Anyanyelve az elzászi német (alemann nyelvjárás) volt. Az irodalmi német nyelvet (felnémet) az iskolában sajátította el. Szülei házában a francia nyelv is jelen volt. Gyermekkorát Gunsbachban töltötte, ahol édesapja protestáns lelkipásztor volt. Kilencéves korától a parókia orgonáján játszott. A középiskolát Mülhausenben végezte, ahol 1893-ban érettségizett. A strassburgi egyetemen kezdett tanulni teológiát és filozófiát, Párizsban pedig a Szent Szulpicius templom orgonistájánál orgonát. Majd 3 éven keresztül Párizsban és Berlinben folytatta filozófiai és teológiai tanulmányait. Ez utóbbi városban doktorált filozófiából. Később docensként működött az egyetemen és a Szent Miklós templom lelkészeként szolgált.

Politikai és vallási eszméi szembeállították kollégáival: a németbarát lelkészek nem kedvelték benne a liberálist, míg a liberális lelkészek nem kedvelték benne a németet.

30 évesen orvosi tanulmányokat kezdett, elvégezvén fel is avatták orvossá. 38 évesen és három diplomával a tarsolyában elindult Afrikába. Kórházat alapított a francia Egyenlítői-Afrikában, a mai Gabonban. Később visszatért az immár Franciaországhoz csatolt Elzászba, megkapta a francia állampolgárságot, újra a Szent Miklós-templom lelkésze lett és a strassburgi kórházban orvos-asszisztensként kezdett dolgozni. Néhány évig Európában maradt, majd visszatért Afrikába, ahol újjáépítette és berendezte kórházát, alkalmassá téve több ezer afrikai beteg fogadására, akik közül háromszáz leprás volt. Gyakran visszatért Európába, hogy előadásokat tartson és orgonakoncerteket adjon, amelyekkel a pénzügyi hátteret biztosította.

1952-ben Nobel-békedíjat kapott.

Világnézete az élet tiszteletén alapult. Nézete szerint a nyugati civilizáció hanyatlóban van, mivel fokozatosan elhagyja etikai alapját – az élet igenlését. Szilárd meggyőződése volt, hogy az élet tisztelete a legmagasabb rendű alapelv, ezzel bevallottan ugyanazt az irányzatot képviselte, mint Lev Nyikolajevics Tolsztoj és Mahatma Gandhi. Néhányan Assisi Szent Ferenchez hasonlították, ami ellen nem tiltakozott. 1952-től haláláig Albert Einsteinnel és Bertrand Russellel tiltakozott a nukleáris kísérletek és a nukleáris fegyverkezés ellen.

ALBERT SCHWEITZER: A FIATALSÁG MÉRCÉJE…

A fiatalság mércéje nem az életkor,
hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelőerő,
az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon.
Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről.
Az évek múlásával ráncossá lesz az arcod, de ha kialszik benned a lelkesedés,
akkor lelked ráncosodik meg. Gondok, kétségek, az önbizalom hiánya,
reménytelenség: mind hosszú évek,
melyek nemcsak a testet húzzák le a föld porába, hanem a lelket is.
Az ember – akár tizenhat éves, akár hatvanhat – csodára szomjazik,
elámul a csillagok örökkévalóságán, a gondolatok és a dolgok szépségén:
nem fél a kockázattól: gyermeki kíváncsisággal várja:
mi lesz holnap: szabadon örül mindennek.
Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid.
Olyan fiatal, mint önbizalmad, olyan öreg, mint a félelmed.
Fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed.
Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm,
a merészség, a nagyság – az ember, a Föld, a végtelenség hírnökeit.
Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz,
és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet.