A Népligetben, a Mutatványos téren működött Kemény Henrik Bábszínháza, melyet kultúrtörténeti emlékké nyilvánítottak. Ő a család mutatványosbódéjában nőtt fel, a bábos família harmadik generációjához tartozott nála egy évvel fiatalabb öccsével, Mátyással. Amikor a népligeti vurstlit felszámolták, Kemény Henriket is „államosították” (bábjait egy ideig Bálint Endre festőművész műtermében „bújtatta”): ettől kezdve az Állami Bábszínházban lépett fel. Az ő nevéhez fűződik az első vidéki bábszínház megalapítása Győrött. 1964-ben elvégeztették vele a Bábszínészképzőt. Két évtized alatt számos bábot tervezett, és visszatért a vándorbábozáshoz, egy Trabanttal kezdte el járni az országot. Az Állami Bábszínház kettéválásakor a Kolibri Színházhoz csatlakozott.

Kemény Henrik a Kolibri Fesztiválon 2006-ban
(Fotó:Vörös Szilárd)

VITÉZ LÁSZLÓ
Generációk ismerték az 1900-as évek elejétől Vitéz Lászlót, aki a közép-európai marionett hagyományokhoz illeszkedik Kasparekkel és más figurákkal. A Vitéz László kalandjai a jó és a rossz szimbolikus küzdelmét sajátos humorral, és a kisgyermekek számára is élvezhető módon ábrázolja. Emlékezetes, hogy Vitéz László „fegyvere” egy palacsintasütő.

„Gyerekkoromban a városligeti bábszínháznak, a Vitéz Lászlónak képtelenségei nagy mulatságomra voltak.
– Mi kell nekket, hallál, vagy fakannál? – kérdezte Vitéz László egykoron. S ezzel: püff! barátját úgy kupán sózta egy fakanállal, hogy az előbb nagyot nyekkent, aztán rezegni kezdett rémületében… S már ezen is nagyokat kellett nevetni.
– Te menjél a sárgába, nem tuttot mi az? A sárga fennékbe! – és megintcsak úgy vágta fejbe barátját, hogy az még jobban rezegni kezdett, de nosza, kapott máris egy rúgást a fenekébe, amitől egészen kettétört. Még jobban kellett tehát nevetni, – no de min? Az esetlegességen, szájtáti rémületen, vagyis mindazon, amit egyszóval úgy szoktunk nevezni: fajankó.” (Füst Milán)

Kemény Henrik Kossuth-díjas hagyományőrző bábjátékos 2008. január 29-én, 83 évesen, magányosan lomokkal és emlékekkel zsúfolt budapesti lakásában.
Fotó: Beliczay László

Novák János, a Kolibri Színház vezetőjének búcsúja Kemény Henriktől:

Heni bácsi!
Hogyan is lehetne elbúcsúzni egy jó baráttól, aki örökké él? Hogyan is gondolhatnánk, hogy már nem jössz az évadnyitókra, évadzárókra, nem ülsz itt a bemutatóinkon, és nem szerepelsz a nyár végi Kolibri Fesztiválokon, melyeket megalakulásunk óta minden évben köréd szerveztünk itt, a Jókai téren?! Amíg egyetlen ember él a Kolibri Színház társulatából, velünk leszel!
Elfogadtuk, hogy utolsó nyári fellépésedről emléklapot készíttettél velünk, amit így főhelyre tehettünk a Bajor Gizi Múzeum 20. Kolibri évfordulós kiállításán, hiszen alapító tagunk voltál, és illik a kérésedet teljesíteni. Megtiszteltetésnek vettük, hogy zöldségekből, gyümölcsökből készített bábfilmjeidet elhoztad hozzánk. Mint Kemény Henrik ajándékát tettük közzé a felvételt az internetes portálokon, mindenki örömére és ámulatára. Jó érzés tudni, hogy utolsó perceidben is azok között lehettél Debrecenben, akiket szerettél.
Mesehős voltál Te is, magyar Pán Péter, örök gyerek, aki a szüleitől kapott örökséget megőrizte, továbbadta, hírre vitte az egész világon, bátorságot öntve mindenkibe, aki hisz a mesékben. Megszámlálhatatlan azoknak a gyerekeknek a száma, akiket Te örvendeztettél meg a paraván mögül. Generációról generációra elhitetted, hogy Vitéz László palacsintasütőjével minden félelmünktől meg tudsz minket szabadítani. Jöhetnek az ördögök, szétrombolhatja színházadat az ÁVÓ, porrá égetheti az emberi gonoszság, de Te győzni fogsz, amíg palacsintasütő van a világon! Ahogy eddig az életben, mostantól a túlvilágról várjuk biztatásod:
– Hajrá, Pajtikák!

Kemény Henrik bábművész 65-ször 85 centiméteres emléktábláját ifjabb Palkó József a Kolibri Színház megbízására készítette. A fekete márványlapra rögzített tábla feliratával is a “vásári bábjáték utolsó mohikánjára” és Vitéz László népi bábfigurára emlékeztet:
“Itt játszott Kemény Henrik és Vitéz László 1992-től 2011-ig”