Szól a nóta,
zeng az ének,
csókot lopnak
fess legények.

Márkus László alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

“Márkus László, 1955. február 13-án született, a Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazin egyik alapító tulajdonosaként ismerhetjük.

Így vall magáról:

Miskolci származék vagyok. Életem kétharmadát szülővárosomban, egyharmadát pedig székesfővárosunkban, Budapesten éltem.
2016 óta, boldogságban élek Pécsett.
Hosszú ideje az építőiparban dolgozom, épületgépészettel foglalkozom, műszaki vezetőként, vagy műszaki igazgatóként. Ez ugyan elég távol esik a művészetektől, de valamilyen formában mindig ezek vonzottak: a míves tudományok. Középiskolás koromban festegettem, verseket írtam, de ezen „műremekeket” szerencsémre és talán a műértők védelmében szétszórta és megsemmisített a sors. Később olvasói levelekkel folytattam, majd külsősként írtam helyi napi- és hetilapokban. Azután a digitális, internetes világ ugrásszerű térnyerése kapcsán megismerkedtem az okostelefonok világával. Egy PDA-val foglalkozó internetes, számítástechnikai portál szerkesztőjeként naponta írtam e témában cikkeket, majd felkérésre egy másik, hasonló, de nagyobb portál felelős szerkesztője lettem. Közel egy évtizedes aktív munka után egy időre felhagytam az online újságírással.

*

FOTÓZÁS

10 éve kezdtem megismerkedni a digitális fotózás világával. Korábban is volt néhány filmes gépem, de abban az időben még nem tudatosan fotóztam. Minden tudást, amit csak lehetett, autodidakta módon sajátítottam el. Kezdetben sokféle fotómasinát kipróbáltam, míg végül letáboroztam a Pentax vázai és objektívjei mellett, melyek a mai napig kiemelt helyet foglalnak el szívemben. ma már azonban inkább egy tükör nélküli rendszerkompaktot használok.
Számomra a manuális objektívkezelés technikája szerethető dolog, hiszen így azt érezhetem, valóban én fotózok és nem csak nyomom a gombot, mint süket a csengőt…
A fényképezés egy speciálisnak nevezhető szeletkéje, az utcai fotózás (street photography) lett a kedvencem, mégpedig három dolog miatt. Az első az, hogy az utcai fotósok rendelkeznek a legnagyobb műteremmel. Elég csak kilépniük lakásuk ajtaján és máris megnyílik számukra a legcsodálatosabb műterem, hisz övék az egész világ. Másik szempont az, hogy az utcai fotózás nem kíván hatalmas, sok darabból álló technikai felszerelést, elég hozzá egy kamera és egyetlen (fix) objektív A harmadik fontos dolog pedig a folytonos mozgás és a vadászat öröme. Utcai fotósként mindig menni kell, időnként megállva egy-egy érdekesebb épületrész vagy más motívum előtt és várni, hogy egy vagy több ember odatévedjen. Az utcai fotózás ugyanis nem az épületek megörökítéséről, hanem ez emberi lét érdekes pillanatainak, a fények és árnyékok játékának felvillantásáról szó. Hobbi fotósként és az általam választott és szeretett utcai fotózás miatt pályázatokra, kiállításokra nem küldök képeket. Fotóimat különféle facebookos street photography csoportokban és online galériákban lehet megtekinteni. Bő két éve még vezettem az általam létrehozott, akkortájt több, mit 11 000 főt számláló utcai fotós csoportot, melynek a világ minden tájáról voltak tagjai. Ennek köszönhetően számos neves külföldi fotósbarátra is szert tehettem. Olyanokra, akikre felnézhetek, akiktől tanulhatok, mert ők gyakorló utcai fotósként szakkönyveket, blogokat írnak és workshopokon, tanfolyamokon oktatják is e szakterület ismereteit. Időhiány miatt azonban lemondtam a csoport vezetésáről, bár továbbra is tagja vagyok. Én azonban immár csak fotósként, de továbbra is rendületlenül rovom az aszfaltot – amikor időm engedi. Példaképeimnek André Kertészt, Vivian Maiert és Henri Cartier-Bressont, kortársaim közül pedig Knut Skjærvent, Gabi Ben Avrahamot és Tatsuo Suzukit tekintem…
Egy tavalyi, angol nyelvű interjú egy utcafotós magazinban: http://www.newstreetagenda.com/2017/…/23/edge-markus-laszlo/

2018-ban jelent meg e-bookként, UTCAFOTÓK – Street photography című fotóalbumom.
A könyv a MEK-ben megtekinthető vagy ingyen letölthető: https://goo.gl/cG6hC

*

IRODALOM

Öt éve újra a költészet ingoványos talajára merészkedtem. Haikuk és tankák írásával kértem bebocsátást az irodalmi berkekbe, majd nagyobb formátumú szabadverseket, publicisztikákat is közreadtam. Mostanában apevákat is írok.
Nem tartom magam megfellebbezhetetlen tudású szakmabelinek, műszaki végzettségem ellenére azonban mindig is vonzódtam a kultúra- és a művészet különféle ágaihoz. Verseim online webes irodalmi folyóiratoknan látnak napvilágot.
Társtulajdonosként Hajnal Évával közösen alapítottuk és -szerkesztjük a Litera-Túra Művészeti Folyóiratot, valamint a szerkesztőség remek tagjaival együtt a Litera-Túra Irodalmi, Művészeti Magazint. Alapító-tulajdonostársammal létrehoztunk továbbá egy művészeti műhelyt valamint egy könyvkiadót is.
Verseim több antológiában is olvashatók.
2016-ban Art’húr irodalmi díjat kaptam.
2017-ben megjelent első önálló verseskötetem is, Fehérhegyi Parnasszus címmel, 2018-ban pedig a Lélekfestegetés, című második kötet.
Szerzői oldalam elérhető a Hetedhéthatárban:
http://hetedhethatar.hu/hethatar/?author=243

*

/ Szerk.: Hajnal Éva /

Fotó: Hajnal Éva – Márkus László portréja

Forrás: https://www.facebook.com/literaturairodalmiesmuveszetimagazin/posts/2061935683898059

Csokrot ölel férfimarok,
frissen szedve, künn a parton.

Kedveséhez siet vele,
szeretettel szíve telve.

