Kormos álompor
hull újra világunkra,
lódít nagyokat a hamis,
s szedi áldozatait.
Félelmünk nyüszítve
sompolyog utánunk.

Vándormadaraink
hármas halmaink felett húznak el.
Egy botladozó szárnyú madárka
nem repül velük.
Hát neveljük fel!
S kinek csak a szürke utca marad,
ünnepekre hóvihar,
őt ki gyógyítja majd?
Akkor sem jobb a sorsa,
ha süt a nap,
s a fák ágai a szél füttyszaván
békésen ringanak…

A futó napok során
kinyújtott tenyerébe mi jut?
S kit bírhat kenyér helyett
hitre a holdkaréj?

A túlszaporodott fölösleget,
csendben a vízbe fojtják.
Kit sajnálsz jobban
a macskakölyköket,
vagy a remény csónakjaiból
a hullám mezejébe fúltakat?
A szabad tengerre szálláskor
a lelkes biztatás hangjai
nem a sós végről szóltak.
S ki veszni hagyta őket
bűnhődik-e majd?

Félek nem lesz itt ítélet.
A soros gonosz sorra nyeri játszmáit.