Francis Bacon Új-Atlantisz című műve mindössze harminc kéziratoldalt tesz ki, de egy évszázaddal megelőzi Swift Gulliverjét. Műfaja nem szatíra, inkább Morus Tamás Utópiájához hasonlítható.

Sir Francis Bacon
(1617, ifjú Frans Pourbus, Pałac Łazienkowski, Varsó)

Lord Verulam és St. Albans őrgrófja, Francis Bacon fényes karriert futott be: Cambridge-ben nevelkedett, jogtudós lett, majd tudományos kutatásokkal foglalkozott. Sorra írta remek esszéit, leghíresebb művei a nevelésüggyel és tudományos kérdésekkel foglalkoztak. A filozófiába is belekapott, bár bírálói gúnyosan megjegyezték: „Úgy filozofál, mint egy lordkancellár.” I. Jakab uralkodása alatt, 1618-ban ugyanis erre a magas posztra emelkedett (ehelyütt nem foglalkozunk az úgynevezett Bacon-elmélettel, amely neki tulajdonította Shakespeare összes műveit).

Ellenfelei 1620-ban buktatták meg a gőgös nagyurat, aki olyan hiperérzékeny volt, hogy csakis a legfinomabb szattyánbőrből varratta csizmáit, a közönséges bőr szagától ugyanis elájult. Nagy ember volt, de nagy jellemnek nem nevezhetnénk: támogatta Essex grófját, Erzsébet kegyencét, de a bukása után bűnperében ellene vallott, s nagy része volt a lázadó halálos ítéletében. Ezt a bűnét az utókor még mindig felrója neki.
És mi volt a vád az 59 éves lordkancellár ellen? Furcsa módon az, hogy pénzt és ajándékot fogadott el a perben álló ügyfelektől, holott a korabeli Angliában ez a bírák mindennapi szokása volt, és ritkán befolyásolta az ítéletet. Bacont 40 000 – akkori! – font sterling megfizetésére kötelezték, s a Tower baljós börtönébe zárták, de hamarosan visszatérhetett London környéki, St. Albans-i kastélyába. Akkoriban fogott hozzá utópisztikus művének, az Új-Atlantisznak a megírásához, amelyből csak harminc kéziratoldalt körmölt le haláláig, 1626-ig.

            Ős Gulliver

A kézirat első húsz oldala hasonló az akkoriban divatos, fiktív utazási könyvekhez, de alulmarad Jonathan Swift száz évvel később írt Gulliverjével szemben; műfaja sem szatíra, sokkal inkább Morus Tamás sosem volt országához, Utópiához hasonlítható.
Bacon hősei Peruból vitorláznak el Japán és Kína felé, szélcsöndben vergődnek, majd ismeretlen sziget közelébe sodródnak. Nyolcevezős csónak közeledik feléjük, egzotikus köpenyt viselő főemberrel a dereglye orrában. A láthatóan művelt szigetlakók szószólója közli a kapitánnyal, hogy tizenkét napig maradhatnak, de ha már erőre kaptak, távozniuk kell. Friss vizet és élelmet adnak nekik, betegeiket pedig a főváros, Bensalem ispotályában ápolják. Másnap a hajó hat tisztje is partra szállhat.
Tágas palotába kísérik őket, egy ismeretlen anyagú, kék téglákból emelt épületbe, az Idegenek Házába. Ott három napig pihennek, és olyan csodálatos ételt, italt kapnak, akár a görög istenek: ambróziát és nektárt. Közlik velük, hogy Bensalem a legendás Atlantisz utolsó maradványa. A király és a főemberek tudósok, a parlament pedig amolyan kutatóintézet, amelyben nem politikáról, hanem tudományos kérdésekről csevegnek az „Atyák”, Bensalem elitjének tagjai. A „parlament” neve Salamon Háza, másként a Hatnapos Munka Kollégiuma. (A királyt is mindig Salamonnak hívják, rendkívüli bölcsessége miatt.)