Szép csokráért csókot remél,
elvárása nem is kevés.

Kap is érte számolatlan,
pirul belé a vakablak.

2020. 03. 08.

Márkus László alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

“Márkus László, 1955. február 13-án született, a Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazin egyik alapító tulajdonosaként ismerhetjük.

Így vall magáról:

Miskolci származék vagyok. Életem kétharmadát szülővárosomban, egyharmadát pedig székesfővárosunkban, Budapesten éltem.
2016 óta, boldogságban élek Pécsett.
Hosszú ideje az építőiparban dolgozom, épületgépészettel foglalkozom, műszaki vezetőként, vagy műszaki igazgatóként. Ez ugyan elég távol esik a művészetektől, de valamilyen formában mindig ezek vonzottak: a míves tudományok. Középiskolás koromban festegettem, verseket írtam, de ezen „műremekeket” szerencsémre és talán a műértők védelmében szétszórta és megsemmisített a sors. Később olvasói levelekkel folytattam, majd külsősként írtam helyi napi- és hetilapokban. Azután a digitális, internetes világ ugrásszerű térnyerése kapcsán megismerkedtem az okostelefonok világával. Egy PDA-val foglalkozó internetes, számítástechnikai portál szerkesztőjeként naponta írtam e témában cikkeket, majd felkérésre egy másik, hasonló, de nagyobb portál felelős szerkesztője lettem. Közel egy évtizedes aktív munka után egy időre felhagytam az online újságírással.

*

FOTÓZÁS

10 éve kezdtem megismerkedni a digitális fotózás világával. Korábban is volt néhány filmes gépem, de abban az időben még nem tudatosan fotóztam. Minden tudást, amit csak lehetett, autodidakta módon sajátítottam el. Kezdetben sokféle fotómasinát kipróbáltam, míg végül letáboroztam a Pentax vázai és objektívjei mellett, melyek a mai napig kiemelt helyet foglalnak el szívemben. ma már azonban inkább egy tükör nélküli rendszerkompaktot használok.
Számomra a manuális objektívkezelés technikája szerethető dolog, hiszen így azt érezhetem, valóban én fotózok és nem csak nyomom a gombot, mint süket a csengőt…
A fényképezés egy speciálisnak nevezhető szeletkéje, az utcai fotózás (street photography) lett a kedvencem, mégpedig három dolog miatt. Az első az, hogy az utcai fotósok rendelkeznek a legnagyobb műteremmel. Elég csak kilépniük lakásuk ajtaján és máris megnyílik számukra a legcsodálatosabb műterem, hisz övék az egész világ. Másik szempont az, hogy az utcai fotózás nem kíván hatalmas, sok darabból álló technikai felszerelést, elég hozzá egy kamera és egyetlen (fix) objektív A harmadik fontos dolog pedig a folytonos mozgás és a vadászat öröme. Utcai fotósként mindig menni kell, időnként megállva egy-egy érdekesebb épületrész vagy más motívum előtt és várni, hogy egy vagy több ember odatévedjen. Az utcai fotózás ugyanis nem az épületek megörökítéséről, hanem ez emberi lét érdekes pillanatainak, a fények és árnyékok játékának felvillantásáról szó. Hobbi fotósként és az általam választott és szeretett utcai fotózás miatt pályázatokra, kiállításokra nem küldök képeket. Fotóimat különféle facebookos street photography csoportokban és online galériákban lehet megtekinteni. Bő két éve még vezettem az általam létrehozott, akkortájt több, mit 11 000 főt számláló utcai fotós csoportot, melynek a világ minden tájáról voltak tagjai. Ennek köszönhetően számos neves külföldi fotósbarátra is szert tehettem. Olyanokra, akikre felnézhetek, akiktől tanulhatok, mert ők gyakorló utcai fotósként szakkönyveket, blogokat írnak és workshopokon, tanfolyamokon oktatják is e szakterület ismereteit. Időhiány miatt azonban lemondtam a csoport vezetésáről, bár továbbra is tagja vagyok. Én azonban immár csak fotósként, de továbbra is rendületlenül rovom az aszfaltot – amikor időm engedi. Példaképeimnek André Kertészt, Vivian Maiert és Henri Cartier-Bressont, kortársaim közül pedig Knut Skjærvent, Gabi Ben Avrahamot és Tatsuo Suzukit tekintem…
Egy tavalyi, angol nyelvű interjú egy utcafotós magazinban: http://www.newstreetagenda.com/2017/…/23/edge-markus-laszlo/

2018-ban jelent meg e-bookként, UTCAFOTÓK – Street photography című fotóalbumom.
A könyv a MEK-ben megtekinthető vagy ingyen letölthető: https://goo.gl/cG6hC

*

IRODALOM

Öt éve újra a költészet ingoványos talajára merészkedtem. Haikuk és tankák írásával kértem bebocsátást az irodalmi berkekbe, majd nagyobb formátumú szabadverseket, publicisztikákat is közreadtam. Mostanában apevákat is írok.
Nem tartom magam megfellebbezhetetlen tudású szakmabelinek, műszaki végzettségem ellenére azonban mindig is vonzódtam a kultúra- és a művészet különféle ágaihoz. Verseim online webes irodalmi folyóiratoknan látnak napvilágot.
Társtulajdonosként Hajnal Évával közösen alapítottuk és -szerkesztjük a Litera-Túra Művészeti Folyóiratot, valamint a szerkesztőség remek tagjaival együtt a Litera-Túra Irodalmi, Művészeti Magazint. Alapító-tulajdonostársammal létrehoztunk továbbá egy művészeti műhelyt valamint egy könyvkiadót is.
Verseim több antológiában is olvashatók.
2016-ban Art’húr irodalmi díjat kaptam.
2017-ben megjelent első önálló verseskötetem is, Fehérhegyi Parnasszus címmel, 2018-ban pedig a Lélekfestegetés, című második kötet.
Szerzői oldalam elérhető a Hetedhéthatárban:
http://hetedhethatar.hu/hethatar/?author=243

*

/ Szerk.: Hajnal Éva /

Fotó: Hajnal Éva – Márkus László portréja

Forrás: https://www.facebook.com/literaturairodalmiesmuveszetimagazin/posts/2061935683898059

Hóvirág és medvehagyma,
mind a tavasz ajándéka,
kopár szikla oltalmában
kibomlik a gyopár fátyla.

