Hatodikos koromban történt, Brassóban. Magyartanárunk, Pista bácsi másodmagával jött be órára, a kísérője, azaz vendége egykori tanítványa, a Kolozsváron szerkesztő és költő Jancsik Pál. No de mit az Isten, kiszólít engem is a padból, álljak Jancsik mellé. Volt nekem egy versem nagyapámról, aki Homoródszentmártonban volt kovács, s akihez nyaranta hazajártam. Nos, Az öreg kovács című versemmel az osztály költője lettem. Pista bácsi kérése az volt, szavalnám el a verset a Jancsik jelenlétében. Elszavaltam. Rá Jancsik elmondta a Palkó meg a palatábla című versét. Olyan nagy élmény volt számomra, hogy megjegyeztem a címét.
Jancsikkal azután nem találkoztam. Négy kolozsvári egyetemi évem ellenére sem. A korai Káfék egyikében szerettem volna közölni, de nem reagált. Majd Krajnik Károllyal együtt bevettek egy Brassó-antológiába. Ennyi, nem is fontos költőknek egymással kapcsolatban állni. Elég nekem, hogy akkor mi ketten, ”brassói költők” egymás mellett álltunk a hatodik osztály harminc tanulója előtt…