Itt élt és alkotott Devecseri Gábor (1917-1971) költő, író, műfordító
(Svábhegy, Béla király út 6.)

Hamarosan lefordította és megjelentette Catullus összes versét, miközben diplomázott a Pázmány Péter Tudományegyetem görög-latin szakán. Már a Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozónak számított és a Szép Szóban, illetve a Nyugatban megjelent verseivel szerzett ismertséget. Közben doktorált, doktori disszertációja címe: A művészi tudatosság Kallimachosz költészetében, majd tanári diplomát is szerzett. A Baumgarten Könyvtár könyvtárosa volt, és egymás után jelentek meg Plautus, Platón, Hérodotosz és Arisztophanész fordításai. Ebben az időben publikálta Az élő Kosztolányi című esszékönyvét és az Állatkerti útmutató című, gyermekek számára írt, szellemes és eredeti verseskötetét.

A háború után a budapesti tudományegyetem görög tanszékén irodalomtörténetet, a Színművészeti Akadémián művészettörténetet tanított. Rendkívüli formaérzéke révén bármit képes volt megverselni, ő készítette el az Odüsszeia és az Iliasz korszerű magyar fordítását, lefordította a homéroszi himnuszokat, sőt a homéroszi kor valamennyi fennmaradt emlékét is, ezzel irodalmunk antikvitás-élményét alapvetően megváltoztatva.

1956 után költeményekből, műhelytanulmányokból, útirajzokból, önéletrajzi jellegű írásokból élt, drámát írt Odüsszeuszról, kiteljesítette a Catullus-fordítások sorát. A perzsa irodalom kedvéért ezt a nyelvet is elsajátította. 1971-ben halt meg Budapesten. Hosszú betegsége alatt is, még a kórházi ágyon is írt – A hasfelmetszés előnyeiről.

DEVECSERI GÁBOR: IDŐ-JÁTÉK

A nap kering, a perc szalad,
marasztalom, de nem marad.
Egyszerre egyhelyben megáll,
elküldeném, de egyre áll;
meglódul, hirtelen leül,
megmarkolom, kegyetlenül
kitépi magát – sánta eb,
rohan két hosszabb-rövidebb
óramutató-lábon el -;
megvádolom, de nem felel;
megdicsérem, csak mosolyog;
marasztalom, továbbforog;
meg-megszakítja önmagát,
villantja holdját, csillagát;
trapéz-ugrással szökken el,
vádolva kérdem, nem felel;
artista-tánca mind vadabb;
ráng mint a húr, döng mint a dob;
hajnalra meg-megszelidül,
olyankor áll, szalad, meg ül,
mindhármat egyszerre teszi
s így önmagát megszünteti;
de mikor szárnya meg se lebben,
akkor száll a legsebesebben.