***

Szabó Lajos vagyok, a Szilfa- Líra- Kávéház alapítója, szerkesztője. Alapvetően nehezen nyílok meg, nehéz magamról beszélni. Honnan jövök? Ha a kérdés fizikai értelemben értendő, akkor a válasz Hajdúszoboszlóról. Bár, gondolom nem ez a lényeg. A 70-es évek, a másik rendszer szülöttje vagyok. Mást kaptunk gyerekként, mint a következő generációk. Nem mondom, hogy jobb volt, de mégis más. A mai napig onnan táplálkozok, és onnan vannak a legerősebb emberi kapcsolataim. Hová tartok? Fogalmam sincs. Írok, mert ehhez van kedvem. Írok, mert szeretek írni. Nekem az írás az út keresésről szól. Izgalmas. Szerintem mindenki próbálja megtalálni a maga helyét ebben a hatalmas káoszban. Én is próbálom. Valahogy mindig vonzottak a művészetek, már gyerekkoromban is. Zene, festészet, művészfilmek. A versekhez való kötődés csak később kezdet kialakulni. Tinédzserként próbáltunk zenélni néhány barátommal, akkor kezdődött az írás. Szövegekre volt szükségünk és rám hárult a feladat, amit egyáltalán nem bántam. Ezek voltak az első lépések. Később elmaradt, aztán újra indult, de nem volt folytonos. Adyt, Radnótit, József Attilát és Jim Morrisont olvastam akkoriban. Angliába költözésem után valahogy megint előkerültek a versek. Írogattam, elküldtem ide-oda. Tóth Gyula költő barátságát is ennek az időszaknak köszönhetem. Szerencsés vagyok, mert barátomnak tudhatom. Általa kezdtem nyitni a kortárs költészet felé. Nagyon szeretem a ,,ma” irodalmát. Csodálom és a rabjává váltam. Megváltoztatott. Manapság a kortárs és a huszadik-századvégi költők írásai foglalkoztatnak. Hogy kikről van szó? Nos vannak néhányan. Röhrig Géza, Simon Márton, Charles Bukowski, Petri György, Faludy György, André Ferenc, a már említett Tóth Gyula és természetesen még sokan mások.