Hidegen törékeny,
áttetsző ez a csend,
mintha felejthetném
sok év alatt termett
kedves gyümölcseimet.

Tüskék érintése ellen
bélelve belül és kívül,
kezdek és végzek újra,
mindig változatlanul
kel és nyugszik a Nap.

Arra gondolok, hogy
tavasszal újra szép lesz,
langyos rétre fekszem,
katicák és százszorszépek
közé, akkor dalolhatok.

Most varjakat figyelek,
ahogy éles szárnyaikkal
hasítják a dermedt eget,
hóval fedve együtt remegnek,
bárányok és farkasok.

KARDOS M. ZSÖTE alkotásai a Lenolaj.hu oldalán