Minden teli kegyelemmel
vágyaktól virul az ember,
lányorcákra mosoly igéz,
délceg legényeket kísért.

Messzi földről hazatérve
újra megtelnek a fészkek,
világlátott madársereg,
önfeledten kelepelget.

Erdőszélen szarvas rudli
figyel feszülten egy pulit,
pedig az csak nyulat kerget,
nem hoz rájuk veszedelmet.

Tavasztündér lépte nyomán
élettel telik a határ,
kizöldül mind a barázda,
vidám dalt zeng a pacsirta.

2020. 03. 10.

Márkus László alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

“Márkus László, 1955. február 13-án született, a Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazin egyik alapító tulajdonosaként ismerhetjük.

Így vall magáról:

Miskolci származék vagyok. Életem kétharmadát szülővárosomban, egyharmadát pedig székesfővárosunkban, Budapesten éltem.
2016 óta, boldogságban élek Pécsett.
Hosszú ideje az építőiparban dolgozom, épületgépészettel foglalkozom, műszaki vezetőként, vagy műszaki igazgatóként. Ez ugyan elég távol esik a művészetektől, de valamilyen formában mindig ezek vonzottak: a míves tudományok. Középiskolás koromban festegettem, verseket írtam, de ezen „műremekeket” szerencsémre és talán a műértők védelmében szétszórta és megsemmisített a sors. Később olvasói levelekkel folytattam, majd külsősként írtam helyi napi- és hetilapokban. Azután a digitális, internetes világ ugrásszerű térnyerése kapcsán megismerkedtem az okostelefonok világával. Egy PDA-val foglalkozó internetes, számítástechnikai portál szerkesztőjeként naponta írtam e témában cikkeket, majd felkérésre egy másik, hasonló, de nagyobb portál felelős szerkesztője lettem. Közel egy évtizedes aktív munka után egy időre felhagytam az online újságírással.

*

FOTÓZÁS

10 éve kezdtem megismerkedni a digitális fotózás világával. Korábban is volt néhány filmes gépem, de abban az időben még nem tudatosan fotóztam. Minden tudást, amit csak lehetett, autodidakta módon sajátítottam el. Kezdetben sokféle fotómasinát kipróbáltam, míg végül letáboroztam a Pentax vázai és objektívjei mellett, melyek a mai napig kiemelt helyet foglalnak el szívemben. ma már azonban inkább egy tükör nélküli rendszerkompaktot használok.
Számomra a manuális objektívkezelés technikája szerethető dolog, hiszen így azt érezhetem, valóban én fotózok és nem csak nyomom a gombot, mint süket a csengőt…
A fényképezés egy speciálisnak nevezhető szeletkéje, az utcai fotózás (street photography) lett a kedvencem, mégpedig három dolog miatt. Az első az, hogy az utcai fotósok rendelkeznek a legnagyobb műteremmel. Elég csak kilépniük lakásuk ajtaján és máris megnyílik számukra a legcsodálatosabb műterem, hisz övék az egész világ. Másik szempont az, hogy az utcai fotózás nem kíván hatalmas, sok darabból álló technikai felszerelést, elég hozzá egy kamera és egyetlen (fix) objektív A harmadik fontos dolog pedig a folytonos mozgás és a vadászat öröme. Utcai fotósként mindig menni kell, időnként megállva egy-egy érdekesebb épületrész vagy más motívum előtt és várni, hogy egy vagy több ember odatévedjen. Az utcai fotózás ugyanis nem az épületek megörökítéséről, hanem ez emberi lét érdekes pillanatainak, a fények és árnyékok játékának felvillantásáról szó. Hobbi fotósként és az általam választott és szeretett utcai fotózás miatt pályázatokra, kiállításokra nem küldök képeket. Fotóimat különféle facebookos street photography csoportokban és online galériákban lehet megtekinteni. Bő két éve még vezettem az általam létrehozott, akkortájt több, mit 11 000 főt számláló utcai fotós csoportot, melynek a világ minden tájáról voltak tagjai. Ennek köszönhetően számos neves külföldi fotósbarátra is szert tehettem. Olyanokra, akikre felnézhetek, akiktől tanulhatok, mert ők gyakorló utcai fotósként szakkönyveket, blogokat írnak és workshopokon, tanfolyamokon oktatják is e szakterület ismereteit. Időhiány miatt azonban lemondtam a csoport vezetésáről, bár továbbra is tagja vagyok. Én azonban immár csak fotósként, de továbbra is rendületlenül rovom az aszfaltot – amikor időm engedi. Példaképeimnek André Kertészt, Vivian Maiert és Henri Cartier-Bressont, kortársaim közül pedig Knut Skjærvent, Gabi Ben Avrahamot és Tatsuo Suzukit tekintem…
Egy tavalyi, angol nyelvű interjú egy utcafotós magazinban: http://www.newstreetagenda.com/2017/…/23/edge-markus-laszlo/

2018-ban jelent meg e-bookként, UTCAFOTÓK – Street photography című fotóalbumom.
A könyv a MEK-ben megtekinthető vagy ingyen letölthető: https://goo.gl/cG6hC

*

IRODALOM

Öt éve újra a költészet ingoványos talajára merészkedtem. Haikuk és tankák írásával kértem bebocsátást az irodalmi berkekbe, majd nagyobb formátumú szabadverseket, publicisztikákat is közreadtam. Mostanában apevákat is írok.
Nem tartom magam megfellebbezhetetlen tudású szakmabelinek, műszaki végzettségem ellenére azonban mindig is vonzódtam a kultúra- és a művészet különféle ágaihoz. Verseim online webes irodalmi folyóiratoknan látnak napvilágot.
Társtulajdonosként Hajnal Évával közösen alapítottuk és -szerkesztjük a Litera-Túra Művészeti Folyóiratot, valamint a szerkesztőség remek tagjaival együtt a Litera-Túra Irodalmi, Művészeti Magazint. Alapító-tulajdonostársammal létrehoztunk továbbá egy művészeti műhelyt valamint egy könyvkiadót is.
Verseim több antológiában is olvashatók.
2016-ban Art’húr irodalmi díjat kaptam.
2017-ben megjelent első önálló verseskötetem is, Fehérhegyi Parnasszus címmel, 2018-ban pedig a Lélekfestegetés, című második kötet.
Szerzői oldalam elérhető a Hetedhéthatárban:
http://hetedhethatar.hu/hethatar/?author=243

