De vissza a római villához! A görögök is, a rómaiak is használtak villát (amely lehetett két-, három- vagy négyágú). Igaz, nem az étkezésekhez, hanem a tálaláshoz. Villával emelgették ki a pecsenyét a serpenyőből, azzal helyezték a vendégek elé, akik aztán valóban tíz ujjal estek neki a húsnak.

Az első ezredfordulótól, tehát a magyar államalapítás korától bukkannak fel drága ezüst- és aranyvillák az itáliai városokban. Persze a popolo grosso tagjai használják, tehát a zsíros nép, a kisebbségben lévő gazdagok, a popolo minuto, a kisemberek tömege még nem juthat hozzá.

A villának, mint evőeszköznek általános használata a 18. század végétől terjedt el Európában. Parasztemberek azonban csak a vasvillát forgatják még vagy kétszáz esztendeig.

A természeti népek sehol a világon nem ismerik, kivéve a Fidzsi-szigetek barna bőrű lakóit, akik favillával ették – de csak az emberhúst. Ennek rituális oka volt: az emberhús mágikus becsben állt, kézzel nem illethette senki.

Egy kis nyelvészkedés: a villa latin neve furca, innen származik az angol fork és a német tájnyelvi Forke, a magyar villa viszont szláv jövevényszó, sok szláv nyelvben fordul elő, általában vidla vagy a többes számú vidle szóalakban.