karcsú gímet űz?
Óh, hol a zöld platánfa!
S a mogyorós berek!
Diána!
S a víg agársereg?
– Fülelt az éjszin zerge
szédítő szirttetőn:
zörg-e
lépted közelgetőn?
S riadt a falka, rajta!
Réten s völgy s halmon át
hajtva
a futó lakomát…
Majd esti szél száll resten –
S már lábad vízbe lép,
s az estben
egy ifjú megles épp…
Majd lengsz, vak éjbe szállva,
s egy pásztor ajka vár,
s e szájra
lecsapsz, mint halk madár…
Óh hold! év évre telhet,
de emlékünkbe még
szerelmed,
ím, lásd, ifjúltan ég!
Múltadtól szépre válva,
óh légy örökre már
áldva,
járj telve, fogyva bár!
Még néznek rád kolompos
nyájak vén őrei,
míg lompos
ebük orcádra rí…
S szeret a bárkás, míg a
nagy, halk faház halad,
ringva
a tiszta ég alatt…
S szeret a lányka, zsenge
bokáin berken át
lengve
s dudolva víg danát…
S a tenger, láncos medvéd,
lesvén hűs kék szemed
kedvét,
ormótlan ing s remeg…
És szél s hó idején is,
ha az est rám borul,
im én is
itt ülök jámborul,
és nézlek, amint éppen
a torony sárgaszín
hegyében
ülsz, mint a pont az i-n.
Ha a férj izzad részeg
ágyban a kéj előtt,
te nézed
kaján mosollyal őt.
Vagy, ha víg nászi éjnek
nyitva meg a szobát,
vejének
a mama kulcsot ád, –
lábát papucsba tolva
látod a vőlegényt:
kioltja
a pisla gyertyafényt,
míg, hogy a mennybe jusson,
a szégyellős leány-
menyasszony
didereg a nyoszolyán;
de ura meg se kérdi
s döfölni kezdi már
szegényt, ki
jajgat és kiabál.
„Ej – szól a férj -, hogy fekszel?
Én dolgozok, s te nem
igyekszel
segíteni, szivem?”
S megint elkezdi, újra…
– De mily koboldcsapat
zavarja,
hogy vágya lelohad?
„Ah – így nyög paplanán -, ki
les ott, ránk tűzve két
kiváncsi
gonosz tüzű szemét?”
Ő az! a hold! – Az éjben
a torony sárgaszín
hegyében
ül, mint a pont az i-n.
(Tóth Árpád – Babits Mihály fordítása)
Legfrissebb hozzászólások