*

/ Szerk.: Hajnal Éva /

Fotó: Hajnal Éva – Márkus László portréja

Forrás: https://www.facebook.com/literaturairodalmiesmuveszetimagazin/posts/2061935683898059

versmunkás monológ

magam építem magamat magamnak
hogy munkámat befejezem-e valaha
nem tudom
könnyedebb és súlyosabb témákból építkezem
habarcsom betűk keverékéből áll
álombéli hajlékom homlokzatán
versekből képzek bordűrt
falazókanalam lúdtoll is lehetne
de nincs nekem
csak
pucér libákkal találkozom
hűtőpulti ravatalukon
múzsám rest kissé
rezignáltan dolgozik kezem alá
így
sosem lesz belőlem modern Sztahanov
mai költőként lélektelen laptopomon
toldozgatom rozoga egomat
önnön zsenialitásom pusztító tüzénél
ápolgatom elgémberedett lelkemet

*

másik élet kéne

úgy gondoltam másik élet kéne
mert ez már viseltes
megfakult a színe feslik a fonákja
kifordítani sem érdemes
hisz minden maradna a régi
anyaga szabása varrása pecsétei
és benne én is
eldöntöttem hát
új életet kérek a sorstól
modern fazonút színesebb kelméből
olyat
melyben nem kötne gúzsba
szokásjog törvény és tradíció
szelíd békével karolna át
szelídebbé nemesítené zsémbes lelkemet
aztán elvetettem
mit érne
ha minden megváltozna köröttem
velük együtt én is
jobbá gazdagabbá vidámabbá tehetne tán
de elvesznének múltam kincsei
velük együtt eltűnne egy ember
ki köztünk jár alkot remél
vágyálmokat kergetve él

*
szavak anarchiája

egyszerű versnek indult
kezem a klaviatúrán
mesélni szeretnék
de megszöknek mind a szavak
amik pedig maradnak
oly idegennek tűnnek
oly hűvösek
oly rakoncátlanok
akár maréknyi hangya
ahány annyifelé futkos
beleégnek az agyamba

konok szavak
makacs szavak
lázadó szavak
építik önálló világukat
mint a sivatagi homokszemek
soha nincs maradásuk
folyton vándorolnak
ismeretlen világok felé
néha agyam zegzugaiban motoznak
vagy lelkem mélyén lapulnak
hol születnek vajon
és merre tartanak

annyi mindent szeretnék elmondani
de nem sikerül
valami ismeretlen tudat lélegzik bennem
hasztalan kutatom
ki voltam
ki vagyok
mivé változom
tétován szemlélem e sorokat
ismerősként köszönnek vissza
a hadrendbe állt karakterek
mint szóseregek vívnak szócsatákat
hirdetnek új világot
mégis idegen identitást sugároznak
jelzéseiket
hangulataikat
utalásaikat
fel nem foghatom
ám zsigereimben szétáradnak
felszínre törnek
kiömlenek szobámba
új életre kelve
kikiabálnak a világba
neked
nekem
mindenkinek
önálló utat járva
elsöpörnek merev határokat és szabályokat
s új formába öntik megfáradt lényemet

*

nap mint nap vívod
harcaid sebed ezer
mégis talpra állsz
*
micsoda lárma
harsány hajnal repeszti
az éj bársonyát
*
mily parány tócsa
mégis temérdek csillag
búvik meg benne

*

“Márkus László, 1955. február 13-án született, ma 66 éves…

A Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazin egyik alapító tulajdonosaként ismerhetjük, e jeles napon, olvassuk önvallomását:

miskolci származék vagyok. Életem kétharmadát szülővárosomban, egyharmadát pedig székesfővárosunkban, Budapesten éltem.
2016 óta, boldogságban élek Pécsett.
Hosszú ideje az építőiparban dolgozom, épületgépészettel foglalkozom, műszaki vezetőként, vagy műszaki igazgatóként. Ez ugyan elég távol esik a művészetektől, de valamilyen formában mindig ezek vonzottak: a míves tudományok. Középiskolás koromban festegettem, verseket írtam, de ezen „műremekeket” szerencsémre és talán a műértők védelmében szétszórta és megsemmisített a sors. Később olvasói levelekkel folytattam, majd külsősként írtam helyi napi- és hetilapokban. Azután a digitális, internetes világ ugrásszerű térnyerése kapcsán megismerkedtem az okostelefonok világával. Egy PDA-val foglalkozó internetes, számítástechnikai portál szerkesztőjeként naponta írtam e témában cikkeket, majd felkérésre egy másik, hasonló, de nagyobb portál felelős szerkesztője lettem. Közel egy évtizedes aktív munka után egy időre felhagytam az online újságírással.

