Rügyekben feslő, tékozló idő, rohansz levélbe, ágba és virágba, s ha szépségükben megláttad magad, komisz kölyökként hullatod a sárba -- a létezést morzsolják ujjaid, s az utódot tápláló nedveket úgy szívod el, mint mohó kártevő a tejfehér mosolygó élet...