A karmáról beszélgettünk tegnap este, ma reggel pedig ahogy jöttem be melóba, és gurultam át Újpest-Városkapu metróállomáson, végigborzongtam a cselló hangjától, meg a két hegedűtől, amin a három utcazenész srác játszott valamit, amit nem ismertem fel, viszont azt még én is észrevettem, hogy itt-ott mellé ment, de annyira szeretem a cselló hangját, hogy visszafordultam, és hallgattam egy kicsit, majd odaadtam nekik az aprót, ami volt nálam, és a zenéjüktől fülig érő szájjal tekertem tovább, aztán amikor láttam a felhőket, meg hogy megyek bele a villámlásokba, akkor eszembe jutott, hogy remélem nem annyi idő kellett volna, hogy elkerüljem a zivatart, amennyi időt a városkapunál zenehallgatással töltöttem. Bizony, pont annyi kellett volna, de hát az a vonóshármas megérte a bőrig ázást. Több csellót az utcákra!
Ennek semmi köze a karmához egyébként.
*
Műszerész
(Szerzőnk nem szeretné felfedni kilétét, amit a Lenolaj.hu szerkesztősége tiszteletben tart.)
Legfrissebb hozzászólások