*

FOTÓZÁS

10 éve kezdtem megismerkedni a digitális fotózás világával. Korábban is volt néhány filmes gépem, de abban az időben még nem tudatosan fotóztam. Minden tudást, amit csak lehetett, autodidakta módon sajátítottam el. Kezdetben sokféle fotómasinát kipróbáltam, míg végül letáboroztam a Pentax vázai és objektívjei mellett, melyek a mai napig kiemelt helyet foglalnak el szívemben. ma már azonban inkább egy tükör nélküli rendszerkompaktot használok.
Számomra a manuális objektívkezelés technikája szerethető dolog, hiszen így azt érezhetem, valóban én fotózok és nem csak nyomom a gombot, mint süket a csengőt…
A fényképezés egy speciálisnak nevezhető szeletkéje, az utcai fotózás (street photography) lett a kedvencem, mégpedig három dolog miatt. Az első az, hogy az utcai fotósok rendelkeznek a legnagyobb műteremmel. Elég csak kilépniük lakásuk ajtaján és máris megnyílik számukra a legcsodálatosabb műterem, hisz övék az egész világ. Másik szempont az, hogy az utcai fotózás nem kíván hatalmas, sok darabból álló technikai felszerelést, elég hozzá egy kamera és egyetlen (fix) objektív A harmadik fontos dolog pedig a folytonos mozgás és a vadászat öröme. Utcai fotósként mindig menni kell, időnként megállva egy-egy érdekesebb épületrész vagy más motívum előtt és várni, hogy egy vagy több ember odatévedjen. Az utcai fotózás ugyanis nem az épületek megörökítéséről, hanem ez emberi lét érdekes pillanatainak, a fények és árnyékok játékának felvillantásáról szó. Hobbi fotósként és az általam választott és szeretett utcai fotózás miatt pályázatokra, kiállításokra nem küldök képeket. Fotóimat különféle facebookos street photography csoportokban és online galériákban lehet megtekinteni. Bő két éve még vezettem az általam létrehozott, akkortájt több, mit 11 000 főt számláló utcai fotós csoportot, melynek a világ minden tájáról voltak tagjai. Ennek köszönhetően számos neves külföldi fotósbarátra is szert tehettem. Olyanokra, akikre felnézhetek, akiktől tanulhatok, mert ők gyakorló utcai fotósként szakkönyveket, blogokat írnak és workshopokon, tanfolyamokon oktatják is e szakterület ismereteit. Időhiány miatt azonban lemondtam a csoport vezetésáről, bár továbbra is tagja vagyok. Én azonban immár csak fotósként, de továbbra is rendületlenül rovom az aszfaltot – amikor időm engedi. Példaképeimnek André Kertészt, Vivian Maiert és Henri Cartier-Bressont, kortársaim közül pedig Knut Skjærvent, Gabi Ben Avrahamot és Tatsuo Suzukit tekintem…
Egy tavalyi, angol nyelvű interjú egy utcafotós magazinban: http://www.newstreetagenda.com/2017/…/23/edge-markus-laszlo/

2018-ban jelent meg e-bookként, UTCAFOTÓK – Street photography című fotóalbumom.
A könyv a MEK-ben megtekinthető vagy ingyen letölthető: https://goo.gl/cG6hC

*

IRODALOM

Öt éve újra a költészet ingoványos talajára merészkedtem. Haikuk és tankák írásával kértem bebocsátást az irodalmi berkekbe, majd nagyobb formátumú szabadverseket, publicisztikákat is közreadtam. Mostanában apevákat is írok.
Nem tartom magam megfellebbezhetetlen tudású szakmabelinek, műszaki végzettségem ellenére azonban mindig is vonzódtam a kultúra- és a művészet különféle ágaihoz. Verseim online webes irodalmi folyóiratoknan látnak napvilágot.
Társtulajdonosként Hajnal Évával közösen alapítottuk és -szerkesztjük a Litera-Túra Művészeti Folyóiratot, valamint a szerkesztőség remek tagjaival együtt a Litera-Túra Irodalmi, Művészeti Magazint. Alapító-tulajdonostársammal létrehoztunk továbbá egy művészeti műhelyt valamint egy könyvkiadót is.
Verseim több antológiában is olvashatók.
2016-ban Art’húr irodalmi díjat kaptam.
2017-ben megjelent első önálló verseskötetem is, Fehérhegyi Parnasszus címmel, 2018-ban pedig a Lélekfestegetés, című második kötet.
Szerzői oldalam elérhető a Hetedhéthatárban:
http://hetedhethatar.hu/hethatar/?author=243

*

További sikeres alkotómunkát és nagyon áldott, boldog születésnapot!
Isten éltessen, kedves Márkus László!”

*

/ Szerk.: Hajnal Éva /

Fotó: Hajnal Éva – Márkus László portréja

Forrás: https://www.facebook.com/literaturairodalmiesmuveszetimagazin/posts/2061935683898059

Márkus László alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Márkus László alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

“Márkus László, 1955. február 13-án született, a Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazin egyik alapító tulajdonosaként ismerhetjük.

Így vall magáról:

Miskolci származék vagyok. Életem kétharmadát szülővárosomban, egyharmadát pedig székesfővárosunkban, Budapesten éltem.
2016 óta, boldogságban élek Pécsett.
Hosszú ideje az építőiparban dolgozom, épületgépészettel foglalkozom, műszaki vezetőként, vagy műszaki igazgatóként. Ez ugyan elég távol esik a művészetektől, de valamilyen formában mindig ezek vonzottak: a míves tudományok. Középiskolás koromban festegettem, verseket írtam, de ezen „műremekeket” szerencsémre és talán a műértők védelmében szétszórta és megsemmisített a sors. Később olvasói levelekkel folytattam, majd külsősként írtam helyi napi- és hetilapokban. Azután a digitális, internetes világ ugrásszerű térnyerése kapcsán megismerkedtem az okostelefonok világával. Egy PDA-val foglalkozó internetes, számítástechnikai portál szerkesztőjeként naponta írtam e témában cikkeket, majd felkérésre egy másik, hasonló, de nagyobb portál felelős szerkesztője lettem. Közel egy évtizedes aktív munka után egy időre felhagytam az online újságírással.

*

FOTÓZÁS

10 éve kezdtem megismerkedni a digitális fotózás világával. Korábban is volt néhány filmes gépem, de abban az időben még nem tudatosan fotóztam. Minden tudást, amit csak lehetett, autodidakta módon sajátítottam el. Kezdetben sokféle fotómasinát kipróbáltam, míg végül letáboroztam a Pentax vázai és objektívjei mellett, melyek a mai napig kiemelt helyet foglalnak el szívemben. ma már azonban inkább egy tükör nélküli rendszerkompaktot használok.
Számomra a manuális objektívkezelés technikája szerethető dolog, hiszen így azt érezhetem, valóban én fotózok és nem csak nyomom a gombot, mint süket a csengőt…
A fényképezés egy speciálisnak nevezhető szeletkéje, az utcai fotózás (street photography) lett a kedvencem, mégpedig három dolog miatt. Az első az, hogy az utcai fotósok rendelkeznek a legnagyobb műteremmel. Elég csak kilépniük lakásuk ajtaján és máris megnyílik számukra a legcsodálatosabb műterem, hisz övék az egész világ. Másik szempont az, hogy az utcai fotózás nem kíván hatalmas, sok darabból álló technikai felszerelést, elég hozzá egy kamera és egyetlen (fix) objektív A harmadik fontos dolog pedig a folytonos mozgás és a vadászat öröme. Utcai fotósként mindig menni kell, időnként megállva egy-egy érdekesebb épületrész vagy más motívum előtt és várni, hogy egy vagy több ember odatévedjen. Az utcai fotózás ugyanis nem az épületek megörökítéséről, hanem ez emberi lét érdekes pillanatainak, a fények és árnyékok játékának felvillantásáról szó. Hobbi fotósként és az általam választott és szeretett utcai fotózás miatt pályázatokra, kiállításokra nem küldök képeket. Fotóimat különféle facebookos street photography csoportokban és online galériákban lehet megtekinteni. Bő két éve még vezettem az általam létrehozott, akkortájt több, mit 11 000 főt számláló utcai fotós csoportot, melynek a világ minden tájáról voltak tagjai. Ennek köszönhetően számos neves külföldi fotósbarátra is szert tehettem. Olyanokra, akikre felnézhetek, akiktől tanulhatok, mert ők gyakorló utcai fotósként szakkönyveket, blogokat írnak és workshopokon, tanfolyamokon oktatják is e szakterület ismereteit. Időhiány miatt azonban lemondtam a csoport vezetésáről, bár továbbra is tagja vagyok. Én azonban immár csak fotósként, de továbbra is rendületlenül rovom az aszfaltot – amikor időm engedi. Példaképeimnek André Kertészt, Vivian Maiert és Henri Cartier-Bressont, kortársaim közül pedig Knut Skjærvent, Gabi Ben Avrahamot és Tatsuo Suzukit tekintem…
Egy tavalyi, angol nyelvű interjú egy utcafotós magazinban: http://www.newstreetagenda.com/2017/…/23/edge-markus-laszlo/

