14 éves korában ismerte meg Radnóti Miklóst, akivel 1935. augusztus 11-én kötött házasságot. A Pozsonyi út 1. számú házban béreltek lakást, haláláig itt lakott. A lakás erkélyén köszöntötték születésnapján az első Pozsonyi Pikniken. Nyugdíjba vonulásáig a Színház-és Filmművészeti Főiskola tanára volt: versmondást, francia és orosz nyelvet tanított. (Állítólag kifejezetten szigorú tanár volt.)

Radnóti halála után a nyilvánosságtól visszavonultan gondozta a költő hagyatékát. Sosem ment többé férjhez, özvegységét csaknem hetven évig őrizte. Egyszer úgy nyilatkozott, hogy “a fasizmus elnyelte az életünket”. Rádióban, televízióban nem szerepelt. Radnótiról nem írt, valamint a férje nevét felvett intézmények ünnepségein sem jelent meg, csupán a hagyatékhoz kapcsolódó ügyek intézésével foglalkozott.

2014. február 15-én olyan csendesen, ahogy élt – 101 évesen halt meg. Halála után jelent meg naplója, amely az utóbbi évek egyik legizgalmasabb olvasmánya.

RADNÓTI MIKLÓS: EGYÜGYŰ DAL A FELESÉGRŐL

Az ajtó kaccan egyet, hogy belép,
topogni kezd a sok virágcserép
s hajában egy kis álmos szőke folt
csipogva szól, mint egy riadt veréb.

A vén villanyzsinór is felrikolt,
sodorja lomha testét már felé
s minden kering, jegyezni sem birom.

Most érkezett, egész nap messze járt,
kezében egy nagy mákvirágszirom
s elűzi azzal tőlem a halált.

1940. január 5.

RADNÓTI MIKLÓS: TARKÓMON JOBBKEZEDDEL

Tarkómon jobbkezeddel feküdtem én az éjjel,
a nappal fájhatott még, mert kértelek, ne vedd el;
hallgattam, hogy keringél a vér ütőeredben.

Tizenkettő felé jár s elöntött már az álom,
oly hirtelen szakadt rám, mint régesrégen, álmos,
pihés gyerekkoromban s úgy ringatott szelíden.

Meséled, még nem is volt egészen három óra,
mikor már felriadtam rémülten és felültem,
motyogtam, majd szavaltam, süvöltve, érthetetlen,

a két karom kitártam, mint félelemtől borzas
madár rebbenti szárnyát, ha árnyék leng a kertben.
Hová készültem? merre? milyen halál ijesztett?

Te csittitottál drága s én ülve-alva tűrtem,
s hanyattfeküdtem némán, a rémek útja várt.
S továbbálmodtam akkor. Talán egy más halált.

1941. április 6.