Gustav Mahler 6 évesen
(1866)

Csehországban született, ahonnan pár hónap múlva családja Iglauba (ma Jihlava) költözött. Apja a város díszpolgára volt, több kocsmával, szeszfőzdével és pékséggel rendelkezett. Ennek ellenére boldogtalan gyermekkora volt, alkoholista, otthon brutális, nőcsábász apja és bigottan vallásos anyja mellett. Tizennégy testvéréből hét fiatalon meghalt.

Gustav Mahler  korán jelét adta zenei tehetségének, négyévesen az utcán menetelő katonazenekar után „vonult” harmonikázva, hatévesen vidám polkát komponált, amit – pokoli környezete jellemzésére – gyászinduló vezetett be. Korán kezdett zenét tanulni, zongorázott, és a helyi Szent Jakab-templom karvezetőjétől az összhangzattant is megismerte. Gyerekkorában kialakult a később mindig jellemző messianizmusa, miszerint Isten keresése és a művészet szolgálata váltja meg az embert.

Az iglaui német gimnáziumba járt, és a városi színházban adta élete első zongorakoncertjét nagy sikerrel. Később egy prágai gimnáziumban tanult, majd beiratkozott a bécsi konzervatórium zongoraszakára. Ebben az időben alaposan tanulmányozta Schopenhauer és Nietzsche filozófiai műveit, melyeknek erős hatásuk volt későbbi művészetére. A konzervatóriumban abbahagyta a zongoratanulást, a zeneszerzői és karmesteri karrier felé indult. Még nem volt húsz éves, amikor tanulmányait befejezve elhagyta Bécset.

Iglauban színházi karmesteri állást ajánlottak neki, amit nem fogadott el. Rövid ideig Bad Hallban helyettesítő karnagy, majd a mai Ljubljana színházának tizenhét tagú zenekarát vezette. Első komolyabb állását az olmützi színházban kapta. Bár csak egy szezont töltött itt, már kialakult a később mindvégig jellemző vad és kíméletlen karmesteri stílusa és emberi különcsége „Ahol a zene, ott legyen a démon” – volt a később is sokat hangoztatott elve.

Híre Németországba is eljutott, a drezdai Udvari Operaház főrendezője fedezte fel, így lett „második ember”, karigazgató Kasselben. Egy szezont töltött itt, majd a rá később is jellemző botránnyal és sikerrel távozott. Monumentális előadással készült a nyári fesztiválra, négyszáz tagú kórussal, ismert szólistákkal és a közepes tehetségű főnöke vezette zenekarral. Próbálták rábeszélni, hogy az előadás vezetéséről mondjon le utóbbi javára. Egy helyi lapban megtámadták: „németek végzik el a munkát, és egy zsidó zsebeli be a dicsőséget”. A zenekar elállt az előadástól, de Mahler a közeli városok zenészeivel és a helyi helyőrségi zenekarral megtartotta az előadást, ami hatalmas sikert aratott. Egy év után szerződtette a nagy hírű lipcsei opera, az állásra várva a prágai Német Színházban dolgozott.

Lipcse után Budapest következett, ahol a négy éve épült, akkor Európa legmodernebb dalszínháza, a Magyar Királyi Operaház művészeti igazgatója és vezető karnagya lett. Itt mutatkozott be a magyar közönségnek A Rajna kincse első magyar nyelvű előadásával. Az előadás elején színpadi tűz ütött ki, amit a megérkező tűzoltók és a művészek eloltottak, majd végigjátszották az operát – hatalmas sikerrel. Másnap Richard Wagner Ring-tetralógiájának másik darabja, A walkür tűz nélkül is sikert aratott.

Gustav Mahler
(1909)

Bemutatta Mascagni Parasztbecsület című operáját is, amely a budapesti siker után indult világhódító útjára. Talán a legnagyobb siker Mozart Don Giovannijának előadása volt. Ezen magyar vendéglátói meghívására kelletlenül részt vett Johannes Brahms is. A nyitány után felébredt, az előadás után pedig a színpadra rohanva köszönte meg „a legkitűnőbb Don Giovanni-előadást”. Ettől kezdve Mahlert a legjobb operakarmesternek tartotta (bár zeneszerzőként fenntartásai voltak vele szemben). A művészi eredmények mellett elérte, hogy az első év után az Operaház működése nyereségessé lett. Amikor 1891-ben Zichy Géza lett az Operaház intendánsa, Mahler hosszú szerződése ellenére titokban állás után nézett. Nyilatkozatban búcsúzott munkatársaitól és a budapesti közönségtől, mert az Operaházból kitiltották. A lemondását követő első előadáson rendőröknek kellett rendet teremteni, mert a nézők kiabálva Mahlert követelték vissza.

Budapestről Hamburgba szerződött, ahol a városi színház zeneigazgatója lett. Karmesteri működésének következő állomása Bécs volt. 1907. október 26-án vezényelt utoljára a bécsi operában, Beethoven Fidelióját. Két nap múlva Párizsba indult családjával, majd Cherbourg-ban hajóra szállt, s az Újvilágba indult. New York ban közel két évig maradt.

Gustav Mahler 1911-ben bár még nagy sikereket aratott, de egyre gyengült, torokbaja és szívbetegsége súlyosbodott, életveszélyes streptococcus fertőzést kapott. Lázasan vezényelt koncertet a Carnegie Hallban február 21-én, ami élete utolsó előadása volt. Kezelni próbálták, és azt javasolták, hogy utazzon a híres párizsi Pasteur Intézetbe. Április 18-án megérkeztek, de hamar kiderült, hogy menthetetlen. Továbbvitték Bécsbe, ahol egy hét agónia után, május 18-án este meghalt. Felesége beszámolója szerint utolsó szava, amit már eszméletlenül suttogott, Mozart volt.

Leveleit, visszaemlékezéseit felesége, Alma Maria Mahler-Werfel adta ki. Visszaemlékezései meglehetősen szubjektívek és önigazolók. Úgy érezte, jobb zenész, mint a férje, csak zsarnok férje és az ő önfeláldozása miatt ezt a világ nem ismerheti meg. Könyvében férje 159 levelét tette közzé, de csak 37-et nem változtatott meg, dokumentumok százait nem publikálta.

Budai Éva
rovatvezető
(forrás: wikipédia)