2018-ban jelent meg e-bookként, UTCAFOTÓK – Street photography című fotóalbumom.
A könyv a MEK-ben megtekinthető vagy ingyen letölthető: https://goo.gl/cG6hC

*

IRODALOM

Öt éve újra a költészet ingoványos talajára merészkedtem. Haikuk és tankák írásával kértem bebocsátást az irodalmi berkekbe, majd nagyobb formátumú szabadverseket, publicisztikákat is közreadtam. Mostanában apevákat is írok.
Nem tartom magam megfellebbezhetetlen tudású szakmabelinek, műszaki végzettségem ellenére azonban mindig is vonzódtam a kultúra- és a művészet különféle ágaihoz. Verseim online webes irodalmi folyóiratoknan látnak napvilágot.
Társtulajdonosként Hajnal Évával közösen alapítottuk és -szerkesztjük a Litera-Túra Művészeti Folyóiratot, valamint a szerkesztőség remek tagjaival együtt a Litera-Túra Irodalmi, Művészeti Magazint. Alapító-tulajdonostársammal létrehoztunk továbbá egy művészeti műhelyt valamint egy könyvkiadót is.
Verseim több antológiában is olvashatók.
2016-ban Art’húr irodalmi díjat kaptam.
2017-ben megjelent első önálló verseskötetem is, Fehérhegyi Parnasszus címmel, 2018-ban pedig a Lélekfestegetés, című második kötet.
Szerzői oldalam elérhető a Hetedhéthatárban:
http://hetedhethatar.hu/hethatar/?author=243

*

/ Szerk.: Hajnal Éva /

Fotó: Hajnal Éva – Márkus László portréja

Forrás: https://www.facebook.com/literaturairodalmiesmuveszetimagazin/posts/2061935683898059

Sokoldalú, rendkívüli tehetségű művész volt, jellegzetes humorát bohózatokban, vígjátékokban mutatta meg, de mély jellemláttató képessége a drámai szerepekben is utánozhatatlanul érvényesült. Emlékezetes figurákat teremtett Molnár Ferenc, William Shakespeare és Molière darabjaiban. Számtalan film- és televíziós szerep, rádiófelvétel őrzi munkáját. Filmen először az Ütközet békében című alkotásban tűnt fel, majd olyan klasszikusokkal folytatta, mint a Két félidő a pokolban, A tizedes meg a többiek, a Régi idők focija vagy Az ötödik pecsét.

(forrás: wikipédia)

Néhány idézet tőle:

• “Együtt élhetek a lángelmékkel, a világ legnagyobb íróival, az ő gondolataikba fészkelhetem be magam, ők lehetek én, lehetek Moliere, lehetek Prohor Boriszovics, lehetek Claudius, Buckingham, lehetek Crofts. A nyilvánosság előtt hirdethetem a nagy írók gondolatait, és a fantáziájuk szülte csodálatos alakokat megteremthetem fizikailag és gondolatilag egyaránt. Sokat beszélnek manapság a színházi válságról, s közben megfeledkeznek arról, hogy milyen is az igazi színház. Véleményem szerint hinni kell a színház erejében, hatásában, és akkor Moliere-t is lehet modernül játszani. Nem kell ehhez modern ruha, a léleknek kell modernné válnia, vagyis őszintén megmutatkoznia.”
• “Honnan tudom Nérót vagy Albertet A hattyúból? Nekem természetes küzdelem egy szerep kialakítása vagy megérzése. Inkább az utóbbi a jó kifejezés, ráérezni egy szerep-ember gondolatvilágára, érzelmeire. Aztán már megy magától, hiszen ha ráérez az ember a személyiségre, akkor már automatikusan megjelenik a teste, a lelke, a keze, a lába és az agya is. Nem lehet megunni. Ha a színész felfedezi, hogy a szerep-ember is benne lakozik, az olyan csoda boldogság, hogy reszketve várja újra meg újra az esti előadást. Minden jól eltalált szerep létfenntartó-tudathasadás!”
• “Civil helyzetben ki nem állhatom a hangomat: éneklős, modoros. Színpadon valahogy más. Ott megszűnök önmagam lenni, ott az vagyok, aki a szerep szerint vagyok. Tudja, néha milyen hülye érzésem támad? Hogy a színpadon vagyok az igazi, és az életben szerepet játszom. De ez már lila! A lilaságot pedig gyűlölöm.”
• “Előadások előtt azért lesek ki a függönyön, hogy lássam, kinek fogok ma itt bolondozni. Ha látok egy-két kedves arcot, akkor már az este is rendben van.”
• “Szörnyűség, amiben élünk, s a világ, ha akarjuk, ha nem, bejön a lakásunkba a tévé híreivel. Ez borzalmas tanítómester, s ezért úgy érzem, még vadabbul kell játszani, a közönséget még vadabbul kell felrázni, s szórakoztatni, én nekem ez álmom, hogy az emberekkel elfeledtetni ezt a szörnyűséget, amiben élünk. Szeretem betölteni az álmaimat, bár nem mindig sikerül.”

