A középkorban is mindenütt szerepe van az olajmécs mellett: 1061-ből ismerünk egy franciaországi gyertyaöntő céhet. A templomi gyertyákat drága méhviaszból öntötték, a szegényeknek az olcsó faggyúgyertyákkal kellett beérnie. A gyertyaöntő műhelyek főként a szappanfőző mesterek kezében voltak.

1725 után bukkantak fel a jobb minőségű bálnaolajból főzött gyertyák (a fogascetek koponyacsontja tartalmazza a nyersanyagot), de hát ez a bálnaolaj gyertya mindig luxuscikk maradt.

A francia Braconnot és Simonin 1818-ban állított elő elsőként sztearin gyertyát (a sztearinról csak annyit, hogy az olvadáspontja 70,1 Celsius-fok), de Milly pedig 1831-ben vezette be a jobb minőségű Milly-gyertyákat. 1830 után, a paraffin felfedezésekor terjedtek el Angliából az úgynevezett belmontin gyertyák, de a századfordulón súlyos csapás érte a gyertyaöntést-és gyártást: megszületett a szénszálas izzólámpa.