Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án arra emlékezünk, hogy Szűz Mária Jézus születése után negyven nappal bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban.
A nyugati liturgiában Szűz Mária tisztulásának, és a fénynek ünnepe lett. A görög liturgia a találkozás ünnepének nevezi, mert ekkor találkozott Krisztus az emberiséggel Simeon és Anna prófétaasszony személyében. A szentelt gyertya mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek. Keresztelésig az újszülött mellett világított. Azért szenteljük meg az emberi természetünket jelképező gyertyákat, hogy az isteni Fény kiáradjon és eltöltsön bennünket..

Ehhez a naphoz népi hagyomány is kapcsolódik. Ha a barna medve – egyes helyeken a borz – gyertyaszentelő napján, február 2-án kijön az odvából és meglátja az árnyékát, akkor visszabújik és alszik tovább, mert hosszú lesz a tél. Ha viszont borús idő van, akkor kint marad, mert rövidesen jön a tavasz.

Az észak-olasz népi szólásokban e napon a medve mellett a farkas is „időjósként” jelent meg. Észak-Amerikában pedig az újkori bevándorlók az ott élő erdei mormotát tették a február 2-i népi hiedelem tárgyává, olyannyira hogy ez a nap „az erdei mormota napjaként” (Groundhog Day) is ismert. Ezeket a hiedelmeket a meteorológusok nem igazolják.

WEÖRES SÁNDOR: A MEDVE TÖPRENGÉSE

Jön a tavasz, megy a tél,
barna medve üldögél:
„Kibujás vagy bebujás?
ez a gondom óriás!

Ha kibujok, vacogok,
ha bebujok, hortyogok;
ha kibujok, jót eszem,
ha bebujok, éhezem.

Barlangból kinézzek-e?
Fák közt szétfürkésszek-e?
Lesz-e málna, odu-méz?
Ez a kérdés de nehéz!”

ZELK ZOLTÁN: KELJ FEL MEDVE

– Kelj fel, medve, kelj fel már,
hoztunk mézet csöbörrel!
– Nem kelek én, álmomban
eszem teli vödörrel!

– Kelj fel, medve, jaj de szép
a hó a hegy tetején!
– Szebbet látok, álmomban
zöld erdõben járok én!

– Kelj fel, medve, nóta szól,
varjú mondja: kár, kár, kár…!
– Szebbet hallok, álmomban
vidám tücsök muzsikál!

– No, ha így van, hát aludj:
tavaszig ne bújj elõ!
– Nem is bújok, csak ha majd
kicsal Gyertyaszentelõ!