2023-06-02
Gergely Tamás 10
Gergely Tamás: ÉLETRE-HALÁLRA – Mälar-parti séták 60.
Nagy szárnycsapkodásra leszünk figyelmesek, egy madár-gomolyagra, s a másodperc tizede alatt rá kell jönnünk, hogy közelünkben életre-halálra folyik a harc. És amikor kissé kibontakozik a kép, azt vesszük észre, hogy varjú- meg szarka-csetepaté zajlik, egészen...
Gergely Tamás: MIND A NÉGY – Mälar-parti séták – 59.
Mälar-partunkhoz a szárcsák is hozzátartoznak. Én többnyire vadrucákról meg vadludakról írtam eddig a sorozatomban, azért, mert belőlük van több, velük történnek a dolgok. Ám látunk időnként hattyú-párt, vöcsköt, igaz, keveset, sirályok lepik el néha a partot,...
70 éves Gergely Tamás erdélyi magyar író, újságíró, a Lenolaj.hu szerkesztője és állandó szerzője
Isten éltesse!
Gergely Tamás 1952. augusztus 19-én született Brassóban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát (1975). Mint egyetemi hallgató részt vett a Stúdió 51 s...
Gergely Tamás: MADÁR SZÁLL
Költői volt a Koma aznap. Sőt: költő, Vadmalac ezt állapította meg.
Amikor ugyanis azt ecsetelte, hogy miért állt be a tüntetők közé, bár eredetileg sétálni indult, így fogalmazott:
– Úgy éreztem, hogy egy madár akar kiszállni, amelyik addig a mellkasomba vo...
Gergely Tamás: A CSÓK NAPJA
Vadmalac valami különöset látott: egy fiatal pár a vízben, testük összefonódva, még az ajkaik is. Nehezen tudja megfejteni a vizes rébuszt, kérdi hát a komáját:
”Ezek most úsznak vagy csókolóznak?”
”Nem tudtad? – kérdi tőle a komája – a csók napja van.”
Azé...
Gergely Tamás: Szent Iván-éj
Alaposan felöntött a Koma a garatra, Vadmalacnak a hátán kellett hazacipelnie.
”Vizsgáztatta” útközben:
– Nahát, te szent aztán nem vagy…
Ebben egyhangúlag megegyeztek.
– Iván?
A Komát a rosszullét környékezte a kérdés hallatán, mire beleburrogott a Vadma...
Gergely Tamás: VERES ÉG
”Veres az ég alja” – mondta magában Vadmalac. Magában, hogy a többit ne zavarja.
Ne kavarja fel a lelki világukat. Elég sok a baj amúgy is, van, amin gondolkozzanak.
”Veres-e valójában? – Ezt is magától kérdezte. – Vagy csak annak képzelem?”
Majd így folyta...
Gergely Tamás: MAGÁNYOS NYÁRI LÚD – Mälar-parti séták 57.
Éva veszi észre a ludakat, nekem a hajók érkezése, a kioszk élete köti le a figyelmem. És hát annak ellenére, hogy alig vagyunk a réten, illetve a réttel összefüggő homokos strandon, akad elég, mit figyelni. A növényeket: csalánt, árvacsalánt, a különböző zöld...
Gergely Tamás: LAMIUM ALBUM – ÁRVACSALÁN – Mälar-parti séták 56.
Ülünk kedvenc helyünkön: a tölgyfarönkön a Mälar-parton, s hát észreveszem a közelünkben a fehér virágokat. Az árvacsalán virágait. Szerény voltuk ellenére feltűnőek, mert sokan vannak. Mintha tejjel öntötték volna le a rét szélét. Árvacsalán, lamium album, te...
Gergely Tamás: BOMBA
Két kimentett poros könyv s egy pár cipő volt a kezében.
– Ennyi maradt.
– Bomba? Vagy robot? – kérdezte Vadmalac.
– A tető szakadt be, épen két fal maradt.
Mondta a koma, a ház volt élete mukájának az eredménye.
– Nálunk meghúzhatod magad – mutatott a sz...