BUDAI ÉVA
rovatvezető

(forrás: Színészlexikon)

***

***

Márkus László alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Márkus László, 1955. február 13-án született, a Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazin egyik alapító tulajdonosaként, illetve a KALAMÁRIS független művészeti magazin főszerkesztőjeként ismerhetjük.

Így vall magáról:

Miskolci származék vagyok. Életem kétharmadát szülővárosomban, egyharmadát pedig székesfővárosunkban, Budapesten éltem.
2016 óta, boldogságban élek Pécsett.
Hosszú ideje az építőiparban dolgozom, épületgépészettel foglalkozom, műszaki vezetőként, vagy műszaki igazgatóként. Ez ugyan elég távol esik a művészetektől, de valamilyen formában mindig ezek vonzottak: a míves tudományok. Középiskolás koromban festegettem, verseket írtam, de ezen „műremekeket” szerencsémre és talán a műértők védelmében szétszórta és megsemmisített a sors. Később olvasói levelekkel folytattam, majd külsősként írtam helyi napi- és hetilapokban. Azután a digitális, internetes világ ugrásszerű térnyerése kapcsán megismerkedtem az okostelefonok világával. Egy PDA-val foglalkozó internetes, számítástechnikai portál szerkesztőjeként naponta írtam e témában cikkeket, majd felkérésre egy másik, hasonló, de nagyobb portál felelős szerkesztője lettem. Közel egy évtizedes aktív munka után egy időre felhagytam az online újságírással.

*

FOTÓZÁS

10 éve kezdtem megismerkedni a digitális fotózás világával. Korábban is volt néhány filmes gépem, de abban az időben még nem tudatosan fotóztam. Minden tudást, amit csak lehetett, autodidakta módon sajátítottam el. Kezdetben sokféle fotómasinát kipróbáltam, míg végül letáboroztam a Pentax vázai és objektívjei mellett, melyek a mai napig kiemelt helyet foglalnak el szívemben. ma már azonban inkább egy tükör nélküli rendszerkompaktot használok.
Számomra a manuális objektívkezelés technikája szerethető dolog, hiszen így azt érezhetem, valóban én fotózok és nem csak nyomom a gombot, mint süket a csengőt…
A fényképezés egy speciálisnak nevezhető szeletkéje, az utcai fotózás (street photography) lett a kedvencem, mégpedig három dolog miatt. Az első az, hogy az utcai fotósok rendelkeznek a legnagyobb műteremmel. Elég csak kilépniük lakásuk ajtaján és máris megnyílik számukra a legcsodálatosabb műterem, hisz övék az egész világ. Másik szempont az, hogy az utcai fotózás nem kíván hatalmas, sok darabból álló technikai felszerelést, elég hozzá egy kamera és egyetlen (fix) objektív A harmadik fontos dolog pedig a folytonos mozgás és a vadászat öröme. Utcai fotósként mindig menni kell, időnként megállva egy-egy érdekesebb épületrész vagy más motívum előtt és várni, hogy egy vagy több ember odatévedjen. Az utcai fotózás ugyanis nem az épületek megörökítéséről, hanem ez emberi lét érdekes pillanatainak, a fények és árnyékok játékának felvillantásáról szó. Hobbi fotósként és az általam választott és szeretett utcai fotózás miatt pályázatokra, kiállításokra nem küldök képeket. Fotóimat különféle facebookos street photography csoportokban és online galériákban lehet megtekinteni. Bő két éve még vezettem az általam létrehozott, akkortájt több, mit 11 000 főt számláló utcai fotós csoportot, melynek a világ minden tájáról voltak tagjai. Ennek köszönhetően számos neves külföldi fotósbarátra is szert tehettem. Olyanokra, akikre felnézhetek, akiktől tanulhatok, mert ők gyakorló utcai fotósként szakkönyveket, blogokat írnak és workshopokon, tanfolyamokon oktatják is e szakterület ismereteit. Időhiány miatt azonban lemondtam a csoport vezetésáről, bár továbbra is tagja vagyok. Én azonban immár csak fotósként, de továbbra is rendületlenül rovom az aszfaltot – amikor időm engedi. Példaképeimnek André Kertészt, Vivian Maiert és Henri Cartier-Bressont, kortársaim közül pedig Knut Skjærvent, Gabi Ben Avrahamot és Tatsuo Suzukit tekintem…
Egy tavalyi, angol nyelvű interjú egy utcafotós magazinban: http://www.newstreetagenda.com/2017/…/23/edge-markus-laszlo/

2018-ban jelent meg e-bookként, UTCAFOTÓK – Street photography című fotóalbumom.
A könyv a MEK-ben megtekinthető vagy ingyen letölthető: https://goo.gl/cG6hC

*

IRODALOM

Öt éve újra a költészet ingoványos talajára merészkedtem. Haikuk és tankák írásával kértem bebocsátást az irodalmi berkekbe, majd nagyobb formátumú szabadverseket, publicisztikákat is közreadtam. Mostanában apevákat is írok.
Nem tartom magam megfellebbezhetetlen tudású szakmabelinek, műszaki végzettségem ellenére azonban mindig is vonzódtam a kultúra- és a művészet különféle ágaihoz. Verseim online webes irodalmi folyóiratoknan látnak napvilágot.
Társtulajdonosként Hajnal Évával közösen alapítottuk és -szerkesztjük a Litera-Túra Művészeti Folyóiratot, valamint a szerkesztőség remek tagjaival együtt a Litera-Túra Irodalmi, Művészeti Magazint. Alapító-tulajdonostársammal létrehoztunk továbbá egy művészeti műhelyt valamint egy könyvkiadót is.
Verseim több antológiában is olvashatók.
2016-ban Art’húr irodalmi díjat kaptam.
2017-ben megjelent első önálló verseskötetem is, Fehérhegyi Parnasszus címmel, 2018-ban pedig a Lélekfestegetés, című második kötet.
Szerzői oldalam elérhető a Hetedhéthatárban:
http://hetedhethatar.hu/hethatar/?author=243

*

/ Szerk.: Hajnal Éva /

Fotó: Hajnal Éva – Márkus László portréja

Forrás: https://www.facebook.com/literaturairodalmiesmuveszetimagazin/posts/2061935683898059

***

Márkus László félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Márkus László alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Márkus László, 1955. február 13-án született, a Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazin egyik alapító tulajdonosaként, illetve a KALAMÁRIS független művészeti magazin főszerkesztőjeként ismerhetjük.

