Csík zenekar: Magyarország az én hazám
Vendég: Vivace Kamarazenekar
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
2017. március 11. (szombat) 19:30
„Zenekarunk néhány nappal nemzeti ünnepünk előtt kap lehetőséget, hogy ismét találkozhasson közönségével a Művészetek Palotájában. Ez az alkalom adja magát, hogy március 15-e felemelő, szép tetteit, gondolatait méltón ünnepelhessük népdalainkkal, népi táncmuzsikáinkkal és néhány neves kortárs zeneszerzőnk műveivel. Ebben segítségünkre lesz a Vivace Kamarazenekar, akikkel már dolgoztunk egy közös hanglemezfelvételen és koncerteken egyaránt, de ezek a szép pillanatok csak ritkán adódhattak, együtt ünnepélyesebbé tesszük az estét. Műsorunk címe Magyarország az én hazám, amire mindig büszkék lehetünk.” (Csík János)
A koncerten felcsendül Kelemen Lászlónak, a Hagyományok Háza főigazgatójának, mint egyébként remek népzenésznek és zeneszerzőnek Fohász c. műve, ami a madéfalvi veszedelem kapcsán született népdal alapján íródott. Kalotaszegi hajnali és verbunk dallamok alapján készült Lukács Miklós, kiváló cimbalomművész Suite c. darabja, amely hallható a Lélekképek c. lemezünkön is, és ékesen illik az ünnepi műsor hangulatába. Természetesen nem maradhatnak el a közönségünk által mindig visszavárt dalok sem.
Az 1988-ban Kecskeméten megalakult Csík Zenekar pályafutásának 30. éve felé közeledik. Az évfordulót megelőző időszak alatt is éppoly lelkesedéssel és új ötletekkel, összeállításokkal készül a zenekar, mint az indulás éveiben. Az első időszakban tradicionális magyar népzenét játszott, és főleg a táncházmozgalomban volt aktív a Csík zenekar. Koncertzenekarként az ezredfordulóra futottak be, 2005-ben mérföldkőnek számító Senki nem ért semmit című albummal a zenekar és a magyar világzene történetében egyaránt új fejezet kezdődött. Miközben megőrizték eredendő kötődésüket a hagyományos magyarországi, felvidéki és erdélyi népzenékhez, a populáris dallamokat tökéletesen simították bele a népzene szövetébe, és ezzel egyaránt megérintették a rock- és a népzene rajongóit. Közösségformáló dalaikat őszinte szeretettel, egy emberként énekli közönségük, életművük több generációt szólított meg. Ezt igazolja a szakmai közönség több kiemelkedő díjazása is, hiszen Kossuth-díjjal, Magyar Örökség díjjal és Príma Primissima díjjal ismerték el őket. Lemezeik rendre platina- illetve aranylemezek, mindez bizonyság arra, hogy a magyar zenetörténetben új korszakot nyitva, széles közönséggel megkedveltették a magyar népzenét.
Közreműködők: Vendég: Vivace Kamarazenekar
Barcza Zsolt – cimbalom
Bartók József – nagybőgő
Csík János – hegedű, ének
Kunos Tamás – brácsa, dob, ének
Majorosi Marianna – ének
Makó Péter – fúvós hangszerek
Szabó Attila – hegedű, gitár, ének
*
Kapcsolódó oldal:
Legfrissebb hozzászólások