            Alsó és felső

A kézirat első húsz oldala – mondhatni – szokványos fantasztikus regény, az utolsó tíz oldal ellenben megdöbbentő. Abban a részben az egyik Atya felsorolja a szigetlakók feladatait, de előbb általános leírással szolgál: „Hatszáz öl mélységű barlangjárataink neve Alsó Régió. Itt a test, a nedvek fakasztását és tartósítását tanulmányozzuk. Számos új fémet állítunk elő; ezeket a betegségek gyógyítására s az emberi élet meghosszabbítására használjuk fel. Nagy tömegű mesterséges termőtalajt készítünk, hogy földünk mind jobban gyümölcsözzék.”
Ez még nem különösebben érdekes, ám ezután következik a Felső Régió leírása. Itt leginkább toronyházak magasodnak, s a cicomás tornyokban csillagvizsgáló, gépház, arzenál és sok laboratórium kapott helyet. Az Atya rávilágít a toronyházak feladataira: „Innen az időjárást figyeljük, onnan a tüzes meteorokat kémleljük. Az Egészség Csarnokában üvegtető alatt kertjeink zöldellnek. Zárt parkokban mindenféle állat, madár megtalálható. Rajtuk próbáljuk ki a gyógyszereket és a mérgeket.” Vagyis biológiai és kémiai laboratóriumokról lehet szó.
Az Atya így folytatja: „Hőt fejlesztünk a Nap és a többi égitest mintájára… Kimódoltuk, hogy olyan dolgokat lássunk, amelyek a távolban vannak, de mi közelíteni tudjuk őket. Hangházaink csővezetékein át meghökkentő módon távolba juttatjuk a hangokat és a zörejeket.” (Televízió? Rádió? Internet?)
Az Atya elmagyarázza, hogy „bizonyos gépezetekkel” Bensalem technikusai a levegőbe tudnak emelkedni, egyes hajóik pedig a víz alatt közlekednek. A tudósok mesterségesen utánozzák gépezeteikkel az állatok és az emberek mozgását? Ezek a mozgatható szobrok a robotok előképei.
Majd a műszaki csodák utolsó sorozatára kerül sor: „Vannak olyan házaink, amelyekben érzékcsalódásokat idézünk elő, mindenféle képalkotást. Testi valóságukban nem létező képek villódznak: illúziók, tetszetős jelenségek.” A kézirat itt megszakad.

            Hó a tyúkban

Természetesen mindez csak elvont képzelgés, hiszen a gépezetek hajtóanyagáról, sőt építési elvéről sem esik szó, de a puszta gondolat (nevezzük jóslatnak?) önmagában is megdöbbentő. Ne feledjük, hogy csaknem háromszáz évvel később H. G. Wells időgépe vagy A láthatatlan ember lapjain szereplő „fehér por” összetétele is homályban marad.
Érdemes újra felidéznünk Bensalem bemutatásának első mozzanatát, az Alsó Régióban végzett kísérletek említését: „Itt a test és a nedvek fagyasztását és tartósítását tanulmányozzuk.” Ez a részletesebben ki nem fejtett biológiai kísérlet szorosan összefügg Francis Bacon halálával.
1626 egy hideg napján a nagyúr hazafelé hajtatott, amikor egy domb oldalán hófoltokat pillantott meg. Talán saját látomása, az Alsó Régió jutott eszébe, s kocsisával egy közeli tanyán tyúkot vásároltatott. Megkopasztatta, kibeleztette a szárnyast, majd a földre guggolva saját kezűleg tömte ki hóval a tetemet. Miközben a fagyasztott étel megteremtésével kísérletezett, megfázott, tüdőgyulladást kapott, s egy hét múlva elemésztette a láz.
Az Új Atlantisz torzó maradt, és kétséges, hogy morusi utópia kerekedett volna-e a kész műből. Valami mégis maradandó benne: a puszta ötletek, a jövő megsejtésének néhány zseniális gondolata. Technikai mozzanatait Jules Verne koráig senki sem közelítette meg; az addig születő hasonló művek a társadalmi utópiák kategóriájába tartoznak. Bacon néhány sorában viszont felvillan a XX. század vívmányai utáni vágy.

Szuhay Havas Ervin

Edgar Allan Poe
(1809. január 19. – 1849. október 7.)

Sokan a detektívregény, a krimi megteremtőjeként tartják számon.

Edgar Poe néven született. Szülei halála után nevelője, Allan nevét vette fel. Írói pályája szerényen kezdődött: a Tamerlane and Other Poems című kötete név nélkül, „egy bostoni” aláírással jelent meg. Ezután a próza felé fordult. Az elkövetkező néhány évben irodalmi újságok és folyóiratok munkatársa volt, és egyéni stílusú kritikáiról vált ismertté. 1845 januárjában jelent meg A holló című verse, ami azonnali sikert aratott.

Ő volt az első közismert amerikai, aki kizárólag az írásból akart megélni, emellett helyzetét a nemzetközi szerzői jogi törvény hiánya is megnehezítette. A kiadók gyakran angol művek illegális másolatait terjesztették ahelyett, hogy amerikai íróknak új művekért fizettek volna. A kedvezőtlen körülmények miatt Poe élete végéig abban a megalázó helyzetben volt, hogy másoktól kellett pénzt és segítséget kérnie tervei megvalósításához.

