Ott, ahol a Duna egyesül a Fekete-tengerrel, közel 3500 négyzetkilométeren ölelkezik folyam és tenger, eggyé válva.
Ez a Duna-delta. Európa második legnagyobb folyótorkolata, amit egyszer az életben, így vagy úgy, minden közép-európai fölfedez magának. Ki úgy, hogy odautazik, és lehetőségeihez mérten keresztül-kasul bejárja ezt a madárlátta paradicsomot, más meg csak olvas róla, érdeklődik utána, előszeretettel táplálkozik a deltai vizekből kifogott halzsákmányból.
A fotós elsősorban látni tanul meg a Deltában, az élet megnövekedett sokszínűségéhez igazodva; élőhelyeket figyel meg, a természet végtelennek tűnő gondoskodását tapasztalva: a nyugalmat, a mindent elborító időtlenséget, a víz uralmát, a szúnyogok kitartó ragaszkodását, a hihetetlenül gazdag flóra és fauna megmutatkozó egyedeit, védett fajainak példányait, a nádasok mélyén megbúvó lipován településeket, halásztanyákat, az egykori román gulágok, büntetőtáborok nem múló emlékét…
Mindez együtt, összevegyülve, életre szóló élet- és tájélmény, amelyből az első deltai útjáról megtérő csíkszeredai fotós a ma képeit hozza, az egykor rabként odahurcolt költő pedig verseinek képeivel üzen. Amiként néhai Páll Lajos is, aki az Andromakhé-uszályon c. kötetében állított emléket börtönemlékeinek és rabtársainak.

Páll Lajos: A szótár

Szótárt hordoztam egy őszön át
a zakómba varrva az őrök előtt,
ha motoztak, az izzadság elöntött,
mint jótékony köd a Deltát.

Írott kapcákkal a hátamon
toltam rabszekerem föl rámpán,
s ha fölértem, fénylő csoda várt rám,
kinyílt a láp, a vérző szirom.

Most már más szót azóta sem
tudok, bárhogy forog az eszem,
a futó esők vize rég lemosta

szószedetem; mint a táncterem
forog a táj, s emlékezetem
törülközik mind homályosabbra.

***

André Zsuzsa alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

André Zsuzsa alkotásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

André Zsuzsánna bemutatkozik:

1983-ban születtem, Csíkszeredában, ahol ma is élek. A helybeli Nagy István Művészeti Líceumban végeztem, zene szakon. A klasszikus gitárt cseréltem le fényképezőgépre. A zenét nem folytattam, az egyetemen társadalmi kommunikációt, majd intézményi menedzsmentet tanultam. Hivatali munkámnak nincsen köze az alkotáshoz és a képekhez, papírmunkát végzek, amit különben nagyon szeretek, és ritkán mondanak ilyet róla, de engem feltölt.
2007-ben kezdtem képeket készíteni, egy kis „szappantartóval”, majd egy „elég jó” bridge-gép következett 2009-ben. 2014-ben léptem be a tükörreflexes gépek világának kezdő szintjére. Azóta bővült a felszerelésem, van két tükörreflexes gépem, egy-egy objektívvel, egy 18-200 mm-es all around, és egy 105 mm-es fix lencse. Témától függően váltogatom, hogy mikor melyiket használom.
2010-ben elvégeztem egy, a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezte fotótanfolyamot, ahol olyan mesterek oktattak, mint Ádám Gyula, Veres Nándor, Molnár Atttila és Erdély-Bálint Előd.
2008-ban, tíz éve indítottam Hétköznapi csodák címmel egy saját fotóblogot, amit azóta is kitartóan folytatok, és ahová több-kevesebb rendszerességgel feltöltöm a képeimet. (Címe: http://andrezsuzsa.blogspot.ro/)
Hobbifotósnak tartom magam, és nincsenek különösebb, nagyratörő céljaim vele. Egyszerűen csak szeretem. Megszűnik minden körülöttem, ha kézbe veszem a gépet. Számomra a fényképezés a tökéletes flow-élmény, és ha még másnak is tetszenek a képeim, akkor az már dupla öröm. Témákban többnyire a szépet és a harmonikusat keresem. Nagyon ritkán fényképezek groteszket vagy rútat, szomorút is csak néha.

***

CSEKE Gábor: Magamról annyit: 1941. július 29-én születtem Kolozsváron mint magyar állampolgár, és most már minden bizonnyal a XXI. században hunyom le végleg a szemem, román állampolgárként. Újságot szerkesztettem, írok. Jelenleg Csíkszeredában élek (Hargita megye). A két dátum és minőség közötti űrt igyekeztem hasznosan kitölteni. Egyesek szerint sikerült.

Cseke Gábor (1941. július 29-én) író, újságíró, Cseke Vilmos matematikai szakíró fia.

Cseke Gábor középiskolát szülővárosában, a Brassai Sámuel Líceumban végzett, 1957-ben érettségizett, magyar irodalom szakos tanári képesítést a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett 1962-ben. Az egyetem elvégzése után az Ifjúmunkás belső munkatársa, 1968-tól 1979-ig főszerkesztője volt, később az Előre szerkesztőjeként működött. Publicisztikai, kritikai írásokkal hívta fel magára a figyelmet az 1960-as évek első felében.

A Forrás-sorozatban 1967-ben verskötettel jelentkezett (Déli harang), költői érzékenységének újabb, meggyőzőbb bizonyítéka az Elveszett birtokok (1969). Lírai magatartását a tárgyakhoz, a szülőföldhöz, az emberekhez fűződő bensőséges viszony s valami kamaszos hetykeség jellemezte (Távolságok ciklus). Sikerrel próbálkozott az 1950-es években lejáratott “termelési témák” költői megközelítésével (Levelek a brigádból). Karcolatai, elbeszélései (Tornác, 1970) a riporteri ihletést ötvözték a szerző lélekelemző, erkölcsboncolgató hajlamaival.

Ló a pincében címmel lefordította Ovidiu Zotta ifjúsági regényét (1975). A tuskó c. gyermekregénye (1979) versekkel tarkított lírai történet, Érzelmes levelek c. regénye (Kolozsvár 1980) családi vetületben elemezte a nemzeti szenvedélyeket legyűrő szerelmet. 1980-as verskötete, az Ellenállás, az ifjúkori illúziók elvesztésének, a férfiúvá érésnek és a családba menekülésnek komor vallomása. Műfordítói csúcsteljesítménye M. F. Ṣandru válogatott versei (A nagy teremben, 1989).

Kapcsolódó oldalak:

Cseke Gábor alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

• Cseke Gábor versei. MEK
• Cseke Gábor honlapja
• Kafé Főnix irodalmi és fotóművészeti lap