Fellinger Károly: HABAKUK PRÓFÉTA

Ahol a Feketevíz két ága összetalálkozik és szélesebb lesz a folyómeder, a híd közelében, ott gubbasztanak ma is az egykori malom alapjául szolgáló, habokkal feleselő kőmaradványok.
A habok Koncz Mártonnak, a molnárnak a nevét visszhangozzák:
– Hová lettél, Koncz Márton, te göthös öregember? Te tallósi vízimolnár?
Valamikor a Kis-Dunán, a közeli Dudvágon meg a Feketevízen úgy elszaporodtak a malmok, mint a tavaszi kikerics a vizenyős partokon. De Koncz Márton malma olyan volt mind között, mint a kastélyok között a kacsalábon forgó palota. Az egész Mátyusföldről ide hordták a gabonát, itt őröltettek a legszívesebben az emberek. A szerencse az öreg molnár malmára hajtotta a vizet, hisz a legnagyobb aszály alatt is zakatolt, Koncz Márton pedig akkora kalapot hordott a fején, mint a malom kereke.
Egyszer horgászni ment. Várakozik, várakozik, hát nem kifogta a magyarok aranyhalát! Örült is a göthös molnár. Már azon gondolkodott, hogy mi lesz a három kívánsága.
– Nem úgy van az, barátom – szólalt meg az aranyhal. – Tudd meg, hogy a magyarok aranyhala különbözik a többi aranyhaltól. Nem én teljesítem a te kívánságaidat, mielőtt visszadobsz a vízbe, hanem te az enyéimet.
Meghökkent az öreg molnár.
– Aztán mik lennének a kívánságaid? – kérdezte a magyarok aranyhalát.
– Hát, komám, először is tudd meg, hogy kiválasztott ember lettél. Ezután érteni fogod az állatok beszédét, s majd én is útba igazítalak. Első kívánságom: mivel Rákóczi és Bercsényi már kibontották a zászlaikat, és a közelben tanyáznak, állj közibük, és segítsd őket! Második kívánságom: ne áruld el a barátaidat az életed árán sem.
– No és mi lenne a harmadik kívánságod? – nevetett az öreg molnár.
– A harmadik kívánságom az, hogy a magyar aranyhal szabadon lubickolhasson a vízben, tehát azonnal dobj vissza!
Őrlődött a hallottakon az öreg Koncz Márton. Úgy érezte, mintha két malomkő közé került volna.
– Egy életem, egy halálom, én a szabadságot szolgálom! – mondta végül.
Visszadobta a magyarok aranyhalát a Feketevízbe, és beállt gróf Bercsényi Miklós csapatába. Rengeteg ismerőse volt a környéken, így sok dolgot hallott és látott. Meg hát a kóbor kutyák és macskák, nem is beszélve a baglyokról, segítettek neki. Ő meg mindegyik állat beszédét megértette. No, de rafinált volt, annyi szent. Sohasem árulta el, hogy kitől szerezte a híreket és az adatokat, mert azt tartotta, ha elkapnak és megkínoznak a csapatából valakit, az kibeszélheti, kitől származnak. Mindig úgy adta elő a történeteit, mintha megálmodta volna őket, vagy azt mondta, hogy a csillagok állása, a felhők gomolygása jelentette neki a jó vagy a rossz hírt. Hóbortos embernek nézték a kurucok, s elnevezték Habakuk prófétának. Olyan híres lett, hogy Bercsényi még a Rákóczi fejedelemhez írott levelében is megemlékezik róla: „Az én Habakuk molnárom nemhiába mondá, hogy a sasfészek elhányatik.” Észrevette aztán Bercsényi, hogy ennek a prófétának beteljesülnek a jóslatai, ezért barátjává, bizalmasává fogadta. De már későn! Előbb is hallgatnia kellett volna a próféciáira.
Koncz Márton egy napon, több társával együtt, a labancok kezére került. Legtöbb társától hiába kérdezték, kitől értesültek erről meg arról, ők bátor hazafiakként viselték el a vallatás fájdalmait, s Márton nevét sem árulták el. A gyengébbeket viszont hiába törték meg, ők csak Habakuk jóslataira emlékeztek.
Bercsényi mindent megtett, hogy kiváltsa jó barátját. De sem a pénz, sem a hadifogolycsere ajánlat nem segített. Koncz Mártont, vagyis Habakuk prófétát, a legveszélyesebb kuruc kémek egyikét Pozsony városában felnégyelték a németek.
Ám a szíve ma is szabad. Ott dobog a magyarok aranyhalának a szívében. Ő pedig Szent Péterrel együtt siratta, ahogy a labancok felégetik Mátyusföld leghíresebb vízimalmát. A szorgalom azután újjáépítette a malmot. Amíg az működött, az aranyhal titokban ott lubickolt a közelében. Aztán elúszott távoli vidékekre, ahol szerencsétlenebb magyarok élnek, hogy azokon is segítsen.
Aki nem hiszi, ússzon utána!