Feldereng mosolya, majd hószín karján,
Mit sírva néz a véres vállú napkelet,
A nedves Thétisz gyöngysorai fénylenek,
Hosszú hajától borzong öle táján.

Harmatot hint a friss fövenyen, ha szalad,
Tátogó szomj-sóhajjal a könnyű salak
Beitta már csókját a szökellésnek,

De játszi szeme ezer szálló s álnok
Szikrát vegyít be a víznevetésbe –
A habok hűtlen táncán vészvillámok.

(Szabó Ferenc fordítása)