Poe legismertebb művei a közízlésnek akkoriban leginkább megfelelő gótikus irodalom műfajába tartoznak. Leggyakrabban visszatérő témái a halál, annak fizikai jellemzői, a bomlás következményei, az élve temetés, a halottak életre keltése és a gyász. Legtöbb művét a sötét romantika műfajába sorolják. A horrortörténeteken kívül szatírákat, humoros történeteket és áltudósításokat is írt. A komikus hatás érdekében gyakori eszköze volt az irónia és a különállóság hangsúlyozása. Ez azt a célt is szolgálta, hogy felszabadítsa olvasóit a kulturális összhang alól. A sci-fi területén is alkotott; ebbe a műfajba tartozó történeteiben olyan – akkor újnak számító – találmányok szerepelnek, mint a hőlégballon.

A detektívtörténeteiben szereplő C. Auguste Dupin a világirodalom szinte minden későbbi detektívjének alapjául szolgált. Sir Arthur Conan Doyle azt mondta, hogy „Poe összes detektívtörténete egy gyökeret alkot, melyből egy új irodalom született… Hol voltak a detektívtörténetek, míg Poe nem lehelt beléjük életet?”

A Mystery Writers of America nevű szervezet évente odaítélt díját Edgar Allan Poe-díjnak nevezték el. Poe művei hatással voltak a sci-fire is: Jules Verne A jégszfinx címmel folytatást írt az Arthur Gordon Pym nantucketi tengerész elbeszéléséhez. H. G. Wells ezt mondta a regényről: „a Pym tökéletesen illusztrálja, hogy egy intelligens elme milyennek képzelte el a déli sarkvidéket száz évvel ezelőtt”.

1849. október 3-án Baltimore-ban, az utcán találták meg. Félrebeszélt, és megtalálója szerint „rendkívül kimerült volt… azonnali segítségre volt szüksége”. A Washington College Hospitalba vitték, ahol 1849. október 7-én, vasárnap, hajnali 5 órakor meghalt. Azalatt a négy nap alatt egyszer sem volt olyan állapotban, hogy részletesen el tudja mondani, mi történt vele és hogy miért viselte valaki más ruháját. A halála előtti éjszakán állítólag többször kiáltotta egy bizonyos „Reynolds” nevét, bár nem tudták kideríteni, hogy kire gondolt. Egyes források szerint Poe utolsó szavai ezek voltak: „Uram, mentsd meg a lelkemet”. Az idők folyamán Poe orvosi kartonja és halotti bizonyítványa is eltűnt. Az újságok akkoriban Poe halálát „túlzott agyi vérbőség”, illetve „agyi gyulladás” következményeként írták le – ezeket az eufemizmusokat akkor használták, ha az elhunyt önpusztító életmódot élt. Poe halálának valódi oka azonban ma sem ismert. Az egyik, 1872-ből származó feltevés szerint halálát az okozta, hogy erőszakkal leitatták és több választási körzetben is szavazásra kényszerítették. Más elméletek szerint halála delirium tremens, szívbetegség, epilepszia, szifilisz, agyhártyagyulladás, kolera vagy veszettség következménye volt.

(forrás: wikipedia)

EDGAR ALLAN POE: NYUGTALANSÁG VÖLGYE

Volt egyszer egy zsenge-zöld,
Senki-lakta, szende völgy;
Hadra kelt, ki ott lakott,
S csak a nyájas csillagok –
Tornyuk azúr ablakán át –
Őrizték a völgy virágát,
Melyen nappal mindenütt
Lusta lángu nap feküdt.

Érzi most, ki arra jár:
Nyugtalanul fáj e táj.
Minden íze úgy zihál,
Csak a bús lég ül ma békén
Csöndje mágikus vidékén.
Szél se libben, de az ág
Borzong, mint a Hebridák
Hűvös habja, ködvilág!

Szél se libben, s mord sereggel
Bolyg az ég, nagy fellegekkel,
Dalmahodva este-reggel,
Árnyalva a miriád
Szemmel kéklő ibolyát –
S mely névtelen síron zokog,
A hajlongó liliomot!
Hajlong – s harmatot hullat a
Liliom örök illata.
Zokog – s szép szárán könny csorog,
Mint halhatatlan gyöngysorok.

