Elég egy banális hétköznap íze:
átvisz egy parkba, egy partra,
helyesebben: visszarendeződsz
régebbről hozzád varrt színhelyekre.
Egy hang is elég – nyilván így van:
a hídon túli város zagyva zajai,
vagy a vízre ereszkedő lépcsők;
és elősiet a buzgó, a jól ismert,
román arcvonású magyar pincér,
aki volt már, ide-oda járkált
egy nap csaknem jelentéktelen,
de valahol fennakadt óráiban;
kiszolgál most is illedelmesen,
és mindannyiszor, ha arra jársz
a visszaépített esti hangulatban.
Vadkacsák tollászkodnak – tudod,
ott, az iszapos szélen megint –
évekig talán ugyanaz lesz a kép –
elég a keskeny balkon alatt zúgó
folyó fojtó szaga – és visszaköltözik
mind, ami még feltételes volt
akkor – és ami az imént lejárt,
amikor lőni kezdték a vadmadarakat.
Elég bármi most – a lelki cechet
én fizetem ma – a visszajáró marad.
Megjelent: Keszthelyi György: Csendéletmezsgyén című kötetben
Keszthelyi György alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
Keszthelyi György alkotásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán
Legfrissebb hozzászólások