Így vall magáról:

Miskolci származék vagyok. Életem kétharmadát szülővárosomban, egyharmadát pedig székesfővárosunkban, Budapesten éltem.
2016 óta, boldogságban élek Pécsett.
Hosszú ideje az építőiparban dolgozom, épületgépészettel foglalkozom, műszaki vezetőként, vagy műszaki igazgatóként. Ez ugyan elég távol esik a művészetektől, de valamilyen formában mindig ezek vonzottak: a míves tudományok. Középiskolás koromban festegettem, verseket írtam, de ezen „műremekeket” szerencsémre és talán a műértők védelmében szétszórta és megsemmisített a sors. Később olvasói levelekkel folytattam, majd külsősként írtam helyi napi- és hetilapokban. Azután a digitális, internetes világ ugrásszerű térnyerése kapcsán megismerkedtem az okostelefonok világával. Egy PDA-val foglalkozó internetes, számítástechnikai portál szerkesztőjeként naponta írtam e témában cikkeket, majd felkérésre egy másik, hasonló, de nagyobb portál felelős szerkesztője lettem. Közel egy évtizedes aktív munka után egy időre felhagytam az online újságírással.

*

FOTÓZÁS

10 éve kezdtem megismerkedni a digitális fotózás világával. Korábban is volt néhány filmes gépem, de abban az időben még nem tudatosan fotóztam. Minden tudást, amit csak lehetett, autodidakta módon sajátítottam el. Kezdetben sokféle fotómasinát kipróbáltam, míg végül letáboroztam a Pentax vázai és objektívjei mellett, melyek a mai napig kiemelt helyet foglalnak el szívemben. ma már azonban inkább egy tükör nélküli rendszerkompaktot használok.
Számomra a manuális objektívkezelés technikája szerethető dolog, hiszen így azt érezhetem, valóban én fotózok és nem csak nyomom a gombot, mint süket a csengőt…
A fényképezés egy speciálisnak nevezhető szeletkéje, az utcai fotózás (street photography) lett a kedvencem, mégpedig három dolog miatt. Az első az, hogy az utcai fotósok rendelkeznek a legnagyobb műteremmel. Elég csak kilépniük lakásuk ajtaján és máris megnyílik számukra a legcsodálatosabb műterem, hisz övék az egész világ. Másik szempont az, hogy az utcai fotózás nem kíván hatalmas, sok darabból álló technikai felszerelést, elég hozzá egy kamera és egyetlen (fix) objektív A harmadik fontos dolog pedig a folytonos mozgás és a vadászat öröme. Utcai fotósként mindig menni kell, időnként megállva egy-egy érdekesebb épületrész vagy más motívum előtt és várni, hogy egy vagy több ember odatévedjen. Az utcai fotózás ugyanis nem az épületek megörökítéséről, hanem ez emberi lét érdekes pillanatainak, a fények és árnyékok játékának felvillantásáról szó. Hobbi fotósként és az általam választott és szeretett utcai fotózás miatt pályázatokra, kiállításokra nem küldök képeket. Fotóimat különféle facebookos street photography csoportokban és online galériákban lehet megtekinteni. Bő két éve még vezettem az általam létrehozott, akkortájt több, mit 11 000 főt számláló utcai fotós csoportot, melynek a világ minden tájáról voltak tagjai. Ennek köszönhetően számos neves külföldi fotósbarátra is szert tehettem. Olyanokra, akikre felnézhetek, akiktől tanulhatok, mert ők gyakorló utcai fotósként szakkönyveket, blogokat írnak és workshopokon, tanfolyamokon oktatják is e szakterület ismereteit. Időhiány miatt azonban lemondtam a csoport vezetésáről, bár továbbra is tagja vagyok. Én azonban immár csak fotósként, de továbbra is rendületlenül rovom az aszfaltot – amikor időm engedi. Példaképeimnek André Kertészt, Vivian Maiert és Henri Cartier-Bressont, kortársaim közül pedig Knut Skjærvent, Gabi Ben Avrahamot és Tatsuo Suzukit tekintem…
Egy tavalyi, angol nyelvű interjú egy utcafotós magazinban: http://www.newstreetagenda.com/2017/…/23/edge-markus-laszlo/

2018-ban jelent meg e-bookként, UTCAFOTÓK – Street photography című fotóalbumom.
A könyv a MEK-ben megtekinthető vagy ingyen letölthető: https://goo.gl/cG6hC

*

IRODALOM

Öt éve újra a költészet ingoványos talajára merészkedtem. Haikuk és tankák írásával kértem bebocsátást az irodalmi berkekbe, majd nagyobb formátumú szabadverseket, publicisztikákat is közreadtam. Mostanában apevákat is írok.
Nem tartom magam megfellebbezhetetlen tudású szakmabelinek, műszaki végzettségem ellenére azonban mindig is vonzódtam a kultúra- és a művészet különféle ágaihoz. Verseim online webes irodalmi folyóiratoknan látnak napvilágot.
Társtulajdonosként Hajnal Évával közösen alapítottuk és -szerkesztjük a Litera-Túra Művészeti Folyóiratot, valamint a szerkesztőség remek tagjaival együtt a Litera-Túra Irodalmi, Művészeti Magazint. Alapító-tulajdonostársammal létrehoztunk továbbá egy művészeti műhelyt valamint egy könyvkiadót is.
Verseim több antológiában is olvashatók.
2016-ban Art’húr irodalmi díjat kaptam.
2017-ben megjelent első önálló verseskötetem is, Fehérhegyi Parnasszus címmel, 2018-ban pedig a Lélekfestegetés, című második kötet.
Szerzői oldalam elérhető a Hetedhéthatárban:
http://hetedhethatar.hu/hethatar/?author=243

*

/ Szerk.: Hajnal Éva /

Fotó: Hajnal Éva – Márkus László portréja

Forrás: https://www.facebook.com/literaturairodalmiesmuveszetimagazin/posts/2061935683898059