(Kardos László fordítása)

Budai Éva
rovatvezető

A Lenolaj.hu oldalán E. A. Poe novellái:

EDGAR ALLAN POE: A MORGUE UTCAI KETTŐS GYILKOSSÁG

London Kilburn városrészében született, és ott is nőtt fel. Szülei skót származásúak voltak. Egy olyan magániskolába járt, amelyet édesapja vezetett. Egyik tanára a neves angol író, H. G. Wells volt. Később ösztöndíjasként matematikát tanult a Cambridge-i Egyetemen, és ekkor kezdett dolgozni a Granta nevű egyetemi lapnál is, amelybe testvérével, Kenneth-tel együtt különböző cikkeket írt. Munkájának köszönhetően felfigyelt rá a Punch nevű brit szatirikus magazin, amelynek előbb munkatársa, majd társkiadója lett.

Részt vett az első világháborúban, de utóbb otthagyta a sereget a háború borzalmai miatt, s attól kezdve a háború ellen szólalt fel. Személyes élményei alapján írta a Peace with Honour című kritikus hangvételű művét.

Számos humoros esszét, színdarabot és regényt írt, ám igazán ismertté gyermekkönyvei tették. Leghíresebb műve a Micimackó (Winnie-the-Pooh), amely fiának játékmackójáról kapta nevét, és amelynek egyik főszereplője a saját gyermekéről elnevezett figura, Christopher Robin (magyar fordításban Róbert Gida).
A mű gyakorlatilag két önálló regényt takar: a Micimackót és a Micimackó kuckóját. A két mű Karinthy Frigyes fordításában lett a magyar nyelvű irodalom szerves része.

Milne két további, gyermekverseket tartalmazó könyvet is írt: Amikor még kicsik voltunk és Hatévesek lettünk, amelyek között számos vers akad Micimackóról. A Micimackó hatalmas sikere inkább teher volt Milne számára, mint öröm. Saját írói célja ugyanis az volt, hogy arról írjon, amiről csak szeretne, és ezt a későbbiekben már nem látta igazán megvalósíthatónak.

A. A. MILNE: HATÉVESEK LETTÜNK

Egyesztendős voltam,
épphogy elindultam.
Aztán kettő lettem,
épp, hogy megszülettem.
Hároméves lettem,
én voltam? Nem értem.
Négyesztendős múltam,
s nem volt semmi múltam.
Évem száma öt lett,
nem volt bennem ötlet.
De most, hatéves vagyok,
és okos vagyok nagyon, nagyon,
így azt hiszem, ezt a kort már
soha-soha el nem hagyom!

(Karinthy Frigyes fordítása)

A. A. MILNE: BŰNBOCSÁNAT

Találtam egy bogarat, úgy hívják, hogy Bogár,
és Sándornak neveztem el, és ezt is tudja már.
Gyufásdobozban őriztem, a fedele alatt…
És Dadus kiengedte őt…
igen, az én bogaramat…
odament, kiengedte őt…
És Bogár elszaladt.

Azt mondta, nem akarta; én elhiszem neki.
Azt mondja, csak gyufát akart, azért nyitotta ki,
azt mondta, nagyon fájlalja, de megfogni nehéz
egy dúlt bogarat, akit az ember gyufának néz.

Azt mondta, nagyon sajnálja; ne törődjem vele,
és van még nagyon sok bogár, menjünk a kertbe le,
ott biztos találunk helyet, ahová hazajár –
vettünk egy új gyufásdobozt, ráírtuk, hogy BOGÁR.

Bejártunk, ahol csak bogár lehet, minden teret,
és adtunk minden olyan zajt, mit egy bogár szeret,
egyszer csak látok valamit, hát kiáltok neki:
“Itt egy bogárház, Sándorunk mászik belőle ki!”

Bogár Sándor volt, igazán, és ő is rám vetett
mint aki rögtön rám ismer, egy mély tekintetet.
Úgy nézett, mintha gondolná, amiért elfutott,
most illik tőlem kérnie szívből bocsánatot.

Dadus is bánja, amit tett, és nagyon feketén
“BOGÁR”-t írt rá a papírra a doboz fedelén.
S most jóba vagyunk, ő meg én, mert megfogni nehéz
egy izgatott Sanyit, akit éppen gyufának néz.

(Devecseri Gábor fordítása)

H. G. Wells
(1920-ban)

Wells bár főleg a science fiction műfajban írt műveiről ismert (Világok harca, A láthatatlan ember, Dr. Moreau szigete), a világirodalom egyik legtermékenyebb írója, aki szinte minden létező műfajban alkotott.